Ady 100- Párisban járt az ősz


Csata Emma (14éves) - 10 hónapja

Ady Endre 1877. november 22-én született, valószínűleg mindenki tanulta/tanulja verseit, így feltételezhető hogy mindenki halott Lédáról, valódi nevén Diósyné Brüll Adélról, aki Ady egyik nagy szerelme és múzsája is volt egyben. Léda révén juthatott ki először Párizsba is és az ott töltött idő nagy hatással volt a költő munkásságára. Azonban Ady műveit mindig egyfajta kettősség, a pozitív és negatív részletek, gondolatok kifejezése, kifejtése jellemzi. Tehát nem csak a napsütés és a cukormáz, hanem a realizmus is megjelenik a műveiben, ahogy a következő versében is:

Párisba tegnap beszökött az Ősz.

Szent Mihály útján suhant nesztelen,

Kánikulában, halk lombok alatt

S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé

S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:

Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,

Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,

Szent Mihály útja beleremegett,

Züm, züm: röpködtek végig az uton

Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé

S Párisból az Ősz kacagva szaladt.

Itt járt, s hogy itt járt, én tudom csupán

Nyögő lombok alatt.

 

Az első versszak az idill, egyfajta légkörteremtésként szolgál, és maga az olvasó is azt érezheti, hogy a meleg és fülledt Párizsi utcákon sétál, és egy hideg, enyhén csípős szél – az ősz előhírnökeként –, mint egy kellemetlen gondolat kezdi beleásni magát az emberbe.

A második versszak játékos, egyfajta gyermeki könnyedséggel indul „kis rőzse-dalok” vagy a következő sorban megjelenő alliterációk(azonos betűvel kezdődő egymást követő szavak): „Füstösek, furcsák”, „búsak, bíborak” de ezek már magukban hordozzák azt a negatív gondolatot, ami az előző versszakban már kezdett megjelenni, de még csak halványan. Az itt teljesedik ki, abban hogy a halál megjelenik. Az őszt ebben az esetben, mint a halál előhírnökét, a tél a teljes elmúlás előtti időszakot érthetjük és ebbe egy kicsit saját magunkat is beleláthatjuk. Ha végiggondoljuk, hogy persze a kor előrehaladtával az ember mennyivel többet gondol a halálra, és hogy ez hány önmagában csodálatos pillanatot tesz tönkre, talán érthetővé kezd válni a vers kettőssége.

A harmadik versszak ismét egy kicsit könnyedebb hangvételű, de még mindig „beleremeg” az előző gondolat szörnyűségébe. Míg az utolsó versszak egy olyan érzést ad mintha az ember a gondolatainak sűrű erdejéből szabadulva fellélegezhetne.

Tehát az ember és maga a költő is, sokszor saját halandó mivolta végett kerül bele abba a helyzetbe, hogy a haláltól való félelme, egy pillanatra elhatalmasodik fölötte, s így az anyagi világ és az adott pillanat szépségét nem tudja élvezni. Azaz meg kell tanulni értékelni minden pillanatot, és azt, ami megadatott nekünk, vagy a miénk lesz a jövőben, mert:

Aki a haláltól fél – nem él.

Lev Tolsztoj

 

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 



2017 Kidsnews | All rights reserved