Szerelmes költeménnyel készült a költészet napjára Heatlie Dávid


kidsnews (124éves) - 2 hete

Heatlie Dávid a magyar költészet napjára egy verses számmal készült. A Happy End egy megismerkedés történetét vezeti végig az első randitól a szerelem beteljesedéséig, vagyis a happy endig. A szöveg sajátossága, hogy különleges metaforákon keresztül ismerteti meg a románc fázisait.

„A sorok között több „érzelmezés” és nyelvi játék is meghúzódik, hiszen az ismerkedési szakaszok klasszikus „táncrendjét” a nemzetközi jog által tiltott kínzásokkal hozza párhuzamba a metaforavilágában, jelezvén, hogy a hős bármilyen kínzást kiáll azért, hogy a hölgy szívét elnyerje.” – magyarázta Dávid.

Az új szerzemény születésének apropója Dávid kibontakozó szerelme volt, a dal az új párkapcsolatával együtt fejlődött.

„A Happy End tavaly év végén született, amikor megismertem egy lányt, akivel azóta együtt vagyunk. Először ismerősök lettünk, majd barátok, aztán szerelmesek. Ez a dal nem az a szokványos, romantikus történet, amit már százszor meghallgattunk, azt a részét mutatja be a megismerkedésnek, amin szerintem mi is átmentünk.”

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

Forrás:

magneoton.hu

kép: wikipedia

2017 Kidsnews | All rights reserved