Nyugaton már kondizni is lehet munkaidőben.


kidsnews (124éves) - 2 hete

„Amikor a test dolgozik a lélek szabad” – hangzik a mondás, és valóban tudományosan igazolt tény, hogy az emberi szervezetnek szüksége van a rendszeres testmozgásra. Időt találni az edzésre azonban nem mindig egyszerű a napi „kötelező” teendők mellett. Ezt a helyzetet egyszerűsítik le egyre több nyugati vállalatnál azzal, hogy a dolgozóknak hozzáférést biztosítanak a céges edzőtermekhez, mindezt ráadásul munkaidőben.

Ha most arra gondolsz, hogy a brit, vagy az amerikai vállalatvezetők valamit nagyon benéztek akkor igen nagyot tévedsz. Több erre vonatkozó kutatás is igazolta ugyanis, hogy azok az irodai munkavállalók, akiknek lehetősége van a napi monotonitást megtörni egy-egy stressz levezető testmozgással sokkal kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, a maradék munkaidőben pedig lényegesen jobban teljesítenek, mint a székhez szegezett társaik. A fizetett edzés tehát kimutatható versenyelőnyt jelent az azt bevezető cégeknek, miközben növeli a kincset érő dolgozók lojalitását is.

A munkahelyi testmozgásnak akkora sikere van, hogy a brit egészségügyi szervezetek véleménye szerint mihamarabb kötelezővé kellene tenni azt, a társadalmat érintő egészségügyi problémák leküzdésére. A statisztikák szerint ugyanis az Egyesült Királyságban jelenleg több mint 20 millió ember fizikailag inaktív, így a testmozgás hiánya és annak egészségügyi következményei évi 1.2 milliárd fontnyi terhet rónak a költségvetésre.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

Image by marybettiniblank on Pixabay

2017 Kidsnews | All rights reserved