U17 – Csoportmásodikként irány az EB!


Naan (15éves) - 2 hónapja

Norvégia és Bosznia-Hercegovina 1-0-s legyőzése után egy Belgium elleni 4-2-s vereséggel fejezte be az EB selejtező második szakaszát a magyar U17-es válogatott Telkiben. A belgák elleni meccs a kijutás szempontjából tét nélküli volt, mivel már tudtuk, hogy csak a csoport első vagy második helyén végezhetünk, így biztosan indulhat a magyar együttes az írországi Európa-bajnokságon.

Telkiben az esélyesebbeknek a sárga mezesek voltak kikiáltva.

Norvégia ellen egy utolsó perces gól döntött a javunkra, melyet Zuigéber Ákos szerzett, Bosznia ellen pedig szintén az MTK játékosának gólja segített a győzelemhez. Akkor már biztossá vált a kijutás a májusi tornára, viszont egyáltalán nem volt mindegy, hogy csoportelsőként, vagy a másik kijutó Belgium mögött zárjuk a sort.

Telkiben az esélyesebbeknek a sárga mezesek voltak kikiáltva, a magyar csapat ennek ellenére magabiztosan kezdte a meccset. A találkozó 11. percében meg is szereztük a vezetést Szalay Szabolcs révén, de Belgium a 29. percben egy kétes szituáció után megítélt büntetővel egyenlített, majd a szünet előtt nem sokkal fordítottak Landu kissé szerencsés góljával.

Belgium a 29. percben egy kétes szituáció után megítélt büntetővel egyenlített.

A hazaiak azonban nem adták fel egykönnyen, ezért is jött hideg zuhanyként a vendégek 3. gólja a második félidő elején, majd sikerült 3 gólos különbséget is beállítaniuk egy újabb 11-es értékesítésével. A hajrában még sikerült kozmetikázni az eredményt, Kalmár Benedek lövését Lammens kapus először kitolta a sarokból, de a duplázás már gólt eredményezett, így kialakítva a 4-2-s végeredményt.

Kalmár Benedek lövését Lammens kapus először kitolta a sarokból.

„Az eredménnyel nem vagyunk elégedettek, de a legfontosabb nyilvánvalóan az, hogy kijutottunk az Európa-bajnokságra, ahol minél jobb játékkal, minél messzebb szeretnénk jutni. Tudtuk, hogy a belga válogatott magasabban jegyzett játékosokat tud felmutatni, de a legjobbra törekedtünk. Az edzőnk elégedett volt velünk, a hibánk az volt, hogy néha-néha bealudtunk a meccsbe, de ezt igyekszünk kijavítani.” – nyilatkozta lapunknak Posztobányi Patrik, a magyar válogatott csapatkapitánya.

Reméljük a legjobbakat a májusi EB-n, érdemes odafigyelni a fiatal magyar tehetségekre!

Ha tetszett az írásunk, oszd meg másokkal is, nyomj egy lájkot és kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a youtube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved