Szirén – részlet a könyvből


kidsnews (124éves) - 4 hónapja

A KICSI

Fura bál volt, háton hánytak. Nem, nem a nevetségesen de- formált, ocsmány ruhám miatt, bár az se lenne túl meglepő, és nem is amiatt, hogy tönkretettünk két poroltót, és össze- törtünk egy tablóképet, illetve Indián fejét. Az előbbieket mókából, az utóbbit véletlenül. Amúgy eleve Indián miatt jöttünk, aki ott feszített talpig keringőmaskarában az új nője mellett, és aki egy barom, bár a fejét tényleg nem akartuk berepeszteni. Bosszút állni jöttünk, kellemetlenkedni, de azért mindennek van határa. Nem volt egyszerű belépőt sze- rezni, de akadt beépített emberünk, MZ/X, Indián osztály- társa és egykori haverja, az én épp aktuális szerelmem, aki bravúrosan lenyúlt a tanáriból három jegyet nekünk, boszor- kányoknak, mert noha Xevra már mindenórás volt, abban bíztunk, még egy utolsó buli belefér. Vanda csak úgy, jegy nélkül jött velünk, nagy méltóságteljesen odaintett a beenge- dőnek, egy reszkető kis harmadikosnak, hogy nekem te nem pattogsz, makimajom, és bevonult, senki meg nem tudta ál- lítani. Jött, mert jött mindenhová, ahol MZ ott volt. MZ, a világklasszis a pompás tarajával, a mindig feketére festett szemhéjával, vastagon kihúzott szemével. MZ, az édes tahó, akinél az sem zavart, hogy rengeteget büfög. A többiek un- dorítóvá váltak ettől a szememben, de ő nem. Lenyűgözött öltözködésének és viselkedésének éles kontrasztja finom ba- babőrével és szinte lányos vonásaival. Sejtettem, hogy aznap este sem úgy fog kinézni, ahogy egy bálon illik, előre röhög- tem anyámék elképedésén, amikor  majd  becsönget, vállán a patkánnyal, és a befőttesüvegbe zárt sáskával.

Vállaltam a rizikót, hogy anya és apa majd azt mondják, nem, ezzel a figurával nem mehetsz, kislányom, sehová, vállalnom kellett, mert azt nem lehetett, hogy egy idegennel menjek mulatni egy másik kerületbe. Nem mehetek, anélkül hogy le ne meóznának, mondtam MZ-nek, és bár eleinte őrjöngött, hogy ő nem bazári majom, meg nem szakállas nő, akit muto- gatni kellene, végül mégis eljött értem a bál előtt. Szokatla- nul bájos volt, toporgott az ajtóban, próbálta visszagyömö- szölni Keith, a patkány fejét katonai zubbonya zsebébe. Megint rám tört az érzés, hogy a családom mérhetetlenül kispolgári MZ-hez viszonyítva, bár igaz, MZ mellett min- denki hervasztónak és nyársat nyeltnek tűnt, a szüleim pedig csak abban voltak kispolgárok, hogy a hazajövetelemet és a társaságomat monitorozták, én azonban biztosra vettem, hogy MZ-ék szemében ez a bűnösen filiszter szokások leg- borzalmasabbika. Folyamatosan elárultam anyát és apát, szá- nalmasan száraz és ásatag valakiknek karikíroztam őket, csak hogy én magam nagyszerűnek tűnjek, hogy ámuljanak a többiek, lám, ebből a sivatagi talajból is sarjadzik rózsa. Szemét csalásom felzaklatott, szorongani kezdtem tőle. Amúgy is gyakran szorongtam MZ-ékkel, úgy éreztem, nem vagyok elég nekik, egy nap majd lelepleznek mint csalót, aki átejtette őket magával, hiszen az ő társaságuk nyilvánvalóan vagányabb, klasszabb, mint amit érdemelnék, sőt mindenki, egytől egyig, egyszerűen jobb nálam. Főképp és elsősorban Vanda, a párductestű hippi istennő, nem mellesleg MZ volt csaja, aki, miután kiderült, hogy kavarok a volt lovagjával
folyton fennhangon ecsetelte, hogy ők MZ-vel milyen jókat keféltek – következetesen ezt a szót használta – a lépcsőház- ban, meg itt meg ott meg egyszerűen mindenütt, olyan he- lyeken is, amiket én el nem tudnék képzelni a szűk és picike agyammal, szóval szedjem össze magam, mert MZ étvágya gyakorlatilag csillapíthatatlan, ők amúgy emiatt mentek szét. Nos, engem MZ még épp hogy csak megcsókolt párszor, de ezt persze nem osztottam meg Vandával, mert olyan mulya semmiségnek tűnt az ő nagyvilági kalandjaihoz képest. Szo- rongtam ettől a társaságtól, mégis szerettem volna idetartoz- ni, de már ahhoz is a szekrénysoros, nyolcórázó, állandóan kifigurázott famíliám engedélye kellett, hogy egyáltalán ta- lálkozhassam velük. MZ azt mondta, nevetséges, ahogy tű- röm a szüleim zsarnokoskodását, egyszerűbb lenne meg- szöknöm, mint rohadni ebben a fullasztó, frusztráló, mélybe rántó miliőben. Mert mi lesz ennek a vége, kiabált, ha már sokat ivott, na, mi?! Ugyanolyan vaskalapos seggfej leszel, mint ők.

Sóhajtozva egyetértettem vele, igen, megmételyez, hogy naponta tűrnöm kell ezt a bornírt, egysíkú közeget, és csak azért tudom kinn tartani a fejem a vízből, mert itt van nekem MZ és a szerelme, illetve a banda, a józan ész és a lázadó vitalitás utolsó menedéke. Pedig bár az lett volna a baj a szüleimmel, hogy vaskalapos seggfejek! Nem voltak azok, sőt, csak hát a valódi problémákkal mégsem jöhettem elő, nem mondhattam, hogy baromira nem az a gáz, ahogy a szüleim gondolkodnak, hanem azért szégyellem őket, mert kínosak, kellemetlenek, hovatehetetlenek, kiszámíthatatla- nok.

Az albérletezés óta még inkább, egyszer így, egyszer úgy, de egyre inkább úgy, és MZ látogatása előtt is azért ug- rott görcsbe a gyomrom, mert nem tudtam kikalkulálni, vajon melyik arcukat fogják mutatni. A belengetett túl rendes, túlszabályozott, minden-rendben-van képet, vagy megint szanaszét lesznek, és elkezdenek idegesítően jófejeskedni meg haverkodni, anyám esetleg feltesz valami szerinte va- gány zenét, és még táncra is perdül, vagy egyenesen már a sírós fázisból dobbant, és ahogy rápillant MZ-re, abban a szúrásban elszakad, elerednek a könnyei, jaj, csak ez ne le- gyen. Vagy a még cikisebb, hogy apád is ilyen szép fiú volt, hol rejtegetted eddig ezt a tejkaramellát, igen, az apád is sírni valóan szépséges volt a deltás felsőtestével, a hosszú hajával, ma már meg nem mondanád, ne a mostani alakot nézzed, a régi Tibi, ó, gyönyörű volt, lélegzetelállító, állva pisiltek utá- na a nők. Felesleges volt aggódnom, még túl korán volt az igazi, kiteljesedett színpadképhez. Ültünk az asztalnál, előt- tünk kávé, van bele valami bélés?, röffentette MZ, és anyáék adtak neki egy kis konyakot, amivel tízszeresükre nőttek a fiúm szemében, aki utána meg is jegyezte, hogy nem is akko- ra kínosságok, mint ahogy rémítgettél, Anna, tudod, mikor adna neked az én anyám limonádén és langyos tejen kívül bármit. Épségben hazaszállítom a buli után Annát, pislogott anyára MZ a kibélelt kávé felett, nem lesz semmi gond. Ígé- rem, nem iszunk, nem csapjuk szét magunkat, nem lesznek barmok a társaságban, ezt garantálom. Anyából ekkor rob- bant ki a röhögés, apám két másodperccel később csatlako- zott hozzá. Rémülten pislogtunk MZ-vel, elképzelni sem tudtuk, mi lehet olyan fergetegesen vicces. Másnap dél kö- rül, amikor magamhoz tértem, anyámból megint kitört a ne- vetés. Nem lesznek barmok a társaságban, ezt mondta, visí- tott. Azzal a fizimiskával. Anyám bolond, villant be a rosszullét ellenére, és közben még mindig amiatt szégyenkeztem, hogy milyen szánalmas verébnek néztem ki a töb- biek mellett a szétcseszett ruhácskámban.

Anyáék ugyan nem engedélyezték se a tépett neccharisnyát, se a bőrfűzőt, se a szakadt farmert, amiket a barátnőim nyugodtan visel- hettek, mégsem miattuk festettem olyan szarul, hanem Van- da miatt, tőle kértem ugyanis tanácsot, hogyan tudnám a gyönyörű, új zsákruhámat batikolni. Vanda azt mondta, ne szarakodjak vele, majd ő otthon megcsinálja, ő ebben igazi profi, és a bál előtt majd nála átöltözünk. Fel is rohantunk hozzá a szülős intermezzo után, ő meg a kezembe nyomta a tönkretett ruhámat, amibe épp csak bele tudtam passzírozni magam, a ruhát, ami nemcsak a színét, a formáját is teljesen elveszítette. Majdnem elbőgtem magam, főleg miután Vanda közölte, hogy ő nem tud nekem másik ruhát kölcsönadni, mert nézzem csak meg, vagy két számmal kisebb nálam. Modellalkat vagyok, ez igen ritka, ne haragudj, Anna, ez van. Anyám röhögése kijózanító volt: egyből tudtam, hogy otthon vagyok, nincs gond, és talán megúszom bezárás vagy egyéb retorziók nélkül. Mert az MZ által megígért rendes és normális bálnak az lett a vége, hogy kiszállt a rendőrség, be- vittek minket, álltam egy ismeretlen punkkal az őrszobán lehányva, míg anyáék értem nem jöttek. Guélana, Vanda és MZ a detoxban kötött ki, ezért nem voltak velünk, így MZ csak később szorult Indián betört feje miatt, Xevra pedig a végjáték előtt kicsivel lepattant egy orrkarikás cukisággal, aki durván perverz lehetett, ha így bepörgette Xevra hatal- mas hasa. Nem tudtuk kirakni a puzzle-t, nem állt össze a történet, de valahogy úgy volt, hogy Xevra belegabalyodott Indián új ribancának a hajába, Indián le akarta fejteni róla, ekkor jöhetett az orrkarikás őrangyal, de MZ már bohóckodott a poroltóval, és innen se kép, se hang. Engem ezen a ponton hányt háton az a bizonyos valaki. Az igazgató végül jó fej volt, nem csapták ki az érettségi előtt MZ-t, és nem szóltak oda a mi sulinkba sem. Azon amúgy csodálkozom, hogy engem miért nem a detoxba vittek, mert az egész rend- őrségi móka, úgy, ahogy van, kiesett, fogalmam sincs, hogy tudtam megadni a szüleim telefonszámát.

Másnap átjött Vanda, és megint belemerült, hogy mennyire kibaszott jókat keféltek MZ-vel. Hogy milyen jó volt utána MZ mellkasába fúrni a fejét. Hogyan száguldottak orgazmusról orgazmusra a gyönyör hátaslován. Imádtam őt meglovagolni, suttogta Vanda, és ő is imádta, az én szép egykori pegazusom. Nem tudtam, hová tegyem Vandát, nem értettem, miért meséli el nekem, épp nekem ezeket a dolgokat. Mégis képtelen voltam félbeszakítani, megint rám tört az érzés, hogy bennem van a hiba, nem érdemlem meg ezt a társaságot, senki vagyok hoz- zájuk képest, lám, nem értem a kódokat, nem fogom fel, mit miért tesznek, elmaradott vagyok, pinceszintű az ő magassá- gaikhoz viszonyítva, buta és csökevényes. Jól bebasztunk a bálon, micsoda buli volt, folytatta Vanda, MZ iszonyú cuki, ha bekúr, nem? És figy, inkább én mondom el, ne mástól tudd meg, de tegnap a mentőautóban mintha ismét elindult volna köztünk valami. Megfogta a kezem, megsimogatott. Még itt sem mertem közbevágni, hogy bocs, Vanda, nem tűnt fel, hogy vele járok? Nem mertem, mert elképzeltem, ahogy lesöpör azzal, hogy pár nyamvadt csók nem járás, a járás csak és kizárólag az a kefélésekkel dúsított, hurrikán- szerű tombolás, ami az ő világhírű szerelmüket jellemezte. Nem akartam azzal szembesülni, hogy megint megjelenik az a szánakozó kis biggyedés az ajkán, ami azt jelenti, te hülye, a hónaljszőrömig nem érsz. Elvörösödve arra gondol- tam, hogy a többi csaj is biztosan lenéz, tuti olyanokat mon- danak a hátam mögött, hogy hülye ez az MZ, hogy képes egy ilyen penészvirággal egyáltalán megjelenni, mint ez az Anna, miért hagyta el Vandát, a szupernőt, aki nemcsak gyö- nyörű, de irtó vagány is, és ha megjelenik valahol, szó bennszakad, hang fennakad, farok feláll. Hogyan tudta ez a kicsit meghízott, suta bénaság kipöckölni a tökéletes testű Vandát, hogyan, hogyan, hogyan? Vanda vég nélkül tudta csipkézni a sületlenségeit. Mesélte neked MZ, mikor hasi- soztunk, nézett merengve a szemembe, testen kívüli élmény volt, mélyen egymásba fúródott a tekintetünk, kígyómoz- gással közeledtünk egymás felé, a lelkünk kefélt, érted, a lel- künk. Ez örökre összefűz minket, folytatta, ezt az élményt nem veheti el tőlünk senki! Bólogattam, és arra gondoltam, ezt tiszta aggyal nem lehet kibírni, kimentem hát csekkolni a hűtőt. Nyilván nem volt benne más, csak egy kétliteres bor és négy-öt üveg sör. A bor mellett döntöttem, kitöltöttem belőle két-két öblös bögrére valót, és bevittem magunknak. Vanda még mindig merengő pofát vágott, csábos tartásban ült, idézett valamit valamelyik filozófustól, mert amúgy az egész társaság ezt csinálta, folyamatosan idéztek valahon- nan, általában valami érthetetlen hablatyot egy köztudomá- súan nehéz műből. Imádták a filozófusokat, mindet egytől egyig, vaskos kötetek kandikáltak ki a táskájukból, mindig valami második vagy harmadik kötet, hogy a hülyének is nyilvánvaló legyen, a nevezetes mű nagy, lényegi részén ők már az óvodában túl voltak. Őrülten frusztrált az egész. A végén már meg sem mertem szólalni a társaságukban, mert mindenre tudtak valami bölcsességet, látszólag odaillő

45
idézetet, valamit, ami nálam sokkal, de sokkal nagyobbnak mutatja őket. Megsemmisültem mellettük, még mielőtt meg- szólalhattam volna. Csak néha felejtették el, milyen magas- röptűek. A bált például többször emlegették, hogy mekkora buli volt, és ekkor egy kicsit megnőttem én is, főképp azok szemében, akik nem mulathattak velünk, mert a rendőrség és a detox még az ő köreikben is igazi kalandnak számított. Biztos voltam benne, hogy mindegyiküknek szuper, rendezett családja van, és hogy amikor arról megy a csevej, hogy te jó ég, milyen agyfakasztóan egysíkú és sótlan, begyepese- dett szüleink vannak, ők olyasmiről beszélnek, amiről én csak álmodhatok. Mert ki tudja, mi mindent megadtam vol- na egy hétköznapi, rendes és szabályos otthonért, ahol kiszá- míthatóan mennek a dolgok, ahol délelőtt már pontosan le- het tudni, mi lesz délután és főleg este; ahol nem kell állandóan lesben állni és azon szurkolni, nehogy valamit el- szúrjak, mert akkor megint borul a bili, robban a rendszer, és napokig áll a bál. Vagy nem. Hiszen teljességgel kikalku- lálhatatlan és bejósolhatatlan, mi fog történni. Arra sem vet- tem volna mérget, például, hogy MZ-nek a kis ügyünk után szabad bejárása lesz hozzánk, de hogy, hogy nem, anya ked- vence lett. Nagyokat nevettek együtt a konyhában, olykor megittak egy-egy sört, és MZ-vel addig maradhattam el, ameddig csak akartam. Ebben aztán tényleg nem volt logika, de úgy döntöttem, ez kényelmesen érthetetlen, és fürdőztem a szabadságban. MZ-vel aztán pár hónap múlva szakítot- tunk, én szakítottam vele, mert nem bírtam Vandát, nem lehetett elviselni az állandó tapadását, a jövését, az utalgatá- sait; a kutyatekintetét, amellyel MZ minden rezdülését kö- vette, és amely dobermannra váltott, ha rám tévedt; ahogy simán ellibbent mellettem az égnek emelt orrú barátnőivel, ha MZ nélkül futottunk össze.

MZ nem értette, miről beszé- lek, betegesnek nevezett, Vanda a legjobb barátom, mondta, testvérek vagyunk, egyszer hasisoztunk is együtt, itt közbe- sikítottam, hogy tudom, bazmeg, tudom, a lelketek kefélt, fogd már be a szádat! MZ a fejemhez vágta, hogy nem va- gyok normális, ad nekem egy hetet, hogy lehiggadjak, hív- jam, ha gondolom. Másnap Vanda csörgetett meg, hogy hal- lotta, mi történt, de így van rendjén, és ők újra együtt, és köszöni nekem, hogy beláttam, nekem és MZ-nek nincs kö- zös jövőnk. Eltelt vagy húsz év, mikor Vandával újra talál- koztunk, ő keresett meg, levélben, hogy szívesen leülne ve- lem egy kávéra. A Deákon messziről kiszúrtam, irtó jól nézett ki, lobogott a göndör sörénye a szélben, áttetsző, hosszú, hippis ruha volt rajta, de látszott, ez most drága, ter- vezői darab, a régi idők emlékére, libbentette meg a fodro- kat, miután körbecsókolt és megjegyezte, hogy nahát, Anna, te semmit nem változtál, ami az ő szájából bóknak, ugye, semmiképp nem volt nevezhető. Mi van veled, mi nincs, gyakorlatilag egy perc alatt megint miniatűr lettem a látvá- nyos Vanda mellett, humorizált a pincérrel, kacarászott, mindenki őt bámulta. Két végigfeszengett óra után derült ki, hogy bár beleült a tutiba, meg olyan, de olyan boldog a két kis csemetéjével – te jó ég, tényleg így mondta, a kis batman- nel és a kis catwomannel –, azért van egy kis hiányérzete, mert van egy szuper zenekara, az Aranyhal, biztos nem hal- lottam róla, mert, sajnos, sehogy nem jutnak egyről a kettő- re, nincsenek fellépési lehetőségeik meg ismeretségeik, és ezért jutottam az eszébe én, hogy mi milyen jóban voltunk. Hozott nekem egy demót is, kéri, hallgassam meg, és örülne, ha utána jelentkeznék.

Lesz egy-két meglepi is az albumon, kíváncsi, mit reagálok. Két napig egyszerűen képtelen vol- tam meghallgatni a dalokat, aztán vettem egy nagy levegőt. Nem mondom, hogy a legnagyobb nyitottsággal és jóindu- lattal álltam a dologhoz, de még így is alulmúlt mindent. Os- toba szövegek, ostoba zene, fárasztó és üresen kongó dalok. És valóban, írt egy dalt rólunk is, a régi társaságról. Benne van, hogy engem háton hánytak. De persze úgy, hogy őt. Amikor először hallgattam végig, azt hittem, ez valami téve- dés, ez az én dalom, aztán, hogy biztosan én emlékszem rosszul, és rám tört a régi szorongás, vagy meglehet, hogy már az újfajta szorongások egyike, nem tudom, mert most is állandóan szorongtam; nem tudtam megfejteni, mikor kez- dődött, de a torkomban, tüdőmben, gyomromban éreztem az állandó feszültséget. Szorongva keltem, sokszor nem bír- tam beszélni sem, néha azt sem tudtam eldönteni, jogos bűntudat gyötör, vagy megint valami szorongás keltette tév- képzet. Mindentől összerezzentem, ájulásig kifárasztott az örökös készenléti állapot, olykor ziháltam, olykor csak csöndben hintáztattam magam a padlón, de nem és nem múlt. És ha olykor ki tudtam is engedni, az sem tarthatott sokáig, mert a szorongás árnya mindig éberen lapult, alig várta, hogy kinyújtózhasson bennem, bármelyik percben elsírhattam magam, és azt sem tudtam, kihez vagy mihez imádkozom enyhülésért. Két szem Valeriana és pár üveg sör után arra jutottam, hogy végül is tök mindegy, mindenki ar- ról énekel, amiről akar, ami történt, az történhetett volna bármelyikünkkel, felcserélhetőek vagyunk a sztorikban. Ki- véve szegény MZ-t, mert ő két évvel a szakításunk után be- lezuhant egy liftaknába, és szörnyet halt. Erről is volt dal,
persze, Nem múló fájdalom címmel, az egyetlen és igaz szerelem elvesztéséről.

Próbáltam elmagyarázni a következő találkozásunkkor Vandának, hogy mi is a bajom az anyaggal, de nem volt vevő a kritikára. Szép arca eltorzult, előbb csak könnyezett, aztán már hangosan nyivákolt, hogy ez rám vall, mindig szerettem megalázni, nem elég, hogy annak idején elraboltam a szerelmét, most is ki akarom takarni, mert so- sem bírtam elviselni, ha valaki jobb nálam, mert gőgös va- gyok, rátarti, utálatos, nem is tudja, mit várt tőlem. És MZ-t is elcsesztem, nem is igaz, nem jöttek össze a szakításunk után, MZ totál ki volt borulva miattam, még nagyon sokáig. Nem akartam tovább hallgatni, otthagytam a taknyában ázva. Egy fura dal kattogott a fejemben, kiiktathatatlanul, pamm, pamm, sosem mertem azt csinálni, amire igazán vá- gyom, pamm, paramm, a mérhetetlenül kellemetlen, lapos szöveg egész éjjel ott dobolt a fülemben, Vanda egyik dala, talán a legkínosabb.


Karafiáth Orsolya : Szirén című könyv a Scolar Kiadó gondozásában jelent meg.



2017 Kidsnews | All rights reserved