Könnyes szemmel búcsúztak egymástól az Atlético GO és a Vila Nova játékosai


kidsnews (124éves) - 2 hónapja

Aki rendszeresen nézi a focimeccseket az tudja, hogy nem ritka amikor a vert csapat szurkolótábora erőszakkal vezeti le a 90 perc alatt felgyülemlett feszültséget. Ilyenkor repülnek a drága pénzen felépített pályák széksorai, égnek a kukák és a magukból kivetkőzött családapák, a fizika törvényeit meghazudtolva vetik rá magukat a „prédára”. Egy 2011-es amerikai kutatás ráadásul azt is kimutatta: ha váratlanul veszít egy csapat 10 százalékkal megnő a rendőrségre befutó, a családon belüli erőszakot feltáró bejelentések száma.

Mindezeket figyelembe véve már megsem lepődünk, ha a mérkőzés végéhez közeledve előkerülnek a nagyobb űrtartalmú könnygázpalackok és ködbe borulnak a lelátók, de az viszonylag ritka volt eddig, amikor magukat a focistákat kellett oszlatni. Ma már tudjuk ilyen is megtörténhet.

Valóságos tömegverekedés tört ki ugyanis a játékosok között Brazíliában, a Goiás állami bajnokság egyik mérkőzésen. Az Atlético GO és a Vila Nova játékosai azután támadtak egymásra, hogy az Atlético csapata egy parádés góllal 1-0-ra legyőzte ellenfelét. A rendkívül sportszerűtlen megmozdulás hamarosan annyira kezelhetetlen lett, hogy a mérkőzést biztosító rohamrendőrök könnygázzal voltak kénytelenek beavatkozni.

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved