Július 5. – Elindult az első Orient expressz


kidsnews (124éves) - 3 hónapja

1883-ban ezen a napon indult el az első Orient expressz Párizsból Konstantinápoly, azaz a mai Isztambul felé.

Az Orient expressz az első világháborúig élte fénykorát, politikusok, uralkodók utaztak a minden luxussal felszerelt kocsikban.

Varciorova közelében árvíz késleltette az előrehaladást, ráadásul egy el nem készült pályaszakasz miatt Várnától Konstantinápolyig hajóval kellett az utat megtenni, így a Budapestet is érintő szerelvény 83 óra és 30 perc alatt teljesítette a 3186 kilométeres távot. 

A “vonatok királya, a királyok vonata”.

Az Orient expressz kezdetben csak első osztályú, favázas, tíkfaburkolatos kocsikkal közlekedett, amelyekre akkoriban az utasok 457 aranyfrankért válthattak jegyet. 2009-ben megszűnt állandó menetrend szerint közlekedni, de nosztalgiajáratként még néha-néha végigfutnak a kocsik a London-Velence, illetve az eredeti, Párizs-Isztambul útvonalon.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

wikipedia

2017 Kidsnews | All rights reserved