A Bánkitó Fesztivál az össznépi mulatság hordozója


Poscher Dominik (19éves) - 3 hónapja

A Bánkitó Fesztivál az össznépi mulatság hordozója. Megformáljak a jó kedvet, és a bejáratnál egy karszalag formájában ruházzák át a betévedőkre. Formás kiegészítő. És méghogy nem a ruha teszi az embert!

Nyilván megrémíthet elsőre a látvány, hogy mindenki karját egyazon készítmény dísziti, de itt nem fognak a “tömeg” becsmérléssel illetni, mint odahaza. Nem lesznek álmatlan éjszakáid, úgy mint egy eltöltött nap után a Westendben, ahol aztán hazafele baktatva fekete-fehér Adidas sapkáitokba könnyezhettek taknyot nagy bánatotokban. Valahogy úgy érzem, hogy erről itt nincs szó.

Arról fogsz álmodni, ahogy összes társad beteszi a karszalgját a közösbe, abból egy újabb alak formálódik, akit mindenki táncba visz, majd a csipőrázást követően visszaszáll, illetve – simul csuklótokra az alkatrész.

Ekkor tudatosul igazán a “szép álom” fogalma. A hajnali 5-kor kezdődő techno után aztán lehet nem is kell majd nyugovóra térni, hogy hasonló képek szülessenek meg az agyatokban.

Hajaj lesz itt minden, a késő esti órákban az imént említett műfaj kap majd teret, míg azt megelőzően a magyar alternatív zene képviselteti magát, kiegészülve számos külföldi előadóval, nehogy panasz érje a ház elejét.

Aki Majkára, Halott Pénzre vagy Macklemore-ra számít, az váltsa ki belépőjét az adott nagyobb fesztiválra a kívánt napra, majd eszméljen rá, hogy “hú de drága!”.

Aki pedig arra vágyik, hogy a Ricsárdgír vagy a Bohemiam Betyars muzsikája vigye bele egy pogóba, esetleg a Csaknekedkislány, Kistehén duó késztesse újfajta táncmozdulatok bevetésére, netán a Platon Karataev és a Szabó Benedek és a galaxisok dallamai ringassák álomba, az mondja azt, hogy “Helló!” és ugyanezért az összegért élvezze a 4 nap programkínálatát. Mely még magába foglal számtalan előadást, illetve végeláthatatlan mennyiségű beszélgetést. Az ezeken való részvétellel érdemes lehet kompenzálni az esti lealacsonyodást, hiszen a koncertek előtt kora délután bőven kijut belőlük. Egyébként akiknek a föntebb említett zenekarok egyike sem volt ismerős, az hagyja a legyekre a legyíntést, és mélyedjen el az underground világában, ugyanis lehet, hogy a kedvére való zene mindig is ott bugyogott valahol lent.

Emellett különböző gyerekprogramokkal gondoskodtak a szervezők arról, hogy biztosítsák a csöppségek által oly régóta várt kiugrás lehetőségét. A “Hé, voltam Bánkítón” féle mondat pusztítani fog az általános iskolákban szeptember elsején.

Az eseményre – bár a legtöbb embernek ez egyértelmű lehet – a Bánki-tónál kerül sor. Számomra nem volt az, mindig is csodáltam a kifejezést. Aztán a múlt évi bánki kiruccanásomat követően, a stégen lévő padon a tükörsima vizet szemlélve fogalmazódott meg a tipp: nem innen ered a Bánkitó elnevezés? Válasz egyelőre nincs, talán majd idén megérdeklődöm.

Mindenesetre este vigyázni, a 4 méter mély tó nem kegyelmez, ellenben olyan többletet ad, amit csak a kiosztásra kerülő karszalagok száma ad vissza igazán. Abból a mennyiségből aztán több alakot is meg lehet formálni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved