Miért firkálunk a padban?!


Winilla (13éves) - 4 hete

Mindenki ismer nagy rajzművészeket; Leonadro da Vinci, Picasso, Dürer… és még folytathatnám mindenféle híressé vált firkálóval, akik már kiskorukban is profik voltak. A neves alkotók óta is sokan űzik ezt a szakmát, néhányan igazi tehetségként, néhányan pedig csak hobbiként foglalkoznak vele. Ettől függetlenül könnyen megállapítható tény: rajzolni mindenki tud. Az is annak számít, ha lefirkantasz egy girbe-gurba szívecskét a papír sarkára. Márpedig ezt mindenki csinálja. Akár otthon random füzetekbe, akár órán, miközben a tanár beszél. Erről akarok most írni, azaz az órán történő rajzolgatásról.

Ezzel kapcsolatban mindenki máshogy gondolkozik. A tanárok 99%-ának az az álláspontja, hogy a diákja nem tud figyelni a tanulásra, ha közben rajzol. A diákok 90%-a pedig biztosan szokott órán firkálgatni, akármit is mond a tanár. Erről végeztek tudományos kísérleteket is. Egy professzor egy 40 fős csoporttal meghallgattatott egy telefonüzenetet, amelyben neveket, helyeket és időpontokat soroltak fel. A kísérlet végén megállapította, hogy akik karcolgattak a feladat során később 29%-kal több nevet, helyet és időpontot tudtak emlékezetből leírni.

Az ember miközben mintázza a papírt, kiadja magából, ami a fejében van. Ha közben hallgat valamit, akkor az kihat a gondolataira, érzéseire, és azt, vagy azzal kapcsolatos illusztrációt készít. Amikor később megnézi a rajzot eszébe jut, amit akkor hallott. Ez ugyanolyan, mint az illóolaj. Ha a gyereknek egyfajta illatot párologtatnak, miközben tanul, és mondjuk a dolgozatnál is ezt az illatot érzi, akkor előjönnek a gondolatok, az elsajátított tananyag.

De most hagyjuk ezeket a tudományos kísérleteket, mert tudom, hogy vannak emberek, akik nem hisznek ezekben.

Van egy ismerősöm, aki szinte minden órán kidíszíti a jegyzeteit, emellett pedig jó tanuló. Ő azt mondja, hogy azért rajzol, mert az leköti a figyelmét, így nem jár ezer különféle dolgon az esze, csak a rajzon és a tanáron.

Remélem mindenkit meggyőztem arról, hogy a firkálgatás nem egy egzakt módon negatív tevékenység. Szóval, ha véletlenül egy tanár olvassa ezt, arra kérem: engedje a gyerekeket rajzolni az óráján, és figyelje meg, hogy mi történik. Persze nem ígérhetem 100%-osra, hogy jobb tanulók lesznek tőle, mert nem mindenki ugyanolyan. Ha csak romlik a gyerek teljesítménye, akkor felőlem elveheti tőle a ceruzát. Mert ez ilyen. Valakinél működik, valakinél meg nem. De szerintem egy esélyt mindenképpen megér.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved