Az a bizonyos sztárpap – interjú Hodász András atyával


Tigirl & Barna (14 és 17éves) - 1 hónapja

Hodász András atya igazi sztár: blogot ír, fent van Facebookon, Instagramon és van Youtube csatornája is. A vele készült interjúnkban annyi érdekességet tudtunk meg róla, hogy két részletben közöljük.

kidsnews.hu: Mi, és az olvasóink is nagyjából tizenévesek vagyunk. Te hogyan emlékszel vissza, milyen voltál ennyi idősen?

András atya: Elképesztő jófej voltam! 🙂  Megmondom őszintén, boldog tizenéves életem volt, mert akkor még nem volt telefon, akkor még nem volt internet. Én ebben az időszakban cserkész voltam, nagyon sok programunk volt, nagyon sok táborunk volt, tehát nekem nagyon pörgős ifi korszakom volt hála Istennek, nagyon szerettem. Eleve, az erdő szélén laktunk, tehát állandóan kint voltunk a srácokkal. Vagy fociztunk, vagy bunkert építettünk. 

És jogsi nélkül motoroztál…

Neeem motoroztam jogsi nélkül. Vezettem, de nem jogosítvány nélkül. Egy Simson volt az első motorom. Nagyon viccesen indult az első talákozásunk, mert amikor megvettem a sráctól, akkor ugye találkoztunk valahol a városban, és még életemben nem ültem motoron. Elvittem egy bukósisakot, ami nem volt jó rám, nem láttam ki belőle annyira kicsi volt. Felültem a Simsonra – ami váltós, a motornál pedig egy kicsit bonyolult a váltási folyamat. Hát, néhányszor eldőltem hazafelé, meg konkrétan belementem egy buszba. Álltunk mind a ketten a piros lámpánál, állt előttem a busz és én levettem a kezemet a kuplungkarról ekkor megugrott a motor. Egyszer csak nekicsattantam a busznak.

Ekkor mennyire volt erős a hited, mennyire voltál vallásos?

Ez érdekes, mert 16 éves koromig nem nagyon. Gimnáziumba vallásos iskolába jártam, persze hittem, mert a szüleim azt mondták, hogy ez a szitu, meg ez a jó út, de nem volt sajátom ez a hit. 16 évesen elmentem egy olyan imaalkalomra, ahol imádkoztak értem. Ott volt az első Isten élményem, amikor az Isten teljesen betöltötte a lelkemet, a szívemet, de olyannyira, hogy kidőltem. 20 percre egyszerűen csak eldőltem, és kvázi elveszítettem a kapcsolatot a külvilággal, de ez életem legjobb 20 perce volt. Innentől kezdve egyértelmű volt számomra, hogy Isten létezik, és hogy nekem dolgom van vele. Nem rögtön mentem utána papnak, de ez fontos volt.

Hogy jutottál el innen a papságig, mi volt a kettő között?

A kettő között 10 év volt. A gimi után ugye be kellett adni a továbbtanulási papírokat. Eszembe jutott, hogy esetleg a papság irányába kellene elmozdulni, de ekkor még lebeszéltek róla, meg akkor volt is barátnőm. Végül másik egyetemre mentem, és csak miután elvégeztem vált komollyá ez a dolog.

A régi srácokkal, akikkel például lógtatok az erdőben, tartod még a kapcsolatot?

Az élet mindenképpen valamilyen szinten elsodort minket egymástól, mert ugye valaki megházasodott, gyereke lett, munkája máshova köti, máshova elköltözött stb. Nem tudom mindenkivel tartani a kapcsolatot, de jónéhányukkal tartom.

És a bátyáiddal?

A bátyáim is megházasodtak, egyikük Nagykovácsiban, másik Budakeszin él. Nyilván próbáljuk tartani a kapcsolatot, néha elugrom hozzájuk, vagy ők jönnek át hozzám, közös programot csinálunk, de a felnőttvilágban ez nehéz. Érezzük, hogy kamaszként, amíg sok szabadidőnk van, meg minden este bulizhatunk, felnőttként alig tudunk összehozni egy találkozót.

Miért megyés pap lettél, és miért nem szerzetes? Lehet, hogy ez csak bennem merül fel, de én jobban el tudom képzelni a szerzetesi létet, mert több személy van az ember körül.

Mind a kettőnek van előnye és hátránya. Egyházmegyés papként nagyobb a szabadságod arra, hogy azt csináld, amit jónak tartasz. Szerzetesként talán jobban be van korlátozva a mozgástered, viszont tényleg többen vannak körülötted, ami persze jelenthet jót is, rosszat is, attól függ milyen közösségbe kerülsz. Nyilván az embernek el kell döntenie, hogy ha papság, akkor hova érzi a hívást, nekem az volt a gondolatom, hogy ide, az én karakteremhez, habitusomhoz most úgy gondolom, hogy ez illik.

Hogyan közölted a családoddal, a baráti köröddel, hogy pap szeretnél lenni?

Nagyon bénán. Odamentem a szüleimhez vasárnap délután és annyit mondtam nekik, hogy szeptembertől elkezdem a teológiát. Fel sem néztek, mondták, hogy jó. Gondolták, új heppje van a gyereknek. Addigra már két egyetemet elvégeztem gondolták, szeretnék egy harmadikat, teljesen mindegy. Láttam, hogy nem ment át az üzenet, ezért mondtam, „úgy értem a teológiát, hogy a szemináriumot”. Erre már kiesett mindenki kezéből minden, szerintem akkor kicsit sokkot is kaptak, elsőre nagyon megijedtek tőle.  Bátyáméknak már könnyebb volt, aztán mindenki másnak is elmondtam, akinek fontos volt. Azóta a szüleim is megnyugodtak, és mint később kiderült, féltettek, mert nem a legveszélytelenebb szakma ez.

Miért nem veszélytelen szerinted? Nekem elsőre nem az jut eszembe a papságról, hogy veszélyes.

Igeen? Pedig az.  Nem fizikálisan veszélyes, nem fizikálisan támadnak. Aki papként él, az kirakatban él. Édesanyám fogalmazta meg így, és szerintem ez egy jó megfogalmazás: Kicsit mindenki úgy érzi, hogy bele lehet törölnie a lábát, mert ő a pap, és bírja, és ez néha elég nehéz. Olyan is van például, hogy megyek az utcán és leköpnek, vagy meghurcolnak facebookon. Nyilván nagyon sok pozitív visszajelzés is van, de azért ez is megmarad.

Mennyi nem vallásos van a környezetedben, akikkel heti-havi rendszerességgel beszélsz, találkozol?

Szerintem nincsen. Már mindet megtérítettem 🙂  Ez így alakult. Azt gondolom, hogy a világnézet, szinte az identitásunkhoz kapcsolódik, ezért ösztönösen olyanokkal leszel jóban, akikkel a legalapvetőbb kérdésekben egyetértesz.

De tudna jó barátod lenni egy nem vallásos ember is?

Persze, szerintem igen.

Hogyan tudod összeegyeztetni a rengeteg elfoglaltságodat, a plébániáddal? Ezt arra az időszakra is értem, amikor még rendszeresen írtál a 777blogon, és érdekel, hogy mi változott azóta?

Azt gondolom, hogy ez egy tanulási folyamat. Nekem is bele kell szoknom abba, hogy most már plébános vagyok. Ez az első, de ezzel a szándékkal is jöttem ide, hogy mindig ez élvez prioritást. Próbálok úgy élni (nem mindig sikerül, sajnos), hogy ha több program is van egyszerre, akkor mindig a plébániát helyezzem előtérbe, és ha a másik nem fér bele, akkor nem vállalom el. Egyébként nem tudom, hogy mennyire látszik ez kívülről, de az elmúlt fél évben sokkal kevesebbet vállalok.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

Képek: Hodász András atya Facebook oldala

 

2017 Kidsnews | All rights reserved