Bűnösnek vallotta magát az Interpol korábbi igazgatója


kidsnews (124éves) - 3 hónapja

Bűnösnek vallotta magát csütörtöki tárgyalásán az észak-kínai Tiencsin bíróságán az ellene felhozott korrupciós vádakban Meng Hung-vej, az Interpol korábbi elnöke – írja a China Daily angol nyelvű kínai pártlap.

Meng 2016 óta állt a nemzetközi rendőrségi szervezet élén, de nem tudta kitölteni négyéves megbízatását, mert amikor tavaly szeptemberben hazalátogatott Franciaországból, a kínai hatóságok őrizetbe vették. Meng ezután azonnal lemondott elnöki tisztjéről. Az Interpol volt elnöke ellen mintegy 14,5 millió jüan (605 millió forint) kenőpénz elfogadása miatt emeltek vádat hazájában, ahol menesztették a közbiztonsági tárca miniszterhelyettesi tisztjéről, és kizárták a Kínai Kommunista Pártból (KKP).

A KKP fegyelmi bizottsága márciusban kiadott közleménye úgy fogalmazott:

Meng a befolyását kihasználva igyekezett fenntartani családja pazarló életmódját, hatalmával visszaélve szerzett állást a feleségének, és hatalmas mennyiségű vagyontárgyat fogadott el másoktól, amikért cserébe előléptetések, áthelyezések és céges ügyletek előmozdításában nyújtott segítséget.

A lyoni rendőrség tavaly októberben nyomozást indított Meng eltűnése ügyében, ugyanis felesége bejelentést tett azt követően, hogy több mint egy hétig nem hallott a Kínában tartózkodó férjéről.

illusztráció

Az utolsó üzenet, amit Meng a feleségének küldött, egy kést ábrázoló kép volt, mely az asszony szerint azt jelenthette, hogy férje veszélyben érezte magát. Meng felesége politikai menedékjogot kapott Franciaországban, és azt állítja, férjét politikai okokból állították félre.

Hszi Csin-ping kínai elnök 2012 végén hirdetett átfogó kampányt a korrupció ellen, ennek keretében azóta több mint másfél millió köztisztviselőt büntetettek meg. A közvélemény által kedvezően fogadott kampány azonban sokak szerint gyakorta eszközként szolgál Hszi számára politikai ellenlábasainak ellehetetlenítésére.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

kép: Gerd Altmann, Diego Fabian Parra Pabon/  Pixabay

2017 Kidsnews | All rights reserved