Akik mellett elmész! – interjú egy hajléktalannal


Barna (17éves) - 3 hónapja

A hajléktalan emberek témája fontos, foglalkoznunk kell velük, erre pedig nincs jobb módszer, mintha egy életúton keresztül próbáljuk megismerni az életüket. Balogh Gyulával beszélgettünk, aki egy Budapesten élő hajléktalan. Sokat hallunk róluk a médiában, jóesetben beszélnek róluk az iskolában, és nap mint nap találkozunk velük az utcán. Sokan a közterületeken élnek, megannyian szállón laknak, és akadnak, akik erdőkben húzzák meg magukat. Különböző történetük van, más-más okok miatt kerültek az utcára, és eltérő módszerekkel próbálják magukat eltartani, de van, ami közös bennük: Kiszolgáltatott helyzetben vannak és segítségre van szükségük.

Gyula Budapesten született, családjával élt egy apró lakásban, szülei fiatal házasok voltak, és keveset kerestek. Egy nagyon jó képességű gyerek volt, mire iskolába került már írt-olvasott, és az iskolában is jól teljesített eleinte, ám 7 évesen agyvelőgyulladást kapott, ami megváltoztatta az életét. Rövid időre megvakult, és bár ez a gyógyulást követően rendbe jött, a szöveges memóriája egy életre megromlott. Volt még egy probléma, ami mély nyomot hagyott az életén: az alkohol. Gyula azt mondta, hogy négyéves korától rendszeresen ivott az apjával.

A betegség és az ivászat miatt egyre nehezebben ment neki a suli, de nagy nehezen, bukdácsolva elvégezte a középiskolát. A következő évben leszerződött a Skála áruházba, ahol megbecsült munkaerő volt, de minden megkeresett pénzét elitta. Ekkor még voltak barátai, de szépen lassan eltűntek mellőle. Előfordultak nők az életében, de senki nem bírta elviselni az ivászatát 3 hétnél tovább.

A munkahelyén is problémák adódtak, egy ideig még dolgozott, de hamarosan nem tudta már megfelelően ellátni a feladatait. A Skálához köthető egy nő is, aki a felesége lett, de egy idő után visszaküldte a szüleihez, ahol három évet töltött teljes letargiában. Egy ismerőse rá tudta venni, hogy elmenjen az Anonim Alkoholistákhoz, de 2 hónap után visszaesett még tíz hónapra, utána azonban elérkezett egy mélypont.

Életveszélyes állapotba került, és ezzel nagyjából egy időben hajléktalanná vált. Döntenie kellett: Elvonóra megy, vagy meghal. Gyula úgy döntött, hogy (többedszerre) megpróbálja az Anonim Alkoholisták programját, és leáll az ivással. Ezúttal sikerrel járt, és egy hajléktalanszállóra költözött. Jelenleg egy társszobabérletben él, több mint 20 éve nem iszik, és hajléktalanügyi aktivistaként éli mindennapjait.

Vajon elkerülhető lett volna, hogy Gyula hajléktalan legyen? Lehet, hogy igen, de Gyula úgy gondolja, hogy nem érdemes azzal foglalkozni, hogy mi lett volna, ha… Próbál így is boldog lenni, próbál hasznos tagja lenni a társadalomnak. Szerinte egy tényező sosem elég ahhoz, hogy valaki ebbe a helyzetbe kerüljön. Lehet valaki alkoholista, ha mellette van munkája, családja nem feltétlenül lesz hajléktalan, lehet valaki munkanélküli, ha kisegíti a családja, és lehet, hogy valaki átél egy durva válást, ha mellette van munkája és egészséges.

Ha azonban több feltétel is teljesül, például valaki beteg és így munkanélküli lesz – például az alkoholizmusa miatt –, esetleg még családja sincs, hogy kisegítse, már komoly esélye van, hogy hajléktalanná váljon. Ugyan Gyula nem hozta szóba, de én úgy tudom, hogy Magyarországon sajnos sok egykori állami gondozott is fedél nélküli sorsra van ítélve.

Rengeteg sztereotípia előfordul a hajléktalanokkal kapcsolatban társadalomban, a két legfőbb talán, hogy önmaguknak választották ezt az életet, és hogy alkoholisták. Gyula szerint előfordulnak ilyenek is, igen, van sok alkoholista a hajléktalanok között, és igen akadnak, akik maguknak választották ezt az életformát, de szerinte nincsenek nagyobb százalékban alkoholisták a hajléktalanok között, mint a többi ember között, és csak nagyjából 500 olyan hajléktalan él Magyarországon, aki maga választotta ezt az életformát, és ez csak a töredékük.

Gyakran felmerülő kérdés, hogy ki lehet-e lábalni ebből a helyzetből, és ha igen, hogyan. A válasz bonyolult, és sokmindentől függ. Függ a hajléktalan ember egészségügyi állapotától, függ a környezetétől, és függ attól is, hogy mit nevezünk hajléktalanságnak. A megoldás, amit sokan felvázolnak maguk előtt, hogy ha valaki hajléktalanná válik el kell mennie egy szállóra, egy ideig ott élnie, közben dolgoznia, és szépen lassan összegyűlik annyi pénze, hogy lerakhassa a kauciót egy albérletre, amit már csak fent kell tartania. Gyula szerint ez nem ennyire egyszerű.

Ő ugyan most egy társalbérletben lakik, de előtte rengeteg ideig lakott hajléktalanszállón. Azt mondja, hogy sokan közülük nehezen tudnak dolgozni egészségi állapotuk miatt, de akik tudnak is annyira keveset keresnek, hogy többen is csak nagy nehezen tudnak kigazdálkodni egy albérletet. Az albérlet megszerzése sem jelent szerinte teljes megoldást, hiszen nagyon nehezen tudják elérni, hogy bejelentsék őket, ami nélkül ők papíron ugyanúgy hajléktalanok maradnak, tehát semmilyen támogatásra sem jogosultak.

Gyula példáján látszik, hogy a hajléktalan emberek problémái nem egyformák, nem lehet mindenkin egyforma módon segíteni. Nem lehet megoldásokat keresni ismeretlenül és távolságot tartva, csak úgy, ha a szakemberek őket megismerve, velük együttműködve találják meg azokat a kapaszkodókat, amik kiutat jelenthetnek a helyzetükből. Ez a kapaszkodó mindenkinek más, Gyula esetében a segítségnyújtás, az, hogy segíti a többi hajléktalant, és az őt is felkaroló civil szervezetek munkáját, és ezáltal hasznos a többi ember számára.

De hogyan segíthetünk mi? Két dolgot emelt ki Gyula a beszélgetésünk alatt. Az egyik, hogy ha segítünk mindig kérdezzük meg a hajléktalant, hogy mire van szüksége. Rengetegen próbálnak segíteni, de ha olyan dolgot adnak nekik, amit nem tudnak hasznosítani, akkor annak nincs értelme. A másik, hogy hatalmas problémájuk az anyagi gondokon kívül, hogy egyedül vannak, nemigen vannak szociális kapcsolataik. Rengeteget tud segíteni, ha szóba állunk velük, ha van időnk hosszabban is beszélgetünk, mert általában erre nincs lehetőségük.

Mesélte, hogy ő abban a szerencsés helyzetben van, hogy minden karácsonyát egy kedves barátjával, és családjával tölti, akit az utcán ismert meg. Gyula hangsúlyozta továbbá a mindenkori állam szerepét a hajléktalan kérdésben. Fontos, a szociális érzékenység, fontos, hogy megoldani akarják a problémákat, ne elsöpörni, letudni, ugyanis ilyen helyzetben hiába van sok jótevő az emberek között, a hajléktalanok problémáját nem tudják teljesen megoldani.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved