Március 19. – 1944-ben ezen a napon kezdődött hazánk német megszállása


kidsnews (124éves) - 2 hónapja

A Margarethe hadművelet, azaz a Magyar Királyság fontosabb területeinek katonai megszállása már 1940-ben felvetődött a német katonai vezetésben, de csak 1944. március 19-én kezdődtek meg a hadmozdulatok. Hitler még februárban adta ki az ezzel kapcsolatos parancsát, amely azt is rögzítette, hogy a megszállást megtévesztő módon kell végrehajtani úgy, hogy az egyébként szövetséges magyarok átvonuló csapatoknak véljék az okkupálást végrehajtó németeket. A megszálló gyalogságot ejtőernyős, páncélos egységekkel erősítették meg és bekapcsolódott a légierő is.

Egy német Panzer VI B (Királytigris) a budapesti Kapisztrán téren

A magyar hadvezetés az akcióról tudomást szerezve sem reagált, nem adott tűzparancsot a honvédeknek, így a „hadianyagot szállító” német szerelvények minden nehézség nélkül jutottak Budapest közelébe, ahol reggel 7 órakor már Tigris tankokkal nézett farkasszemet a lakosság. A Gestapo nyomban elkezdte begyűjteni és letartóztatni a megbízhatatlan magyar politikusokat, akik közül egyedül a náciellenes Bajcsy-Zsilinszky Endre tanúsított fegyveres ellenállást.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

kép: Wikimedia Commons

2017 Kidsnews | All rights reserved