Május 27. – Ezen a napon született Presser Gábor


kidsnews (124éves) - 3 hete

„Szeretek filmzenét, színházi kísérőzenét írni, de balettet is, … de a dalírástól sehogy sem lehet engem eltéríteni, a végén mindig oda lyukadok ki.”

1948-ban ezen a napon született Presser Gábor Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző, zongorista és énekes, érdemes művész. A belvárosi kereskedő családba érkezett fiú négyévesen kezdett el zongorázni, tehetségét pedig hamar felismerték. Zeneművészeti középiskolába járt, de akkor még leginkább a komolyzene érdekelte egészen addig, amíg évfolyamtársa, Mihály Tamás be nem vonta az alakuló magyar könnyűzenei életbe. 

Az LGT együttes 1976-ban. A képen balról: Karácsony János, Somló Tamás, Laux József, Presser Gábor. Forrás: Fortepan/Urbán Tamás

Presser 1967-ben már az Omega első dalainak zenéjét írta, de hamarosan zenészként is debütált az együttesben. Olyan legendás dalok fűződnek a nevéhez, mint a Trombitás Frédi, a Ha én szél lehetnék, a Petróleumlámpa, a Régi csibészek, illetve a Scorpions által is feldolgozott Gyöngyhajú lány. 

1971-ben Laux József dobossal együtt lépett ki az Omegából és megalakította a Locomotiv GT-t. Néhány év múlva Presseren kívül mind a három tag kivált az együttesből, a mai felállás pedig 1977-re alakult ki. Az akkor már az Év Zeneszerzőjének választott Presser megkerülhetetlen lett a hazai zenei életben, az LGT szerzeményei pedig a mai napig is nagyon népszerűek. 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.

2017 Kidsnews | All rights reserved