Döntetlennel kezdett az U17-es válogatott


Naan (14éves) - 3 hónapja

0-0-ás pontosztozkodás lett a vége a Telkiben lejátszott Magyarország-Románia U17-es Európabajnokság selejtezőjének első meccsén. Az első félidőben még csak kóstolgatták egymást a csapatok, de komoly helyzet egyik válogatottnak sem adódott. Mindezek ellenére azonban a labdabirtoklási fölényünk megkérdőjelezhetetlen volt. Komáromi György szép megmozdulásaival hívta fel magára a figyelmet, a románoktól a legbiztatóbb játékot pedig Alexi Pitu mutatta be.

A második félidőben már sokkal dinamikusabb játékot mutatott mindkét csapat, így nagyobb helyzetek is kialakultak a kapuk előtt. Először a 66. percben veszélyeztettük ténylegesen a román kaput, de sajnos csak egy célt tévesztett fejesig jutottunk. Ezután pedig a vendégek is okoztak izgalmas perceket a magyar szurkolóknak, de szabadrúgásukat Hegyi Krisztián bravúrosan tudta  védeni.

A 79. percben akár meg is szerezhettük volna a vezetést, de Kristoffer Karlsson érthetetlen módon nem ítélt tizenegyest a magyar játékos tizenhatos vonalon belüli lerántásáért. A 85. percben Darius Grosu került olyan helyzetbe, hogy eldöntse a mérkőzést, de Hegyi megint szépen védte a próbálkozást.

A mérkőzést látva azt gondolom összességében igazságos döntetlen született, szerdán jogosan reménykedhetünk a három pont megszerzésében Litvánia ellen.

 

Ha szeretnéd, hogy a kidsnews.hu, a kedvenc weblapod legyen az év ifjúsági honlapja 2018-ban.

Szavazz ránk!

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved