Hiperkarma, drog – Bérczesi Robi interjú


Solymosi Máté (17éves) - 3 hónapja

Cikksorozatunk előző részében Robi fiatalkoráról, korai szerzeményeiről, illetve a BlaBláról kérdeztünk. Ebben a második fejezetben haladunk az idővel, és kicsit mögé pillantunk az első két Hiperkarma lemezt – a Hiperkarmát (2000) és az Amondót (2003) – övező ’rejtélyeknek’, utána pedig az őket követő tíz éves drogos időszakról beszélünk.

Milyen új kihívások jöttek a Hiperkarmával? A legtöbb forrás úgy jelzi, hogy nagyjából egyedül állítottad össze az első lemezt. Ez mennyire igaz?

Az első lemezt azt valóban nagyjából egyedül készítettem el. A dobalapok összeállításában segített nekem Webman fedőnevű barátom, a basszustémákat Laca játszotta föl, a Hiperkarma basszusgitárosa, egyet én, hármat vagy négyet meg gépi basszussal vettünk föl. Az összes gitárt én játszottam fel, a szólókat is, az éneket meg a vokált is, szóval mondhatni, hogy 95%ban az én munkám ez az első lemez.

Van bármi, amit sajnálsz a korábbi albumokban? Valami, amit ma kihagynál vagy ellenkezőleg; bánod hogy lemaradt.

Az első lemez esetében nincs ilyenről szó, a második lemezen, az Amondón annyit változtatnék, hogy nem hagynék rajta instrumentális számokat, azokra is írnék szövegeket.

Megakasztja az albumot, hogy nincs rajta szöveg? Vagy miért zavar?

Nem lehet koncerten játszani.

Változott bármi az első lemez és az Amondó felvételei között a technikai szinten?

Annyi változott, hogy az első lemez után kialakult körém egy zenekar, akikkel a második lemezt felvettük. Ott már teljesen élő minden. Talán ez volt a legnagyobb változtatás.

Érzelmileg volt mögötte bármi, ami megforgott, feje tetejére állt esetleg?

Hát az életem feje tetejére állt, mert a két lemez között szoktam rá a speedre, ami követhetetlenül gyorssá tette az életemet és teljesen kifordított önmagamból.

A többiek ezt mennyire érzékelték, mennyire zavarta őket?

Hát, akkor még, a 20-as éveim elején, közepén még annyira nem volt ez zavaró, meg akkor a drogos „karrierem” elejét éltem, ami a legszebb időszak az egészben. Sőt, az a szép időszak az egészben. A szervezetem is jobban bírta, a többiek is jobban tudták tolerálni akkor még.

Az Amondót követő inaktív időszakodban sosem próbáltak belőled lemezt kicsikarni?

Egyfolytában beszéltem, magamnak válaszoltam, amikor egyedül voltam, akkor is beszéltem, igazából senki nem tudott hozzámszólni egy szót sem.

Ki hogyan dolgozta fel körülötted azt, amin keresztülmentél? Vesztettél el barátokat, ismerősöket miatta?

Gyakorlatilag mindenkivel megszűnt a kapcsolatom, mert mint mondtam egyfolytában csak magamban beszéltem, a legfájóbb dolog, hogy a családommal elvesztettem a kapcsolatot erre a tíz évre. Óriási veszteség, hogy ez kimaradt a közös életünkből a családommal. Jobbára egyedül éltem a napjaimat.

Amíg benne voltál a drogos közegben, helyzetben, akkor is problémaként tekintettél rá?

Igen, igen, már hamar kiderült, hogy probléma, de nem tudtam róla leállni.

Csak az addikció része volt az, ami továbbvitt? Nem adott semmit már a későbbiekben?

Már semmit nem adott, csak az addikció, igen. Kényszeres cselekvések.

Nem volt ennek extra nyomása rajtad, hogy tudtad közben, hogy mennyire káros?

De igen, tudtam, hogy egyre borzasztóbb és egyre inkább tudatosult bennem, hogy mennyire szörnyű úton haladok és teljesen kifacsarta a lelkemet. A végén is csak úgy sikerült véget vetnem ennek az őrületnek, hogy megkértem, hívják ki rám a mentőket, mert én magam nem kértem volna egészségügyi ellátást. Valahogy úgymond a saját markomban voltam, fogva tartott valami külső erő. Még miután a mentők kijöttek, akkor sem szándékoztam beszállni a mentőautóba. Ki kellett hívni a rendőröket is, ők tessékeltek be.

Félig-meddig saját döntésed volt akkor, ha jól értem.

Pontosan, félig-meddig a sajátom volt, gyakorlatilag saját magam fölött nyúltam át a segítségért.

Ebben az időben rengeteg szöveget írtál, nem?

Ez a becsapós a drogban, hogy úgy tűnt, mintha írnám a szövegeket meg alakulnának, miközben kis túlzással az alatt a tíz év alatt ugyanazt a dalt ismételgettem magamban egyfolytában. Tehát nem jöttek új dolgok. Csak úgy tűnt számomra, mintha csinálnék valamit, de valójában csak felesleges firkálmányok voltak – legalábbis a többsége.

Mennyire volt nehéz ezekből kiválogatni a Konyharegény szövegeit?

Nagy munka volt. Még a stúdió fele a trolin is rendezgettem az A4-es lapokat, hogy mégis melyik dalra melyik szöveget passzintsam rá. Nehéz munka volt.

Akkor semmi új szöveg nem készült az albumra ahhoz képest, ami az előtte lévő tíz évben megíródott?

A Konyharegény az annak a tíz évnek a lenyomata.

Akkor mint egy szakasz lezárása tekintesz rá?

Pontosan.

És ezzel rendbe vagy?

Hát, ha engem kérdezel, a Konyharegény lett a leggyengébb lemezünk.

Akkor nem is hallgatod vissza gyakran.

Nem, nem igazán.

Bármi zenédet vissza szoktad?

Igen, de főképp a demókat, amikor még kezdeti fázisukban vannak a zenék, illetve gyakorlok rajtuk, írok rájuk szólamokat.Sorozatunk következő része Robi zenébe és életbe való visszatérését fogja tárgyalni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved