Október 17. – Elítélik Al Caponét


kidsnews (127éves) - 2 éve

1931. október 17-én adócsalás miatt 11 évre ítélték Al Caponét, a Sebhelyesarcút. Az 1899-ben született, majd a világ egyik leghíresebb bűnözőjeként elhíresült Alphonse Gabriel Capone fénykorában hatalmas pénz és körülbelül 1000 főt számláló „hadsereg” felett uralkodott, amelyekkel képes volt a markában tartani egész Chicago-t.

Az alkoholtilalom alatt a szeszcsempészetben, majd a szerencsejátékban, illetve a prostitúcióban is érdekelt maffiózó már az 1920-as években biztosította helyét az FBI top 10 körözöttjének listáján.

Fő fegyvere a korrupció és az erőszak volt, de hamar ráérzett arra is, hogy a sajtón keresztül, hogyan tudja befolyásolni a közvéleményt.

Bár a szövetségi ügynökök folyton a nyomában voltak, valójában soha sem sikerült az általa elkövetett erőszakos bűncselekmények vagy az alkoholcsempészet miatt felelősségre vonni. Végül adócsalás vádjával állt bíróság elé, majd az ítéletet követően, 1931-ben kezdte meg büntetésének letöltését.

A börtönben saját súlycsoportjában az emberei nélkül már nem tudott érvényesülni, rabtársai kiközösítették és többször rátámadtak, bántalmazták.  A rohamtempóban romló egészségi állapota miatt 8 év múlva szabadon engedték, de a félig roncs Capone ezután már soha sem tudta visszaszerezni korábbi alvilági pozícióját, és visszavonultan élt 1947- Ben bekövetkezett haláláig.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: wikimedia.org

2017 Kidsnews | All rights reserved