Megnéztük a Marvel Kapitányt – kritika.


Solymosi Máté (17éves) - 3 hete

A Marvel univerzum mindeddig komolyabb baklövésektől mentesen képes volt filmről filmre fenntartani majd’ mindenki érdeklődését. Ahogy egyre közeledünk a harmadik ’felvonás’ lezárásához, a Bosszúállók: Végjáték-hoz, kérdés, hogy képesek-e megerősíteni az emberek izgalmát egy utolsó kalanddal a nagy finálé előtt. Sikeres felvezető lesz-e a Marvel Kapitány?

Egy szóval; igen. A film attól sikeres, hogy nem próbál túlzottan a pár hónappal utána következő nagy eseményre reflektálni. Bemutatja annak egy fő karakterét Vers/Marvel Kapitány (Brie Larson) személyében, visszautal pár apróságra a Végtelen Háborúból illetve a stáblista közben kapunk egy kis ízelítőt az elkövetkezendőkből, de a film nagy része a saját történetével van elfoglalva.

A kree nép fővárosában kezdődik a cselekmény, ahol egy lassan bevetésre alkalmas Vers – Jude Law által alakított – társával/mentorával edz és rémképekről társalog. A konfliktus forrása az alakváltó Skrullok konstans jelenléte – a film elején veszélybe sodorják a kree-k egy fontos segédjét, ami miatt aztán Vers és csapatának meg kell próbálnia őt megvédeni. A félresodródó események során a 90-es évek Földjére térülnek a dolgok, ahol egy fiatal, Nick Fury asszisztenciájával veszélyes titkok derülnek fényre.

A film remekül bánik az információval. Folyamatosan újabb és újabb dolgok derülnek ki, az utolsó  –talán – fél órát leszámítva megállás nélkül újra és újra teljesen feje tetejére áll a film. Kiszámíthatatlanság, izgalom, igazi, vérbeli sci-fi, s bár nem forradalmi, mégis kifejezetten frissnek hat, a Marvel univerzumán belül mindenképpen egy új hangulat.

A film remekségét fontosabb részek lelövése nélkül nehéz átadni, de azt muszáj megemlíteni, mennyire jó, hogy a Marvel a főgonoszait érintő kritikákat meghallgatva egyre nüanszosabb ellenségeket vonultat fel filmről filmre. Thanos és Kilmonger mellé büszkén sorakozhat föl a Skrullok vezére, Talos, ugyanis sokkal rétegeltebb és megérthetőbb karakter, mint azt az ember az első ¾ órából várhatná. Öröm újra és újra ilyen kidolgozott főellenségekkel találkozni a korábban eldobható ellenségekről is ismert univerzumban.

Nem tekinthetünk el persze a film társadalmi vonatkozásai mellett sem, hiszen a világ talán legnagyobb franchise-ának első nő által fémjelzett filmjéről van szó. Maga a film is tudatában van ennek, és pár remek villanásban kommentál a társadalom róluk alkotott képéről, illetve az őket társaik által érő bánásmódról, de összességében itt is az teszi annyira effektívvé, hogy nagyrészt figyelmen kívül hagyja. Igen, a főszereplőnk az univerzum második legerősebb karaktere, igen, a legjobb barátja egy, a gyerekét egyedül nevelő ex-pilóta, és igen, mindeközben nőneműek. Mi van abban? Értékelendő hozzáállás, és remekül kivitelezett, ugyanis sosem tűnik sem kevésnek, sem soknak, pedig (főleg ilyen kényes témáknál) ez könnyen megesik.

Sok más apróság teszi még ezt a filmet remekké, felbukkanó karakterek, elemek, új irányok, gondolatok, rengeteg minden, amit nem igazán lenne érdemes egy ilyesfajta cikkben megemlíteni. Még egy dolgot azért kiemelnék: a smink és a vizuális effektusok általában gyönyörűek. Egészen elképesztően vannak megjelenítve a Skrullok, a különböző világok, mindvégig elismerően bólogattam, bár lassan azt mondhatni, a Marveltől ez elvárható.

Az indító gyönyörű és tiszteletteljes omázstól kezdve a film minden perce új és izgalmas dolgokat mutatott, remekül fogott meg társadalmi problémákat a saját metakontextusában, kidolgozott egy rakás új karaktert és más mélységet adott régieknek, összekötötte az univerzum két legnagyobb filmjét, s mégis megmaradt saját magának. Teljes meggyőződéssel mondom, hogy az év eddigi legjobb blockbuster-ével van a Marvel Kapitányban dolgunk, egy olyannal, amit azoknak is tudok ajánlani, akik annyira szorosan nem követik a Marvel-mitológiát, csak egy jó délutánra vágynak (bár mi tagadás, a rajongóknak sokkal többet adhat a film, rengeteg elrejtett részlet és vissza/előreutalás van a filmben). Izgalmas, friss, szép, részletes, és mindenek felett igazinak ható film a Marvel Kapitány, egy újabb megmagyarázhatatlan siker Kevin Feige és a Disney hatalmas masinájában, amit örömömre szolgált az átlagközönség előtt megnézni. Marvel-rajongóknak természetesen kötelező, mindenkinek, aki szereti az igényes sci-fi/akciófilmeket pedig erősen ajánlott. Amíg meg nem jelenik, addig pedig csak annyit mondanék, hogy óvatosan a macskák körül.

 

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

 

Forrás:

Marvel Kapitány, 2019, színes akciófilm, sajtónak szinkronosan vetítve, 8/10

 

2017 Kidsnews | All rights reserved