Új autóval vág neki az idénynek Keszthelyi Vivien


kidsnews (124éves) - 3 hónapja

A Forma-3-as W Series hivatalos, szerződtetett tesztpilótájaként a 18 éves magyar autóversenyzőre minden eddiginél nagyobb megpróbáltatások várnak a szezonban. Végeláthatatlan feladatok sora áll előtte a 2019-es esztendőben. A teszteken és felkészüléseken túl több sorozatban is részt vesz, melyek következtében hosszú utak terhe nehezedik majd az ifjú reménységre. Ezek közül az Audi  az utazási nehézségek áthidalásával egy problémát már levett márkanagykövetének válláról, akinek így fiatal kora ellenére a világ legjobb női autóversenyzői egyikeként  mostantól elég lesz első sorban arra koncentrálnia, amiben kétségkívül a legjobb: az autóversenyzésre. 

Az új, csak női pilóták számára induló W Series május 3-án veszi kezdetét Hockenheimben, ám a nyitóhétvégét megelőző időszakban is akadt bőven dolga a résztvevőknek. A három szakaszos kiválasztási időszak végén a világ minden tájáról jelentkező több mint 100 versenyző közül végül 22 került kiválasztásra, köztük Keszthelyi Vivien, aki a sorozat négy hivatalos, szerződtetett tesztpilótájának egyikeként készült a történelmi sorozatban. 

A válogatót követően folytatódott a megterhelő próbatételek sora. Az első hivatalos három napos teszt következett az németországi Lausitzring-en, ahol az újabb teszteredmények alapján a sorozat szervezői csapata tovább szűkítette azon tesztpilóták számát, akik a bajnokság állandó, és minden helyszínére utazó 20 tagja közé kerültek. Ők ketten azok, akik a versenyhétvégékre a többi versenyzővel együtt készülnek, és a hivatalos programban szereplő szabadedzéseken, valamint egyéb W Series eseményeken is részt vesznek. Az ifjú reménység  sikeresen vette az utolsó akadályt is, így már a következő nagy eseményre, azaz a nyitóhétvégére készülhet.

 „Szerződött hivatalos pilótának lenni óriási felelősség, bár nekem egy kicsit fiatalon sikerült, de ez nem olyan, amitől valaha is tartottam volna. Sőt, a kezdetektől  vágytam rá. Szerintem minden autóversenyző álma az, hogy egyszer szerződtetett pilóta legyen. Rengeteg munka tesztelés, adat- és szimulátoros elemzés vár rám, melyek alapján a mérnökök az autók beállításait finomíthatják. 

Örülök ennek a rendkívüli lehetőségnek, hiszen így a sorozattal, valamint a teszteken is több  időt tölthetnek a pályán, amivel megszerezhetem a szükséges tapasztalatokat a Formula kategóriában is. Nagyon szerencsésnek érzem magam, és nagyon boldog vagyok, hogy elmondhatom magamról, nekem ez már a második  szerződésem a pályafutásom során” – mondta Vivien, aki az  alapokat biztosító két év nemzetközi kupasorozat után az Audi Sport Racing Academy-n, a német autógyár hivatalos versenyzőjeként helyezte új alapokra, a mára már világviszonylatban is egyedülálló karrierjét.

A magyar pilóta 14 évesen kezdhette meg együttműködését az Audi Sporttal, ami elmondása szerint óriási dolog egy autóversenyző számára, hiszen magas szintű szakmai múlttal rendelkező közegben tanulhatta, és folytathatta a tapasztalatszerzést, valamint versenyzést. A tehetségéhez ily módon felbecsülhetetlen értékű tudást is szerzett, mely hozzájárult ahhoz, hogy ilyen fiatalon már egy nemzetközi F-3-as szezont követően élő szerződéssel rendelkezzen a Formula kategóriában. 

Az új kihívás a Forma-3-ban viszont az előző évekhez képest is  több utazással is jár – olykor egyik versenypályáról a másikra -, hiszen egy rendkívül kimerítő idény kezdődött az év elején, mely során párhuzamosan több sorozatban is érdekelt, ami természetesen a versenyhétvégéken kívüli a megnövekedett feladatok mellett  több elfoglaltságot is jelent. A közúton eltöltött hosszú órákhoz és a rengeteg csomaghoz elengedhetetlen a sportos megjelenés mellett a kényelem, a minden igényt kielégítő csomagtér és a Vivienhez illő innovatív megoldások. Ezen kitételek tökéletes megtestesítője az új Audi Q8 S Line, melyet az Audi és Vivien minden szempont figyelembevétele után közösen választott ki a háromszoros túraautóbajnoknak.

Az új SUV-kupé egyedi dizájnjával emlékeztet Vivien versenysportjára, versenyautójára, valamint segíti kényelmesebben eljutni azon helyszínekre, melyeken hétről hétre küzd a legmagasabb célok eléréséért. Csupán a képek megtekintése után az embernek óhatatlanul is az az érzése támad, hogy az Audi támogatásával és a magyar autóversenyző személyiségével ez az autó és Vivien páratlan párost alkot majd az utakon.

Forrás:

VRS team

2017 Kidsnews | All rights reserved