Ezért flörtölünk


kidsnews (124éves) - 1 hónapja

A flörtölés -azaz a vonzalom és érdeklődés kifejezésének hagyományos módja- alapesetben akár egy randi felé vezető út mérföldköve is lehet, de sokat segíthet a már kialakított romantikus kapcsolat fenntartásában is.

Ezt a „nemzetközi nyelvet” a nők és a férfiak is ösztönösen értik és beszélik, így bizonyára mindannyian alkalmaztuk már valamilyen formában. Talán éppen akkor, amikor egy barátságot szerettünk volna romantikus kapcsolattá változtatni, vagy amikor egy véletlenül felbukkanó idegent próbáltunk meg behálózni.

A flörtölés azonban nem csak erre való. Vannak esetek ugyanis, amikor párkapcsolati és szexuális indíttatás nélkül is alkalmazzuk a módszert- derült ki egy kutatásból.

Dr. David Henningsen a Northern Illinois University szakembere a flörtölés lehetséges motivációit és céljait vizsgálta, amely során arra kérte a résztvevőket, hogy írjanak le egy számukra teljesen átlagos, a témával kapcsolatos szituációt. A kiértékelés során meglepő dolog derült ki: a résztvevők teljesen különböző motivációkról számoltak be, még az egymásra igencsak hasonlító szituációkban is. 

A kutatás szerint szerint 6 motivációt különböztethetünk meg a flörtölésben:

A kapcsolati cél

A flörtölés célja -mint ahogy azt a bevezetőben említettük- lehet egy kapcsolat elmélyítése vagy megváltoztatása, vagyis azért csináljuk, hogy egy barátságból több legyen, vagy esetleg egy randi felé tereljük egy átlagos találkozás alanyát.

A felfedezés

A flörtölőt motiválhatja továbbá a felfedezés vágya is. Megtudni a kiszemelt reakcióit, megbizonyosodni vonzalmáról vagy éppen annak hiányáról. Ezek az információk nagyban formálják a későbbi kommunikációt, amely pozitív visszacsatolás esetén teljesen más irányt vehet.

A játék izgalma

A flörtölés lehet egyfajta játék is, mivel vannak, akik kézzelfogható cél nélkül, mindössze a helyzet izgalma vagy a szimpla bohóckodás miatt mennek bele. 

A mindenapos célok

A flörtölés egy egyszerű, mindennapos cél elérésében is eszköz lehet. Van, aki arra használja, hogy munkára bírja a proaktivitási deficittel bíró kollégáját, és a szívességek kiharcolásában is eredményesen alkalmazható.

Az önbecsülés

A flörtölést vezérelheti az önbecsülés megerősítésének motivációja is. Ezekben az esetekben a flörtölő pozitív visszacsatolást szerezhet önmagáról, ez pedig önbizalmat ad és jó érzéssel tölt el.

A szexuélis együttlét igénye

Persze a flört motivációja lehet a szexuális együttlét kiharcolása is, de ebben az esetben már az eszköztára is megváltozik. Az ilyenkor továbbított üzenetek a fizikai vonzalmon alapulnak és egyértelmű utalásokat tartalmaznak.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

psychologytoday.com

képek: pixabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved