Ökolábnyom – Fenntarthatóság legyen vagy életminőség?


kidsnews (124éves) - 1 hónapja

David Attenborough egyik nyilvános beszédében kijelentette: ő még egy másik földtörténeti korban született. Bár ez nyilvánvalóan hatalmas tudományos szenzáció lenne, mégsem arra gondolt, hogy ő maga többezer éves volna. A 92 éves, világhírű természetfilmes mindössze arra utalt: a földtörténettel foglalkozó tudósok megállapodtak abban, hogy a többezer éves, viszonylagos stabilitást jelentő holocén véget ért, és egy részük a múlt század közepét javasolta az antropocén, vagyis az ember által alakított kor kezdetének.

A többség ugyanis már egy olyan világba született, ahol a Föld erőforrásait túlterheljük, méghozzá az idő előrehaladtával egyre súlyosabban.Szinte magától értetődő, sokakban mégsem tudatosult az alapigazság, hogy amelyik rendszer nem fenntartható, az szükségszerűen összeomlik. Ha el akarjuk kerülni az ökológiai összeomlást, akkor sürgősen el kell érnünk a fenntarthatóságot ezért az emberiségnek csökkentenie kell a teljes ökolábnyomát. De hogyan érdemes ennek nekifogni?

Az ökolábnyom összetevői

Az ökolábnyom, vagyis az emberek környezetterhelése alapvetően három tényező szorzatából jön össze. Ezek a népesség, a fogyasztás, és a hatékonyság. A népesség, mint tényező elég nyilvánvaló, bár annak növekedését sokan adottnak veszik, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, pedig ez minden, csak nem természetes, és ma már nem is előnyös. A fogyasztás és a hatékonyság szorzata együtt az egy főre jutó ökolábnyom, amit akár saját részedre is kiszámolhatsz! Ezen az oldalon összegyűjtöttek számos magyar-, és angol nyelvű online ökolábnyom-számlálót.

Vajon a hatékonyság növelésével célt érhetünk?

A tapasztalat azt mutatja, hogy nem. Az ember egy találékony lény; számos elmés megoldást kitaláltunk már a technikai hatéknonyság növelésére (vagyis a hulladék-, és a hulladékhő arányának csökkentésére). Ezekről megjelenésükkor sokan azt hitték, hogy majd megváltják a világot, esetleg azt gondolják, ha elég ilyet feltalálunk, akkor majd egyszer és mindenkorra megoldódik az ökológiai válság. Ilyen találmányok voltak például az elektromos autók, a napelemek, illetve a hidropónia, azaz a talajnélküli növénytermesztés.

Az elmúlt évtizedek alatt sokat javult a gazdasági folyamatok hatékonysága, de még gyorsabban nőtt a termelés és a fogyasztás volumene. A megújuló energia pedig ahelyett, hogy kiváltotta volna a fosszilis tüzelőanyagokat, inkább csak kiegészítette azokat az energiatermelésben.

A hatékonyság ráadásul nem növelhető tetszőleges mértékben; a fizikai folyamatoknak van egy maximális hatásfoka, amit nem lehet túllépni. Az új találmányok fejlődése során az elején gyorsan nő a hatékonyság, majd ahogy közeledik az elméleti határhoz, lelassul, majd megáll. A hatékonyság növelése tehát láthatóan nem elég a probléma megoldásához.

Mi a helyzet a fogyasztással?

A helyzet az, hogy mindenki szeretne jól élni. Legyen valahol lakni, ahol mindig van étel a hűtőben vagy a spájzban, van melegvíz, fűtés, kényelem, nyugalom, nyors net, jó közlekedés, és akkor már legyen az egész egészséges, szép környezetben…

A nagyobb fogyasztás persze nem mindig jelent nagyobb jólétet. Mondhatnánk, hogy egy viszonylag alacsony egy főre jutó ökolábnyomból is ki lehet hozni egy jó életszínvonalat, ám a valóság cáfolja ezt az elképzelést. Az életszínvonal legáltalánosabban elfogadott mutatója az Emberi Fejlettségi Index (HDI), ami alapvetően együtt mozog az egy főre jutó ökolábnyommal.Ez azért van, mert a fogyasztást ugyan bizonyos mértékig lehet csökkenteni, de egy bizonyos szint alatt már nem elégülnek ki az alapvető szükségletek.

Más szóval, ha mindenáron az egy főre jutó ökolábnyomot akarnánk csökkenteni, akkor rossz életminőségre kárhoztatnánk a társadalom tagjait. Ha pedig közben nem foglalkozunk a népességnövekedéssel a nagyvilágban, azzal mindenkit. Az egy főre jutó ökolábnyom csökkentése tehát nem oldja meg a problémát.

A szegényeknek nem mondhatjuk, hogy „Bocsi, Ti már sohasem élhettek úgy, mint ahogy mi éltünk”, miközben a fogamzásgátlás még mindig a jómódúak kiváltsága, és mindenre adakozunk, csak éppen a globális igényének kielégítésére nem.

Ráadásul minél többen vagyunk, annál kevesebb természeti erőforrás jut egy emberre. Gondoljunk csak bele! Ha egy kisebb csoport hajótörést szenvedne egy lakatlan szigeten, ami könnyedén el tudja őket tartani, akkor mindenki jól élhetne. De ha némelyek nem jutnak hozzá a helyi növényekből készíthető fogamzásgátlókhoz, és emiatt a családjuk évről évre nő, akkor egy idő után olyan sokan lesznek a szigeten, hogy vagy mindenki nyomorog, vagy egymásnak esnek a kevés megmaradt élelmiszerért és nyersanyagért… már ha akkor még lesz ilyen.

Most pedig képzeljük el, hogy a sziget a Föld, és rájövünk, hogy ugyanez történik nagyban, csak kevésbé látványos. A világnépesség növekedése tovább csökkenti az egy főre jutó eltartóképességet (biokapacitást), vagyis a népességnövekedés egy szegénységcsapda.

Maradt tehát a harmadik opció, amit igazából sosem próbált meg az emberiség.

A népesedés témája általában vagy az „elefánt a szobában” (amiről senki se akar beszélni), vagy a „szent tehén” az út közepén (amit senki se mer elhajtani). Néhány száz évvel ezelőttig nem is igazán lehetett volna másképp, mivel a népek és országok túlélése a hadsereg létszámán múlott. Persze kissé ironikus, hogy a háborúk legalapvetőbb oka épp a népek ökolábnyomának ütközése (az olajért vívott háborúk előtt jóformán csak ilyen volt), ami leginkább a népességnövekedésből fakadt (főleg, hogy ez utóbbi a kényszerfogyasztást is növeli – erre egy tökéletes példa az ingázás).

Ma már más a helyzet. A gazdasági teljesítmény, a hadsereg ereje nincs összefüggésben a népességgel. De akkor miért nem oldjuk meg a problémát? Egyrészt azért, mert a népesség tudatos csökkentése kapcsán először sokan a népirtásra gondolnak, holott számos ország népessége magától csökken! Ennek megvannak a feltételei; az a tapasztalat, hogy ha a nők hozzájutnak az oktatáshoz és a fogamzásgátlókhoz, akkor magától elkezd csökkenni a születésszám. És ha a természetes halálozási ráta alá csökken, akkor a népesség magától elkezd fogyni. Ez történik jelenleg hazánkban, Japánban, és még pár tucat fejlett országban. Másrészt pedig azért, mert ha valaki ismeri is ezt a jelenséget, a több ezer éve tartó szaporodás-erőltető birodalmi kultúra miatt a népességfogyásra jó eséllyel csak negatív folyamatként tud tekinteni. A birodalmi kultúrából persze teljességgel hiányzott az ökológiai szemlélet; vagy végtelennek hitték a Föld erőforrásait, vagy a természet „meghódítását” tartották az ember legszentebb küldetésének.

Veszélyes tévhitek

Sokan azt hiszik, éppen annyi gyerek születik a nagyvilágban, amennyit a párok szeretnének, vagy kevesebb. Ám a föntebbiekből az is következik, hogy az emberek (főleg a nők) igazából kevesebb gyereket szeretnének, mint amennyi jelenleg születik. Valójában a nemzések közel fele a párok által nem kívánt, csak a nők nem jutnak hozzá a fogamzásgátlással kapcsolatos eszközökhöz, tudáshoz és jogokhoz.Más szóval, aki a népességnövekedés jelenlegi ütemét adottnak vagy természetesnek veszi, az – még ha szándékolatlanul is, de – hozzájárul az emberi jogok biztosításának akadályoztatásához (azon belül is leginkább a nők és gyermekek jogainak).

Mindezek ellenére a fejlett országokban a születésszám csökkenése esetén gyakran előjön a társadalmak elöregedésétől való félelem, de lássuk be az ökológiai összeomlásnál semmi sem lehet rosszabb, mert akkor konkrétan vége a játéknak.

Kántor Sztella Nóra,Bocs alapítvány

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved