Pilát Gábor – őszintén mindenféle kapcsolatokról


Miss Úszósapka (14éves) - 3 hete

“Egy gyerek egyetlen helyzetben fog okkal hazudni: ha nem lehet őszinte.”

Pilát Gábornak egészen izgalmas munkája van, amit a “párkapcsolati szakértő” önmagában nem takar. Foglalkozik szerelemmel, tisztelettel, boldogsággal, tudatossággal, megértéssel, elfogadással, figyeléssel, meghallgatással és ezeknek a tanulásával is egyaránt. Én inkább “hogyan élj boldog életet?” szakmának nevezném az övét, hiszen az imént felsorolt dolgok mind a boldogságot szolgálják.
Amikor az interjú reggelén felhívtam őt, éppen a legújabb könyvének első példányát kapta kézhez a nyomdából, ami a “SZER-ETET, GYŰL-ÖLET” címet viseli. Már a cím is érdekes… de belül vajon mit rejt?

Nem most kezdődik ennek a története. Én 22 évet tevékenykedtem az üzleti világban, mondja, ahol több mint 30 ezer embernek tartottam tréningeket, amikor megírtam első két szakmai könyvemet. Aztán kezdett nagyon szembetűnő lenni a céges világ és a magánélet, a rosszul kommunikált problémák, és az elkövetett etikátlanságok párhuzamossága. Ekkor gondoltam egyet, és elkezdtem írni egy harmadik könyvet, ezt már a párkapcsolatokról, megfűszerezve a saját ezirányú tapasztalataimmal, – gondoltam van már kettő, nekem ez már megy. Hát ezúttal nem ment. Nagyon nem ment. Olyannyira, hogy két hét alatt befulladt az egész folyamat, és félretettem az írást. Aztán két hónap múlva az egyik barátom átküldött egy bemásolt üzenetet, amit neki küldött egy srác egy párkereső fórumon. A szöveg nagyjából ilyen volt: “Szimpatikus, jó kisugárzású csaj vagy, egyszer tök jó lenne meginni egy kávét, egyébként pedig ha egy macska tartása 8000 forint egy hónapban, akkor mennyit ér meg neked egy mindig doromboló kandúr?” Na, nálam ez, hogy az emberek is ismerkednek, így beszélnek egymással, kiütötte a biztosítékot. Ekkor történt meg először, hogy szerveztem egy beszélgetést – ami nagy meglepetésemre azonnal betelt. Erre felbuzdulva másnap megcsináltam a tabuk nélkül a párkapcsolatról Facebook oldalt, – az egész egy humanitárius segítség képpen indult, nem egyfajta megélhetőségi bűnözésként -, és akkora lendületet vett az oldal, hogy egy év után kiléptem az üzleti világból, (mert egy fenékkel én sem tudtam két lovat megülni), egyre többet kellett vele foglalkozni, és szépen-lassan elkezdett egy piaci űrt betölteni a dolog.

Akkor persze még nem gondoltam, hogy ebből születik majd rádió- és tévéműsor, előadások itthon és külföldön is, párkapcsolati konzultációk tömkelege, és nem egy könyv… de itt tartunk. Megszületett a negyedik könyvem ebben a témában, ami egyre inkább az egyén felé indul, mégpedig azért, mert én váltig állítom, hogy csak jó alapanyagból lehet jó vacsorát főzni, hiába vagy jó háziasszony és hiába jó a recept.

Ami még nagyon érdekes, hogy egy előadásomon vagy csak az oldalt követő 120.000 ember közül ha nézem, túlnyomó többségük nő. Bátran állítom, hogy a nők sokkal jobb lelki állapotúak. A másik oldalról mondom, hogy ennek az egyik oka, hogy a férfiak pedig sokkal egósabbak. Vegyünk egy szakítást: egy nő 24 óra alatt elhasznál egy 100-as papízsebkendőt, két hét alatt permanens módon kiüríti a papírnagykert, és közben rendbe rakja magában a dolgokat. Egy férfi ezzel ellentétben hajlamos arra, hogy három nappal a szakítás után már máshol gyűri a lepedőt, nem teszi rendbe, nem értékeli ki, nem engedi el. Kvázi azonnal rányitja az ajtót a következő zűrzavaros szobára, pedig még az előzőben sem rakott rendet.

Beszéljünk egy kicsit a tinédzser fiúk szokásairól, például hogy miért bunkóznak minden lánnyal, vagy miért gondolják azt, hogy ha beszólnak egy csajnak, attól bevágódnak nála?

Keresik a kontaktust. A bunkózással próbál kapcsolódni, ami nem a legjobb útja ennek, és egy normális lánynál nem is ér vele célt. Nincs még eszköztára hozzá, nem tud másképp közelíteni, mert annyi más felesleges dologgal tömik a fejét a tananyagot keresztül, amiknek a döntő többségét soha az életben nem fogja használni, hogy kimaradnak azok a dolgok, amik segítségével emberibben tudnának kontaktálni. Igazán az életről szóló dolgokról sosem beszélnek a suliban: ha elkövet egy hülyeséget, mit kezdjen a lelkiismeret-furdalásával? Hogy lehet magának és másnak megbocsátani? Hogy ismeri meg önmagát? Ezekre vonatkozóan nincs semmiféle megoldása, amit már egészen kis korban átadhatnának neki. A felnőtt társadalom két dolgot felejt el. Egy, hogy ő is volt fiatal, kettő, a kisgyerek nem hülye, csak kicsi.

És mi lányok, akiken ez csattan, mi mit tudunk csinálni?

Direkt módon és azonnal nem fogjátok tudni megváltoztatni a fiúk fejében ezeket. Lehet illúziókat kergetni, a világmegváltás jó dolog, de nem lehet ezt csak úgy elintézni egy séma szerint. Két dolog van, amit nem szabad tenni: olyan dolgokba beleszólni, amire nincs ráhatásod, és az olyan dolgokat nem kimaxolni, amikre pedig van. Amit tudtok tenni, hogy ha azt látjátok, hogy különböző szinten vagytok egy fiúval, és ez kényelmetlen, akkor abba a kapcsolatba nem mentek bele, mert úgyis sírás lesz a vége. A lányok sokkal korábban érnek, nem biztos, hogy abból a körből kell fiút választani, lehet, hogy egy pár évvel idősebb a megfelelő. Nem érdemes olyan kompromisszumokba belemenni, amiben visszatartása van az egyik félnek, mert nem tudja megélni a kapcsolatban vagy a barátságban azt, amit szeretne. Nem véletlen az a magyar mondás, hogy ”akarata ellenére senkit sem lehet boldoggá tenni”. Direkt módon nem lehet befolyásolni ezeket a dolgokat, amit tenni lehet, ha ehető módon épeszű gondolatokat kommunikálunk feléjük, hátha hamarabb felnőnek hozzá. Attól még, hogy valakit fejbeversz egy Buddha-szoborral vagy egy Bibliával, attól még ő nem lesz hívő.

Egyre gyakrabban találkozni olyan sztorikkal, olyan emberekkel, akik hogy ne haljanak meg egyedül, nem várnak tovább az “igazijukra” akik mellett teljesek lehetnek, hanem beérik egy köztessel és félboldogan tengetik az életük. Erről te mit gondolsz?

Kompromisszumokra mindenhol szükség van. Csak nem mindegy, hogy ez egy szívesen vállalt, szívből jövő kompromisszum, vagy egy olyan, amitől nagyon visszakozol. Mondok egy példát: amikor egy nő szül egy gyereket, az egy óriási kompromisszum. Megváltozik a teste-lelke, iszonyatos fájdalmakat él át szülés közben, utána otthon befordul, beszűkül a világ számára. Van benne egy csomó negatívum, mégis szívesen vállalják a nők, mert a másik oldalon kapnak egy akkora élményt azzal, hogy életet adnak, hogy a többi eltörpül mellette. Így van ez a párkapcsolati kompromisszumokkal is: csak olyat érdemes vállalni, ahol nem feleződsz le, ahol nem kell visszavenned saját magadból, ahol te magad lehetsz. Ha szépen akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy vannak dolgok, amikhez meg kell érni. Ha csúnyábban akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy vannak dolgok, amikhez meg kell öregedni. Én 47 éves fejjel azt mondom, hogy nem vagyok hajlandó belemenni olyan dolgokba – legyen az munka, párkapcsolat, barátság, vagy munka, akármi – amiket nem tudok szenvedéllyel és teljes oaadással teremteni, amiben nem érzem magamat jól. Senkinek sincs ideje arra, hogy olyan kompromisszumokkal terhelve éljen, amik számára kelletlenek.
Ma Magyarországon tény, hogy ugyanannyi válás van, mint házasság. Ha jobban belegondolunk, ezzel nincs is akkora gond, mert ezek az emberek felfedezték és felismerték azt a helyzetet, ami megkívánta a válást. Ennek millió oka lehet persze, személyről függő. De a legrosszabb, amit egy rossz házasságban tenni lehet, az a köztes állapot tartása, a “megjavítom” és az “elengedem” között. Mert ez a köztes állapot mindent tönkretesz: téged, a párodat, a gyerekedet, a kapcsolataidat, az egészségedet. Tipikus itt meghúzom ott nyúlik effektus. A gyerek azonnal megérzi, ha valami nem slussz a szülei között, akkor is, ha nem a szeme láttára veszekednek, mert egy gyerek nem akkor boldog, ha együtt vannak a szülei, hanem akkor, ha boldogok a szülei. Ha együtt boldogok, ha külön, a lényeg, hogy boldogok legyenek, és a gyerek is az lesz, mert mind mintákat követünk.
Biztos neked is ismerős a szülők szájából elhangzó mondat, hogy “fiam, az őszinteség a legfontosabb, velem lehetsz őszinte, ha embert ölsz, azt is elmondhatom nekem, majd együtt elássuk a kert végében”. Persze sosem öltem embert, de kisebb hülyeségeket én is szép számmal elkövettem. Aztán egyszer gondoltam elmondom a szüleimnek, ha már annyira mondják, hát miért ne? A következő történt: apám fogta a 100-as szöget meg a nagykalapácsot, és kiszögelt a konyha falára – nyilván átvitt értelemben. Akkor még csak az érzet volt meg, konkrétan csak később vontam le a tanulságot: itt nem kifizetődő őszintének lenni. Ezek után legközelebb már nem mondtam el nekik az ilyeneket, majd ha rákérdeztek, nem mondtam nekik igazat. Kifejlesztettem a saját túlélésem érdekében ezt a tulajdonságomat. Ha megnézed ezt a sort, az őszinteség elhallgatást, az elhallgatás hazugságot szült. Egy párkapcsolatban ugyanez van, az elején hatalmas lendület, mondjunk el egymásnak mindent, a vágyainkat, az álmainkat…aztán jön az első őszinte ötlet, amire a másik azt mondja, hogy “nem”. És legközelebb már nem mondasz el mindent, mert le lettél torkolva. Eltűnik az őszinteség. Ebből látszik, hogy egy kapcsolathoz az őszinteség és a szerelem önmagában kevés.

A szerelem csupán az elme legális tudatmódosítója. Jó dolog, tök jó, hogy van, mert rengeteg dologra jó, de egy kapcsolatot hosszú távon nem tud éltetni, ha nincsenek meg mögötte az élettel kapcsolatos használható elgondolások a tisztességről, a szeretetről, az etikáról, a játékszabályokról, a megbocsátásról, a határokról. A határ megint egy olyan dolog, amire rá kell érezni, próbálgatni kell, mikor és hogyan lépi át az ember őket. Mostanában sokszor találkozni a mamahotel kifejezéssel; ez is a határok hiányából adódik. Régi mítoszokban, kultúrákban, történetekben mindig volt egy határ, egy próbatétel, amin ha átléptek, ha teljesítették a gyerekek, onnantól felnőttnek nyilvánultak, mára viszont minden ilyen letűnt, nincs senki jó értelemben rászorítva arra, hogy felnőljön, ezért esik meg nem ritkán, hogy emberek nem nőnek fel felnőttnek lenni.

Mi van azokkal, akik a határok probálgatásában átlendültek a ló másik oldalára, vegyük mondjuk a korombeli lányok hiányos öltözködését?

A hiba sosem a jelenben van, mindig valahol a múltban kell keresni. Olyan ez, mint amikor tanulás közben nem ért valamit a diák, mire a tanár felteszi neki a világ leghülyébb kérdését: “mit nem értesz?” Ha a diák tudná, mit nem ért, az egészet értené. Ilyen helyzetben a helyes kérdés a “mi az, amit utoljára értettél?”, mert vissza lehet bontani az utolsó biztos pontig, és onnan lehet újrakezdeni a homályos részeket. Ha valaki kirívóan öltözködik, az már csak egy megnyilvánulása valami sokkal mélyebb dolognak. Ha azt mondod neki, hogy “figyelj, ne így öltözzél!” akkor a tévedés nulla kockázatával mondom, hogy ellenállásba fogsz ütközni és nem születik megértés. Mint a sulikban ez a bűnmegelőzési program, ahol jön az okos, és azt modja a csoportnak, hogy “gyerekek, a kábítószer nagyon rossz, ne csináljátok!” miközben a gyerekeknek azon része, aki már kipróbált valamilyen tudatmódosító szert, egyáltalán nem azt tapasztalta, hogy ez rossz. Ezzel a mondattal az első pillanatban elvágja a kommunikációs csatornát, és a katedrán végigbeszél egy órán keresztül mindent, a gyerekek számára teljesen hiteltelenül. Ha azt mondaná, hogy “gyerekek, én nem tudom, ki próbálta már, nem is kell elmondani, ez egy baromi jó cucc, de beszéljünk most egy kicsit arról, hogy milyen élettani hatásai vannak”, a gyerekek szemében máris hiteles lenne, és el tudná mondani mindazt, ami ezzel kapcsolatban egyébként életbevágóan fontos. Ha ezt teszi, a másik féltől megértést és elfogadását fog kapni. És ez nem csak itt igaz, hanem az élet minden területén.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved