Győzött a Fradi, irány Európa!


Naan (15éves) - 3 hete

A Ferencváros 4-2-re megverte a litván Suduva csapatát csütörtök este az Európa-liga selejtező play off körében, ezzel 15 év elteltével ismét neves európai kupában szerepelhetnek a fővárosiak. 

Magyar bajnokként a BL selejtezőben indulhatott az FTC júliusban, és rögtön a bolgár bajnok Ludogoreccel találkoztak a zöld-fehérek. Abban az összecsapásban egyértelműen a magyar csapat számított az esélytelenebbnek, de itthon egy 2-1-es győzelemmel indított a csapat, ezzel egy nagyobb lépést téve a hőn áhított továbbjutás felé. Idegenben magabiztosan játszva 3-2-re nyertek Sergei Rebrov játékosai, így kiejtve a több, mint 26 millió Euróval többet érő ellenfelét. 

A 2. körben a máltai Valletta volt a Fradi ellenfele, így joggal várhattak a szurkolók sima továbbjutást, amit egy hazai 3-1-es győzelemmel alapozott meg a csapat. Idegenben ugyan kissé megszenvedtek az egyébként nagyon kitartóan játszó szigetországiakkal a Zöld Sasok, de az idegenben elért 1-1-es döntetlen így is továbbjutást ért.

Varga Roland (b) és Andro Svrljuga (lent) a Ferencváros-FK Suduva (litván) visszavágó mérkőzésen. fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Egy lépés választotta el a magyar bajnokot a Bajnokok Ligája play off körétől, az ellenfél viszont a Dinamo Zágráb volt, akik természetesen sima továbbjutást vártak az összecsapástól. A horvátok hazai pályán játszva irányították a játékot, Sigér Dávid góljával viszont sikerült elbizonytalanítani őket, és az 1-1-es döntetlen után joggal bízhattak a csodában az FTC szurkolói. A Groupama Arénában viszont meglátszott a két csapat közötti minőségbeli különbség, a horvát bajnok simán, 4-0-ra intézte el a Ferencvárost, így az az EL selejtezőben folytathatta a küzdelmeit. 

Itt már a litván Suduvát kapta ellenfélül a csapat, így méltán örülhettek a Fradi szimpatizánsai a sorsolásnak, mivel a litván bajnok legyőzése egyáltalán nem tűnt nehéz feladatnak.

Az első, idegenben játszott mérkőzés kis túlzással a szezon legunalmasabb meccse díjra is pályázhatna, 0-0-ával várhatták a mindent eldöntő meccset a csapatok. Elképesztő hangulattal fogadta a szurkolótábor hazai pályán az FTC-t, akik viszont nem kezdtek jól. A hazai védelem nem állt stabil lábakon, és ennek meg is lett az eredménye, a 11. percben egy eladott labda után Verbickas lőtt Dibusz kapujába, ezzel továbbjutást eredményező álláshoz juttatva csapatát.

fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ekkor a Ferencváros magasabb fokozatba kapcsolt, a 36. percben a litván kapus buktatta a 16-oson belül Bolit, akinek eséséért az olasz bíró büntetőt ítélt. Varga Roland magabiztosan értékesítette a 11-est, Boli góljával pedig az első félidő hosszabbításában fordítottak is a zöld-fehérek. A második félidőt megint kissé ingadozva kezdte Rebrov együttese, Topcagic góljával pedig kiegyenlítettek a litvánok. Az FTC viszont nem zuhant össze, 3 perc elteltével Tokmac góljával válaszoltak az egyenlítő találatra, így megint a hazaiak álltak továbbjutásra. A hosszabbítás utolsó percében pedig még egy büntetőt is kapott a Ferencváros, Szihnevics lába pedig nem remegett meg, és találatával beállította a 4-2-es végeredményt.

15 év elteltével lesz ott megint a Fradi ez európai kupaporondon, egyedüli magyar csapatként láthatjuk majd a Zöld Sasokat ősszel is küzdeni az EL csoportkörében.

A csoportok sorsolása pénteken délután 1 órakor lesz, mely során olyan csapatokat kaphat a Ferencváros, mint az Arsenal, a Manchester United, vagy a Sevilla.  

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

2017 Kidsnews | All rights reserved