A jövő rendezvénye – A Konnekt LIVE-on jártunk


Tigirl (14éves) - 2 hete

Egy átlagos végzősnek, illetve nyolcadikosnak a pályaválasztásról és a jövőjéről szólnak a mindennapjai. Ennek ellenére mindig vannak bizonytalanabbak, tanácstalanabbak. A Konnekt LIVE nevű (ingyenes) pályaorientációs program nekik szól.

Az esemény honlapján a regisztráció mellett ki van írva, hogy alapvetően a 16-18 éves korosztálynak szól, ez azonban csak utólag tűnt fel nekem. Úgy gondoltam, nyolcadikosként nekem is aktuális a téma, így végül elmentem – és nem is bántam meg. Amellett, hogy nagyon jól éreztem magam, nagyon sok érdekes életszemlélettel és beállítottsággal találkoztam, így úgy éreztem, kicsit én magam is megváltoztam.

Nagyon tetszett az egész rendezvény hangulata. Félreértés ne essék, nincs semmi bajom a felnőttekkel, de sokkal oldottabb volt a hangulat, hogy – a szakmabelieken kívül – szinte mindenki 30 alatt volt: a résztvevők, a szervezők, a segítők… A bejáratnál kaptunk egy névre szóló útlevelet a nyakunkba, amiben rövid ismertetők voltak a szakmákról és előadásokról. Az egyébként csinosan kivitelezett füzetke címlapjára pedig rá lehetett írni három témát, ami érdekel minket, akár csak a TEDx-en. Ez arra szolgált, hogy könnyebben találjunk magunknak beszélgetőpartnert, ha éppen unatkoznánk. Ez persze nem igazán fordult elő, hiszen egész nap lehetett érdeklődni rengeteg különböző munkáról, miközben az előadóteremben folyamatosan hallgathattuk az előadásokat (mondjuk ez szerintem nem annyira jó ötlet, mert szinte mindegyik előadás érdekelt, de ha mindegyikre beültem volna, nem tudtam volna megismerni új szakmákat, mert párhuzamosan ment a kettő).

Az első előadás az úgynevezett Gap year-ről (az érettségi utáni minimum egy év, amikor nem járunk egyetemre) szólt. A felállás kicsit hasonlított egy beszélgetős TV műsorra, mert volt egy műsorvezető (egész jó minőségű 🙂 ), és volt két vendég: egy 19 éves lány, aki a Gap year közepén tart, és egy 27 éves egyetemi tanár, aki szintén bevállalt egy Gap year-t, így tudott nyilatkozni a hosszú távú előnyeiről. A meghívottak meséltek tapasztalataikról, illetve adtak néhány tippet, hogy mivel lehetne eltölteni a Gap year-t, hogy ne érezzük felesleges időpazarlásnak.

Ezután következett Ballai Brigitta, digitális nomád. Valószínűleg ismerős a neve, hisz hatezres fórumot is épített munkamódszerére, ami azt utazáson és az online munkán alapszik. Előadásában elmondta, hogyan válhat valakiből digitális nomád.

Brigitta a középiskola után (Gap year-ként) egy évet Amerikában töltött, de hazajött, hogy elvégezze az egyetemet. “A  digitális nomádok a számítógépen dolgoznak, így fizikailag utazhatnak is, én legalább is ezt teszem” – mondja. “Ehhez azonban élettapasztalat és szervezettség kell. Az Amerikában töltött év alatt nagyon sokat tanultam magamról és az életről, később ez határozta meg az utazáshoz való viszonyomat is.”

Brigitta már az első munkahelyén belecsöppent az informatika világába, és nagyon gyorsan rájött, hogy ezt a fajta technikai fejlődést hogyan tudná a hasznosítani a munka terén. Emellett érdekelte a világ, szeretett volna más országokat és kultúrákat megismerni, hát utazni kezdett munka közben. Mostanra már odáig jutott, hogy bárhová megy a világba, szinte mindenhol barátok várják. “A technológia segítségével egyre inkább lesz elérhető ez az életstílus, én is már annyira megszoktam, hogy nem jelent akadályt egy hatórás időeltolódás sem. Egyszer az egyik ügyfelem azt hitte, hogy New Yorkban vagyok, és csak egy hónappal derült ki a valódi tartózkodási helyem: Ázsia” – meséli.

Az előadás után még elkaptam egy beszélgetése: “A szüleim rugalmasak voltak, így csak azt mondták, hogy végezzem el az egyetemet, aztán azt csinálok, amit akarok” – nevet. “Addig is sok helyen jártam Erasmus ösztöndíjjal, tehát az utazgatás nem volt újdonság számomra, amikor digitális nomád lettem. Ezek alatt a szüleimnek is bebizonyítottam, hogy megállom a helyem, és hazajövök, így abszolút megbíztak bennem.”

Mint megtudtam, Brigitta “bázisa” és otthona Bécs, de az elkövetkező hónapokat Ázsiában tervezi eltölteni, de nyárra megint visszamegy az osztrák fővárosba. “Furcsának tűnhet, de nem érzem, hogy honvágyam lenne, mert ha hazamegyek Bécsbe, akkor sem a családommal vagyok, hisz ők Budapesten élnek. Most már úgy érzem, inkább a világ az otthonom, nem egy konkrét ország vagy város, ami csodálatos érzés” – vallja.”Ettől függetlenül fontosnak tartom a családot, ha tudom, hogy szükség van rám, képes vagyok New York-ból is hazarepülni egyik napról a másikra. Egyébként mindig is egyedül utaztam. Ez valószínűleg azért van, mert ehhez az életmódhoz kell egy talpraesettség, itt folyton a határaidat feszegeted, de ez nem mindenkinek fekszik. Pont ezért nem tudtam egy korábbi párommal dűlőre jutni, mert neki fontos volt az otthon melege, a rendszerszerűség, de ezzel nincs is baj, ezt kell fogadnom.”

Felvetettem, hogy a digitális nomádságot nem lehet bármely szakmában alkalmazni a saját álmom, vagyis az állatorvoslás példáján. “Ez nem teljesen van így, mert nomád bárki lehet vagy online vagy offline. Ha például önkéntes munkával kezdesz, és elmész egy ázsiai kutyaotthonba gyógyítani, akkor mit csinálsz? Ezzel szakmai gyakorlatot, élettapasztalatot és élményeket szerzel, miközben utazol, mint én. annyi különbséggel, hogy Te nem online, hanem élőben végzed a munkád.”

A szuper beszélgetés után indultam felfedezni a szakmákat. Négy különböző teremben ülhettünk le kis asztalkákhoz a felnőttekkel beszélgetni a munkájukról, ami szerintem az egyik legjobb módja, hogy betekintést nyerjünk egy adott munkakörbe. A beszélgetőpartnerek szimpatikusak, jó fejek voltak, abszolút helyén kezelték, hogy 200 gimnazista kamasszal kell egy légtérben lenniük. A kedvencem a sales-szakember volt, Garay Róbert személyében. Alapvetően úgy gondoltam, hogy a sales-szakemberek a porszívó-ügynökök, vagyis megpróbálják rátukmálni az emberekre a terméket, amit forgalmaz a megbízó cég, tehát abszolút negatív értelmezést tulajdonítottam ennek a szakmának. Amikor leültem az asztalhoz, Róbert megkérdezte, hogy mi érdekel, mi szeretnék lenni. Rávágtam, hogy állatorvos, mire mondta, hogy az is sales-man. Ezen meglepődtem, de Róbert kifejtette, miért gondolja így: amikor elvisszük a macskát egy éves kontrollra, körülbelül a következő párbeszéd zajlik le.

Az oltás megvan. Ha már itt vannak, kellene féreghajtást is csinálni.

Rendben.

Mikor volt utoljára kitisztítva a füle?

Háát, régen…

Akkor azt is megcsináljuk.

Maga a doki.

Rendben, búcsúképp adnék még egy bolhanyakörvet.

Jó, köszönjük. Mennyi lesz?

A válasz rendelőtől függ, de általában elég sok… Tudtam, hogy igaza van Róbertnek. Átgondolva a helyzetet marha gyorsan megváltozott a véleményem, és egy kicsit magamba szálltam.

Még nagyon sokáig beszélgettem Róberttel. Ő is mesélt, hogy ők, az Unilevernél szoktak játszóteret építeni, így van, hogy a sales-osztály kibattyog a festékkel és nekiállnak mázolni a hintát… De ennek csak egy részéről tud a fogyasztóközönség, hiszen nem a PR kedvéért csinálják, hanem mert jó érzés. Ennek nagyon megörültem, mert most pont ez a februári havi témánk.

Sajnos az ebédszünet miatt meg kellett szakítanunk diskurzusunkat. Étkezés után mentem tovább: megálltam a vegyészmérnököknél, és az újságírónál. Utóbbi szakma Borbás Barna személyében képviseltetett, akivel nagyon jót beszélgettem az újságírásról, mint “belsős”.

A rendezvény vége felé még benéztem a vendéglátóshoz, Tamási Tiborhoz, aki elmondta, hogy ugyan üzlete, kávézója bárkinek lehet, nem mindenki tudja csinálni. Beavatott szakmája hátrányaiba is, vagyis a folyamatos pörgésről, és a hosszú munkaidőről is mesélt. Megtudtam tőle, hogy családosoknak nem annyira érdemes belefogni egy saját vállalkozásba, mert ha nincs megfelelő mennyiségű és minőségű segítség, akkor a család rovására mehet a vállalkozás fennmaradása. Kicsit beszélgettünk a “főnök vagy vezető” témáról is.

Az utolsó előadást egy korábbi interjúalanyom tartotta, Hajnóczy Soma. Nagy élmény volt élőben látni, és még előadását is megnézhettem – az első sorból. Miután végzett, még szerettem volna tőle kérdezni párat az ő pályaválasztásával kapcsolatban.

“Én alapvetően nem bűvésznek készültem” – kezdi. “Jó tanuló voltam, kitűnőre érettségiztem. Azt tudtam, hogy nem akarok humán vonalon tovább tanulni, de a nagyon durván reál (mint a programozó informatikus) sem én vagyok. Megtaláltam az arany középutat, ami még érdekelt is, a közgazdaságtant.”

Kérdezem, hogy ő vagy a szülei mennyire gondolták volna, hogy végül mégis bűvész lesz, mire mondja, hogy ez a bűvész világbajnokságig nem fordult meg a fejükben.

“Az én szüleim nagyon támogatók, megengedték, hogy kipróbáljam magam különböző területeken, esetenként belebukjak valamibe, de ez engem előre vitt. Szerintem ők csak azt akarták, hogy azzal tudjak foglalkozni, amivel én boldog tudok lenni és meg tudok élni, és ez lett a bűvészet. Szerintem büszkék rá, ahogy végül alakult az életem.” – fejezi be.

Összességében hatalmas élmény volt ez a nap a Konnekt LIVE-on, hiszen nem csak iránymutatást kaptunk, hanem életre szóló beszélgetéseket is “lebonyolíthattunk”. Aki teheti, mindenképp jöjjön el a következő rendezvényre, akkor is, ha már konkrét elképzelése van a pályáját illetően. 🙂

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved