Pápai Joci nyerte A Dal 2019-et


Naan (15éves) - 7 hónapja

Szombat este eldőlt, hogy hazánkat 2017 után 2019-ben is Pápai Joci fogja képviselni az Eurovíziós Dalfesztiválon. Magyarország Eurovíziós történetében még sosem fordult elő, hogy kétszer is ugyanaz az előadó képviselje országunkat a legnívósabb európai dalversenyen. Pápai Joci Az én apám című dalával indul a győzelemért májusban a Tel-Avivban tartott megmérettetésben.

A zsűri pontjai által kialakult legjobb 4 közé az Acoustic Planet, Vavra Bence és a mindössze 16 éves Nagy Bogi jutott még be. Sokak meglepetésére és csalódottságára a nagy esélyeseknek tartott The Middletonz és Szekér Gergő sem volt a zsűri 4 kedvence közt, a Petruska plágiumbotránya miatt a döntőbe utólag bejutott Oláh Gergő pedig  Mező Misitől, Nagy Ferótól, Both Miklóstól és Vincze Lillától sem kapott pontot.

Extra produkcióként először a két műsorvezető, Dallos Bogi és Freddie adták elő közös dalukat, majd a hazánkat tavaly képviselő AWS Viszlát nyár dalát hallhattuk kissé átdolgozva. A színvonalas műsor végén nagy volt az izgalom, mivel a legjobbaknak tartott dalok egytől egyig megérdemelték volna az indulás jogát, de végül Az én apám című dal győzedelmeskedett, mely Joci édesapjáról szól. A győztes teljesen elérzékenyedett az eredmény hallatán és könnyek között köszönte meg egész Magyarországnak a sikerét.

A 2017-es Eurovízión 200 ponttal a rendkívül előkelő 8. helyezést elérő előadó idén az első elődöntőben harcolhatja ki a döntőbe jutást május 14-én és érhet el még szebb helyezést Izraelben.

Innen is még egyszer gratulálunk Pápai Jocinak a győzelemhez és nagyon reméljük, hogy egy csodás eredménnyel ajándékoz majd meg minket a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon.

 

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved