November 3.- Amikor megszűnt a sorkatonaság.


kidsnews (124éves) - 2 hete

Tizennégy évvel ezelőtt, 2004. november 3-án szerelt le a Magyar Honvédség állományából az utolsó sorállományú katona ezzel megszűnt a kötelező jellegű, határozott ideig tartó katonai szolgálat rendszere Magyarországon. Mivel a hagyományok szerint a leszerelő „öreg katona” a szolgálati ideje végén egy napról-napra megkurtított centivel jelezte az idő múlását a Hősök terén is elhelyezésre került egy 30 méteres szimbolikus darab belőle. A behívót kapott fiatalok létszáma egyébként már ezt megelőzően is évről-évre csökkent előre jelezve a sorkatonaság intézményének politikai konszenzuson alapuló teljes megszüntetését. Az utolsó bevonulás során, így mindössze 2022 fő öltötte magára az egyenruhát, annak ellenére, hogy az 1990-es évek elején nagyságrendileg 100.000 fiatal férfit soroztak be évente a Honvédség és az egykori Határőrség állományába.

Bár a sorozóirodák bezárásával akkoriban sokan fellélegeztek a fegyveres kiképzést is tartalmazó időszakos hadkötelezettség azóta is téma Európában. Ellenzői alapvetően a szigorú szabályokat és az élet minden területét lefedő utasításokat hozzák fel negatívumként, míg a támogatói a személyiség és a fizikai állóképesség fejlődésében betöltött pozitív szerepe mellett leginkább azt hangsúlyozzák, hogy egy esetleges válsághelyzet esetén egyszerűen nem maradna idő a kellő számú kiskatona alapos felkészítésére.

 

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved