Fájó vereség Szlovákiában, bravúros győzelem itthon


Naan (15éves) - 2 hónapja

Miután a magyar válogatott csütörtök este 2-0-s vereséget szenvedett idegenben a szlovákok ellen, vasárnap este elképesztő kitartással fordítottak a VB ezüstérmes Horvátország ellen, az eredmény 2-1 lett.

Nagy reményekkel vágott neki a válogatott az EB selejtezőknek, Marco Rossi csapata rögtön az egyik legjobban várt összecsapással kezdett a nagyszombati stadionban. A vezetést sajnos a hazaiak szerezték meg a 42. percben Duda révén,de a Szalai vezette együttes lelkesen próbálkozott. A támadások végén valamiért rendre hiba csúszott a szerkezetbe, és ez a nagy akarás meg is bosszulta magát. Már majdnem a mérkőzés végénél jártunk, amikor Rusnák megduplázta északi szomszédjaink góljainak számát, ezzel 3 pontot szerezve csapatának. Az összecsapás után a csapatkapitány, Szalai Ádám erősen odaszólt a társainak nyilatkozatában, ami elég nagy visszhangot váltott ki.

A magyar gárda győzelmi kényszerrel, de természetesen az esélytelenek nyugalmával léphetett pályára a Groupama arénában. A tavalyi világbajnokság 2. helyezettje ellen lendületesen kezdett a válogatott, a vezetést mégis Modricék szerezték meg, Rebic talált Gulácsi kapujába. Szalai viszont még a félidő előtt egyenlített a 100. válogatott meccsét játszó Dzsudzsák gólpasszából. Az egész meccses lelkiismeretes hajtásának meg is lett az eredménye, Pátkai Máté a 76. percben kihasználta a horvátok kapusának bizonytalanságát és a kapuba pöckölt. A mérkőzés végéig pedig ki is tartott az előny a biztos lábakon álló védelemnek köszönhetően, így a selejtezők egyik legnagyobb meglepetésének lehettünk tanúi Budapesten.

A világsztárokkal teli Horvátország elleni fordítással szerzett 3 pontunknak köszönhetően (holtversenyben) Szlovákiával, Wales-szel és Horvátországgal együtt 3 ponttal állunk a csoport elején, míg Azerbajdzsán egyelőre 0 ponttal az utolsó.

A csoport további eredményei: Wales-Szlovákia 1-0

 

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

2017 Kidsnews | All rights reserved