Átverés volt Kempelen sakkozó törökje, de meghódította a világot


kidsnews (124éves) - 2 hónapja

Kempelen Farkas (1734–1804) a világhírű, nyolc nyelven beszélő magyar polihisztor alig volt 23 éves, amikor 1757-ben Mária Terézia tanácsosa lett. Bár korábban filozófiát és jogot tanult, mégis olyan ösztönös műszaki érzékkel rendelkezett, így ipari létesítmények kivitelezésével és településrendezéssel bízta meg a királynő.

Kempelen Farkas (1734–1804)

Rengeteg műszaki innováció kapcsolódik a nevéhez. Ő tervezte például a Schönbrunni kastély szökőkútrendszerét, Buda vízellátását és a világon elsőként szerkesztett egy beszélőgépet, amely bár ténylegesen kommunikálni nem tudott, de az összesűritett levegő áramoltatásával létrejöttek benne az emberi hanghoz hasonló levegőrezgések.

Leghíresebb találmánya a sakkozó Török volt, amit 1769-ben szerkesztett meg. A furfangos játék egész Európát bejárta, szinte minden uralkodó kipróbálta, rengeteg újságcikk és még könyv is megjelent róla, miközben a masina „lelke” egy benne gubbasztó kisnövésű ember volt.

Az intelligenciát képviselő sakkozó persze nem volt látható kívülről, de ő mindent érzékelt a beépített tükörrendszer és az asztalon ügyesen elhelyezett rések segítségével.

A fél világot bejáró masina végigverte az osztrák uralkodóház tagjait, megviccelte Napóleont, Nagy Frigyest, II. Katalint és még Benjamin Franklint is.

A sakkasztalnál ülő, töröknek kinéző bábut mechanikai összeköttetéssel mozgatta, így a „műtörök”, ha kellett bólogatott, esetenként pipázott, és egy betűsorra mutogatva még minimálisan kommunikált is az ellenfelével. Kempelen eközben persze nem titkolta, hogy a gép átverés, de az ügyesen koreografált fellépéseken senki sem tudott rájönni a láda titkára. 

A fél világot bejáró masina végigverte az osztrák uralkodóház tagjait, megviccelte Napóleont, Nagy Frigyest, II. Katalint és még Benjamin Franklint is. Kempelen 1804-ben meghalt, de a gép túlélte őt. Évtizedekkel később, az Egyesült Államokban egy múzeumtűzben semmisült meg. 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

kultura.hu, 24.hu

kép: Wikipedia, Wikimedia

2017 Kidsnews | All rights reserved