10 híres, ikonikus csók a világunkból


Safagi (17éves) - 4 hónapja

Júdás, Brezsnyev, Diana hercegnő. Mi a közös bennük? Elsőre mind kinevetnétek, ha ezt megkérdezném, hiszen nem igazán van közük egymáshoz térben és időben sem. Ami összeköti őket az az, hogy mind a három személyhez fűződik egy-egy híres csók története. A történelem során sokat alakult, változott a csókolózás fontossága és jelentősége. Akad néhány olyan szájrapuszi, ami az egész világot foglalkoztatja, akár még a mai napig is. Haladjunk időrendi sorrendben, a legkorábbitól a legrégebbi emlékezetes csókig.

10# Michelle és Barack Obama

Biztos vagyok benne, hogy sokan ismeritek a „Kiss Cam” nevezetű, általában a sportesemények szüneteiben a közönséget szórakoztató játékot. 2012. július 6-án, a Verizon Centre sportcsarnokban, (Washington D.C városában) került kínos szituációba Michelle és Barack Obama. Először csak pásztázta őket a kamera, nem csókolták meg egymást, mire a tömeg rögtön húúú-zással fejezte ki a nemtetszését. Másodszorra viszont egy rövid csókot váltottak a közönség nagy örömére.

9# Diana hercegné és Károly herceg

A királyi családokban szigorú szabályok vonatkoznak a házastársak nyilvánosan való viselkedésére. Ebbe bizony beletartozik a csók is. A Buckingham-palota erkélyén, Diana hercegné és Károly walesi herceg közt, 1981. július 29-én csattant el a világ egyik leghíresebbjévé vált csókja. Az újdonsült házaspár eleget tett az ujjongó tömeg: „csókot! csókot!” skandáló kérésének. A tettük korszakalkotó volt, hiszen szakítottak az uralkodói hagyományokkal és tömeg előtt, nyilvánosan megcsókolták egymást.

8# Pókember

Talán az egyik legemlékezetesebb és legromantikusabb csók a filmiparból a Spiderman 2002-es mozijában látható. A Tobey Maguire és Kirsten Dunst által alakított, Peter Parker és Mary Jane között elcsattant csók még a kőszíveket is meglágyította. Lányok, most tegyétek a szívetekre a kezeteket. Ki ne akarna egy igazi gazemberverő fiúval, aki a zuhogó esőben fejjel lefelé lóg le a tűzlétráról, egy észvesztően romantikus csókot váltani?

7# Szerelmünk lapjai

Ha már filmes csók, eszemben sincs kihagyni a Szerelmünk lapjai, szintén ikonikus jelenetét. Úgy tűnik a rendezők is kifejezetten romantikusnak találják az esőben való smárolást, mert valahogy ezek a csókok a toplistákra kerülnek. Ryan Gosling és Rachel McAdams filmes alakítása sem járt másképp. 2005-ben a film e jelenete kiérdemelte az MTV Movie Awardon kiosztott, legjobb filmbeli csókért járó díjat.

6# A pápai csók

Valljuk be őszintén, elég furcsa látvány, ha valaki a földet csókolgatja. Ez alól kivételt élvez az éppen hivatalban levő pápa, aki ezt rendszeresen megteszi. Ha a pápa megérkezik egy másik országba, a repülőről leszállva az első dolga, hogy megcsókolja a földet, ezzel megáldva azt, illetve kifejezi az ott élő emberek felé a tiszteletét és szeretetét. Ezt a szimbolikus csókot leginkább II. János Pál pápához köthetjük, hiszen ő volt az a pápa, aki a legtöbbet utazott, 104 országba látogatott haláláig. Kétszer járt Magyarországon is, először 1991, majd 1996-ban. 2005-ben hunyt el.

5# Brezsnyev és Honecker

Orosz pravoszláv szokás a három csók nyomása az arcra, de az utolsó ritkán kerül az ajakra. Végül a szovjet politikusok közt szinte megszokottá vált a „Brezsnyev-tripla”. Nyikita Hruscsov hozta igazából divatba a férfipolitikusok közti csókváltást, mégis Brezsnyev nevéhez kötik a legtöbben. A világot bejárt sajtófotón Leonyid Brezsnyev Eric Honecker NDK-s főtitkárt kapja le 1979 júniusában, az NDK fennállásának 30. évfordulójára rendezett ünnepségen. A politikusok csókját sokan tartják valamiféle megalázkodás, vagy behódolás jelképeként, amit több Oroszország-szakértő tagadott. Ők azt állítják, a csók csupán a baráti egyenrangúságot szimbolizálja.

4# Az élet csókja

D. Thompson a munkatársa, Gilbert Champion életét mentette meg, mikor az eszméletét vesztette a levegőben, villanypóznák, és vezetékek közt lógva. Thompson szájból szájba lélegeztette társát, majd másodpercekkel a kép elkészülte után felkiáltott: Lélegzik. Az eset és a kép 1967-es, Rocco Morabito készítette el a fotót.

3# A legelső csók a filmvásznon

Egy, az 1896. július 21-én Ottawában bemutatott film, nagy port kavart a köztudatban. Ámbár hiába keltett hatalmas felháborodást, és vélték sokan erkölcstelennek a jelenetet, mégis a kor legnépszerűbb filmjévé vált. Nem véletlen, hiszen a képkockákon May Irwin és John Rice első filmre vett csókja látható. A jelenet a The Widow Jones Broadway-musical befejező része. Az Egyesült Államok Nemzeti Filmmegőrzési Bizottsága kulturális jelentősége miatt 1999-ben az amerikai filmes örökség részévé nyilvánította és fokozott védelemben részesítette az alkotást.

2# Guiness rekord

Ma már szinte mindenféle és fajta Guiness rekordot ismerünk és tartunk számon. A leghosszabb csók 58 órán, 35 percen és 58 másodpercen keresztül tartott. Ezt 2013-ban, a thaiföldi Ekkachai és Laksana Tiranat állították be. A végére nem hiszem, hogy igazán élvezték volna ezt a nyálcserét.

1# A tengerészgyalogos csókja

Sokáig nyomoztak a képen szereplő tengerészgyalogos és karjaiban heverő ápolónő kiléte után. Mára már kiderült, hogy Greta Zimmer Friedmann és George Mendosa az azóta szimbolikussá vált csók megtestesítői. Truman, USA elnöke által közzétett örömteli hírre, miszerint véget ért a második világháború, hatalmas örömmel reagáltak az emberek. Ezt bizonyítja a világhírű kép is, ami a Times Square-n, Alfred Eisenstaedt fényképezőgépével készült.

 

Persze ezek mellet még rengeteg kuriózumot lehetne megemlíteni, de talán ezek azok, amik a leginkább foglalkoztatják az emberiséget. Különlegességükkel, vagy éppen egyediségükkel színezik a világot, amiben mi élünk, és ezeknek is köszönhetjük, hogy milyen sokféle formája van a csóknak. Legyen ez az anyai homlokpuszi, szerelmünk kimutatásának eszköze, vagy akár a „ha nem tetszik, akkor csókold meg a s*ggem” szállóige alkalmazása. Mind más és más célra használjuk, de egy közös pontban fut össze: a csókban.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved