Legyen, vagy ne legyen? – Konfliktuskezelés óra a suliban


Safagi (17éves) - 6 hónapja

Megosztó a kérdés, mégis sokszor előkerül. Hasznos lenne-e az, ha a gyerekeket az iskolán belül „vitatkozni tanítanák”? Én a bevezetése mellett érvelek, szerintem érdemes lenne meghirdetni a konfliktuskezelési órákat.

Véleményem mellett érveket sorakoztatok fel, azonban néhány indokot is megemlítek az ellentétes oldalról.

Felkészít a valódi konfliktusokra

Hiszen az iskola a nagybetűs ÉLETre készít, fel nem? Nagyon elcsépelt szöveg, de igaz lenne, ha bevezetnék a kulturált vita nevezetű tanórát is. Különböző szituációkban tudnád megmérettetni magad, hogyan is tudod azokat kezelni, illetve hogyan is reagálsz egyáltalán, ha ilyen helyzetbe kerülsz.

Megtanít kiállni magadért, érvelni

Talán ez az egyik legfontosabb, ami valljuk be: hiányzik társadalmunkból. Tisztelet a kivételnek (mert az mindig van), de sajnos nem egyszer előfordul otthon, az iskolában, munkahelyen, de még az utcán is, hogy konfliktusba keveredünk és ezt rengetegen rosszul kezelik. Agresszívan, nem átgondolva támadnak másokra, holott lehet, erre még csak okuk sincs. Sokan homokba dugjuk ilyenkor a fejünket, pedig igenis, tudnunk kellene saját magunk mellett kiállni, az igazunkat kimondani és azt megerősíteni értelmes indokokkal.

Megtanít gondolkodni, és elfogadni

A másik féllel való beszélgetés, „mesterséges vita”, már az iskolában megtanítaná a gyerekeket gondolkodóra bírni, elfogadni azt, ha a másiknak van igaza. Kulturáltan beismerni ezt, még akkor is, ha cikinek érezzük, hogy visszavonulót kell fújni.

Fejlődhetsz más látásmódján keresztül

Ismeritek azt a képet, amikor egyik oldalról 3, másik oldalról 4 gerenda számolható össze? Na, pont ilyen a különböző vélemények ütköztetése. Lehet, hogy te a saját igazadat fújva, meg sem hallgatod a másikat, pedig akár neki is lehet igaza, csak az ő szemszögéből ez máshogy néz ki. Ha meghallgatod a másikat, már akkor hozzátettél a saját gondolkodásmódod fejlődéséhez, hiszen egy másik ember gondolata ráébreszthet egy teljesen új nézetre.

Miért nem lenne jó?

Az iskolában alakul ki a személyiségünk egy része, fejlődik és folyamatosan változik a különböző külső impulzusok miatt. A kulturált vita óra keretén belül, bármikor előfordulhatna olyan téma, ami egyeseket nehezen érint, vagy bánt. Ilyenkor természetes reakció a támadás, és a fiataloknál nem lesz meg a kontroll, hogy ezt saját magukban kezelni tudják.

Másik fontos dolog a valódi konfilktushelyzet kialakulása. Mindannyian tudjuk, hogyha veszekedünk valakivel, előfordul, hogy csúnya dolgot vágunk a másik fejéhez. Ha ez diákok közti, gyakorló vita közben elfajul, abból további reális viszály alakulhat ki, ami sem az egyéneknek, sem a közösségnek nem jó.

Összefoglalva mindezt én azt gondolom, ha olyan szakemberre van bízva ennek az órának a levezénylése és felügyelete, aki ért hozzá, ott minimálisabb az esélye bármilyen negatív kimenetelű eseménynek. A korábban említett pozitívumok hozzájárulnának ahhoz, hogy a gyerekek személyisége fejlődjön, amivel minőséget teremthetnénk. A fentieket elsajátítva használható tudással léphetnének ki az iskolapadból.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

Gerd Altmann képe a Pixabay -en.

2017 Kidsnews | All rights reserved