Október 27. – A Jugoszláv légierő bombázta Magyarországot.


kidsnews (124éves) - 3 hete

1991. október 27-én 20 óra 51 perckor a Jugoszláv légierő két vadászrepülője berepült Magyarország légterébe majd körülbelül 350 méteres magasságból támadást indított a határmenti 12 ezer lakosú Barcs ellen. A ledobott 2 darab kazettás páncéltörő bomba szerencsére emberéletben nem okozott kárt, de több házat is megrongált. A támadó gépek ezt követően nagyobb magasságba emelkedtek majd még a magyar vadászrepülők helyszínre érkezése előtt elhagyták a légterünket.

Ebben az időszakban egyébként már javában zajlott a délszláv háború és többször előfordult, hogy a Jugoszláv légierő, teljesen illegálisan Magyarország területéről támadta a horvát célpontokat, így sokan valamiféle tévedést sejtettek az eset hátterében. A későbbi vizsgálat ennek ellenére megállapította, hogy a támadás idején kiváló látási viszonyok voltak, így a pilótáknak pontosan tudniuk kellett, hogy Magyarország felett repülnek és a bombamaradványok elemzése sem utalt egy esetleges műszaki hibára.

A Jugoszláv kormány természetesen mindent tagadott, így a mai napig nem lehet tudni, hogy a pilóták magánakciója vagy egy átgondolt provokáció állt-e a magyar város elleni támadás hátterében, de az biztos, hogy nem sokkal a berepülést megelőzően néhány hónappal értékesítettünk 36 ezer egykori munkásőr gépkarabélyt a háborúban álló Horvátországnak.

 

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved