Tudattörő – háromnegyed óra egy szerhasználó fejében


Kovács Barna (17éves) - 3 hónapja

A mai korban nagyon fontos a drogprevenció, hiszen ez egy, a teljes társadalmat érintő probléma, ami egyre csak terjed és egyre fiatalabbakat is érint. Számos film készült már a témáról, megannyi könyv szól a problémáról és most – Magyarországon először – létrehoztak egy függőség témájú szabadulószobát, Tudattörő néven.

A hely 2017 őszén nyílt meg és ingyenesen fogadja a 14-18 év közötti fiatalokat, 5-6 fős csoportokban. A honlapjuk szerint osztályokat, nagyobb társaságokat egyelőre nincs lehetőségük vendégül látni, de szerintem csoportokra bontva az is megoldható, hiszen a bejáratnál van egy viszonylag nagy méretű várakozó szoba, ahol egyébként a szabadulószobából való kijutás után van lehetősége a diákoknak szakemberekkel beszélgetni a bent tapasztaltakról. A célkorosztály stimmel, a téma fontos és érdekes, így nem tehettünk mást: mi is kipróbáltuk.

A helyszínre érve egy rövid eligazítást követően kezdetét is vette a játék. Nagyjából fél-háromnegyed órát tölthettünk a két szobából álló helyszínen, de a szervezők biztosítottak arról, hogy nincs időkorlát, addig tart, amíg ki nem jutunk. Ez azért nem teljesen volt így: a kint lévő két játékmester gyakran segített nekünk, ha úgy látták, hogy elakadtunk, vagy amikor kicsit hosszabb időt vett igénybe egy-egy feladat megoldása. Ez kissé zavaró volt számunkra, de azért a játékélmény így is megvolt és bizonyára közrejátszott benne az is, hogy késő délután érkeztünk. Szerintem fontos lehet tisztázni – ha elmentek kipróbálni a szobát –, hogy kértek e segítséget vagy sem, mert így kikerülhetőek az ehhez hasonló félreértések.

Az első szobában koromsötét van, itt hallgathatjuk meg a főszereplő fiú történetét, ami kellően kidolgozott és figyelemfelkeltő. A második szobában találjuk a feladatokat. Azoknak, akik gyakran járnak szabadulószobába kissé furcsa lehet a feladatmegoldáshoz szükséges és nem szükséges tárgyak aránya. Mi kicsit elrontottuk, mert a szabadulószobákból ismert módszer szerint, teljesen felforgattuk a szobát, mire rájöttünk, hogy egy egészen profán megoldókulcs alapján kell haladnunk.

A helyszínen lévő díszlet szerintem zseniális, különleges elemeket is tartalmaz (mit például egy összetört Mercedes-t, mely személyes kedvencem volt a szobában) és kellően kaotikus ahhoz, hogy elhiggyük, egy függő elméjében vagyunk.

Összességében szerintem érdemes ellátogatni a Tudattörőbe. Kifejező a berendezés, kidolgozott a háttérjelenet, kellően mellbevágó és egészen jók a feladatok is. Bár negatívumkén azért mindenképp megjegyezném, hogy az átlagos szabadulószobákhoz képest nem elég változatosak és jobban bele is lehetett volna építeni őket a dekorációba. Ennek ellenére jól éreztük magunkat és segített jobban megérteni, mi játszódhat le egy függő ember fejében.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.

Forrás:

Kép: Tudattörő 

2017 Kidsnews | All rights reserved