Szabó Benedek és a Galaxisok útja- interjú (második rész)


Kovács Barna (17éves) - 3 hete

A Szabó Benedek és a Galaxisok egyre ismertebb és népszerűbb a fiatalabb generációk körében annak ellenére, hogy nem igazán játsszák a rádiók és hogy nem próbálnak meg megfelelni senkinek, hanem – Benedek szavaival élve – mindig arra mennek, amerre éppen szeretnének. A zenekar frontemberével készült interjúnkat terjedelme miatt két részletben közöljük.  A második részben a Galaxisok lemezeiről és a népszerűségről olvashattok. 

Mennyire voltál elégedett az első albumoddal?

Furcsa, de a mai napig az első lemezemmel vagyok talán a legelégedettebb. A másodikkal például borzalmasan elégedetlen voltam akkor is, és vagyok most is. 

Az elsőnél – bár nem nagyon tudtuk, hogy mit csinálunk, és én sem tudtam, hogy ez hogyan fog szólni – valahogy ihletett módon, ösztönösen egy nagyon különleges hangulatot sikerült elkapni.

A második úgy érzem borzalmasan rosszul szól, a harmadik egy kicsit normálisabb körülmények között lett felvéve, a negyedik pedig rendes stúdióban. Ennek ellenére még mindig az első az, aminél úgy érzem, hogy pontosan azt sikerült elkapnom, amiről akkor szólt az életem.

Érdekes, hogy a másodikkal nem voltál elégedett, mert pont azon volt néhány szám, ami nagyon felkapott lett és ismertebbé tett titeket…

A második lemezzel elsősorban nem a számok miatt nem vagyok elégedett, hanem mert úgy érzem, borzalmasan szól. Mindent úgy csináltunk, ahogyan az elsőnél, valahogy mégsem jött össze. Ezenkívül én a második lemez számait érzem a legkevésbé időtállónak; nagyon örülök neki, hogy meghozták a sikert, de ezeket a számokat nem mindig játszom szívesen koncerten, mert úgy érzem, nagyon máshol tartok most, mint akkor. Érdekes, hogy az első lemez számaival nincs ilyen problémám.

Pedig a téma hasonló, talán a második vidámabb.

Igen, de kicsit demagógnak érzem visszatekintve azt a lemezt. Ökölrázós, tábortűz körüli himnuszok, ami tök jó, mert tényleg nagyon sokat segített nekünk az a lemez, egyáltalán nem szeretném megtagadni, de valahogy zeneileg is sokkal kevésbé összetett.

Ennek ellenére tudom, hogy sokan szeretik, és vannak rajta olyan pillanatok, amiket én is nagyon szeretek, például a Philip Morris Blue című számot.

Amikor megírtad, mennyire volt tudatos, hogy egy ökölrázós, tábortűz körül éneklős lemez lesz? Vagy inkább az aktuális lelkiállapotodnak, hangulatodnak felelt ez meg?

Akkor már sejtettem, hogy a Galaxisok egy rendes zenekar lesz és ki fogunk bővülni. Igyekeztem zenekari hangzást összehozni az adott keretek között, talán ennek is köszönhető, hogy nem szól jól. Itt már egy sokkal tudatosabb, koncertekre tervezett hangulat és hangzás volt jelen. Más szempontból viszont az is a problémám ezzel a lemezzel, hogy a helyére egy másikat terveztem, csak különböző magánéleti okokból cenzúráznom kellet magamat.

Nagyon sok számot írtam, amiket végül nem vettem fel.

Kicsit úgy érzem, hogy a második lemez ennek a soha el nem készült lemeznek a helyére került.

Ez után jött a Focipályákon sétálsz át éjszaka, mesélj egy kicsit ennek a körülményeiről is!

Az egy nagyon jókor, jó körülmények között született lemez, annak ellenére, hogy a zenekar nagy része akkoriban elképesztő magánéleti válságokat élt át, velem az élen. De valahogyan abban az életkorban, amikor ezt felvettük, ezek a magánéleti dolgok még jobban begyújtották azt a lángolást, ami bennünk volt. Nagyon sokat jártunk össze a zenekarral, rengeteget buliztunk együtt. Azt hiszem, hogy mindannyiunk számára ekkor volt a legfontosabb a zenekar. Ekkorra csiszolódtunk össze koncerteken is annyira, hogy már tényleg jól szóltunk együtt.

Ebben az időszakban kezdtük el felvenni a Focipályákon sétálsz át éjszakát, és azt hiszem, hogy egy abszolút lendületben lévő, fiatalos energiáktól még erősen hajtott zenekart lehet hallani az albumon. Tök jó lemez lett. Érdekes, hogy mikor elkészültünk, azt hittük, hogy sokak számára hatalmas csalódás lesz majd a hangzásbeli változások miatt, ennek ellenére a lemeznek a tíz számából nyolcat a mai napig nem tudunk kidobni a koncertprogramból.

Következett a negyedik lemez, a Lehet, hogy rólad álmodtam. Ebben sok az álomkép szerű, nehezebben értelmezhető szöveg. Ez is lehet az oka annak, hogy kevésbé szerették az emberek?

Azzal nekem nincs bajom, hogy kevésbé szerették, ez félig-meddig tudatos volt. A Focipályák után úgy voltam vele, hogy lehetne írni még egy ugyanolyan lemezt, volt még bennem bőven elég hasonló szám, csak ez engem különösebben nem izgatott. Az viszont igen, hogy milyen egy teljesen új hangszeren megírni egy egészen más hangulatú dolgot. Mivel ekkor már évek óta leírtam az álmaimat, arra gondoltam, hogy ezeket kéne megzenésíteni. A szövegek nagy része ezekből jött.

A mai napig nagyon büszke vagyok rá és nehezen hiszem el, hogy ezt tényleg mi vettük fel.

Gyökeresen más volt, mint amit előtte csináltunk bármelyik zenekarunkkal, és talán gyökeresen más, mint amit valaha csinálni fogunk. Ugyanakkor én is tudom, hogy ezek a számok sokkal jobban működnek otthon, az ágyban fekve, mint koncerten, amivel szerintem semmi baj nincs, ezért koncerten körülbelül három számot játszunk róla. Bennem volt egy kicsit az is, miután megjelent, hogy na, most már nem mondhatják, hogy mi egy kaptafára csinálunk mindent. Tessék, itt van ez a lemez, lehet, hogy nem fog tetszeni, de jó, ha tudjátok, hogy mi mindig arra megyünk, amerre éppen szeretnénk.

Említetted egy korábbi interjúban, hogy idén tavaszra terveztek egy új lemezt. Tudnál egy kicsit mesélni róla? Milyenre tervezitek, mennyire lesz más, mint a többi?

Persze, nagyon szívesen mesélek. Már jócskán meghaladtuk a tervezés fázisát. Idén tavasszal azt mondtam a zenekaromnak, hogy inkább egyedül szeretnék lenni, ne próbáljunk, ne írjunk új számokat. Abban a pillanatban, ahogy ez megtörtént, hirtelen elkezdtem rengeteg új számot írni. Ezeket fel is demóztam otthon. Úgy születnek az új számok, hogy otthon felveszem a gitárt, basszusgitárt, billentyűt, éneket, beprogramozom a dobokat, a demót elküldöm a zenekarnak, majd ezt később közösen meghangszereljük. Nemrég vettem fel a hatodik számot a lemezről, úgyhogy – mivel egy tízszámos lemezre számítunk – több mint a fele kész van.

Ezeket a számokat játszani is fogjuk a nyári koncertjeinken; most játszottuk el az Első szám című új számunkat a Budapest Parkban, de jön majd a többi is. Érdekes ez az album, mert azt hiszem, hogy egyfajta szintézise mindannak, ami eddig történt. Nagyon sok gitáros szám van rajta megint, de maradtak rajta zongorás-szintis számok is, bár sokkal kevésbé balladisztikusak, mint a negyedik lemezen. Hosszú évek után most először ömlöttek ki belőlem úgy a számok, mint az első két lemez idején. Ez mindenképpen biztató, aztán majd a közönség eldönti, hogy jó-e, de én úgy érzem, hogy amikor ilyen könnyen jön valami, az általában jó.

Gyakran mondod, hogy bizonyos régi dalokat nem szeretsz már játszani, mert nem érzed őket önazonosnak. Ezeket teljesen elfelejted? Van, amit hosszú évek óta nem játszottál el?

A Galaxisok mindig gyakran változtatta a programját, mindig igyekeztünk úgy összeállítani a koncertjeinket, hogy legyen egy-két szám, amit ritkábban szoktunk játszani. Szerintem nincs olyan számunk, amit ne tudnánk eljátszani, ha nagyon muszáj lenne. Sok tematikus koncertet csináltunk, például tavaly volt a Trafóban egy koncertünk, ahol az első és a negyedik lemez anyagát állítottuk párba.

Van egy-két szám, amit nagyon régen nem játszottunk, például az Éjfél ilyen, amit én egyébként tökre szeretek, bár borzalmas a szövege, viszont a zenéje az egyik legjobb, amit valaha felvettünk.

A baj az, hogy egy hét és fél perces számról beszélünk, amit elég nehéz beilleszteni a koncertprogramba. Azt hiszem, pont az első lemezről játsszuk a legkevesebb számot, de nincs olyan, amit ne tudnánk eljátszani, ha rákényszerítenének minket.

Milyennek érzed most a közönséged? Korábban említetted, hogy jelentős része nagyon fiatal, nem teljesen az a korosztály, akihez te szeretnél szólni.

Vagy én vagyok lassan túl öreg… (nevet) Említettem az indexes podcastben is, hogy volt egy időszak, amikor nagyon dacos és elégedetlen voltam a közönségünkkel szemben. Ez főleg a Focipályák utáni turné során jött elő. Ha megnézed például a turnéfilmünket, vagy mondjuk a Tisztítótűz című szám klipjét, az nem feltétlenül az az arca a zenekarnak, amire a legbüszkébb vagyok. Akkoriban egy kicsit besokalltam ettől a közegtől.

Most harminckét éves vagyok, ezért amikor lemegyek a tizennyolc évesek közé, elég nehezen tudom azt érezni, hogy ott vagyok, ahova tartozom.

De éppen a negyedik lemez fogadtatása győzött meg arról, hogy érdemes kitartani a közönség mellett és hogy ez mégiscsak egyenrangú felek párbeszéde.

Lehet, hogy vannak, akiknek nagyon nem tetszett, mégis azt éreztem, büszkék lehetünk rájuk, mert nem sok magyar zenekarnak van ilyen elfogadó közönsége, ami ennyire együtt fejlődik és együtt tanul a zenekarral. Egymástól tanulunk. Új szemmel nézek a közönségünkre, az utóbbi időben nagyon jó a viszonyunk. (nevet)

Mennyire szeretnétek még népszerűbbek lenni, és nyitni különböző korosztályok felé?

Népszerűnek lenni nagyon jó, de én nem vagyok benne biztos, hogy a Galaxisok zenéje – legfőképpen a szövegvilág – megengedné azt, hogy áttörjünk egy bizonyos gátat. A múltban nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy mit kéne tennünk azért, hogy még több emberhez eljussunk, vagy például vidéken még népszerűbbek legyünk.

Szeretnétek?

Lehet azt mondani, hogy azért nem vagyunk népszerűek, mert nem játszik minket a rádió és nyilván ebben is van igazság, de

valljuk be: a Galaxisok szövegvilága és zenéje nem biztos, hogy arra predesztinálja a zenekart, hogy arénákat töltsön meg.

Kicsit sarkos és érdes ahhoz, hogy egy új magyar sztárzenekar legyen. Eleve nagyon más közegből érkezünk, máshol érezzük jól magunkat, mint amit a tipikus magyar alterzenekarokról alkotott kép sugall. Ezzel nincs is baj. Ha minden számunk olyan lenne, mint a Soha nem veszi fel, akkor lehet, hogy sokkal könnyebb dolgunk lenne, de nem ez az, amerre menni szeretnénk. Én nagyon elégedett vagyok azzal, ahol most tartunk. Talán 2017 nyarán volt a legnagyobb a siker, akkor egy pillanatra úgy tűnt, hogy mi lehetünk az új bármi. Aztán a negyedik lemezzel tettem róla, hogy ez ne így legyen. (nevet)

De akkor ez téged nem zavar?

Nem. Ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk, ami ritka jó dolog.

Ha jól tudom te is, és a zenekar többi tagja is dolgozik a zenélésen kívül. Meg tudnátok élni csak ebből, ha nagyon akarnátok?

Én biztos, hogy nem, de szerintem a többiek sem. Laci játszik közülünk a legtöbb zenekarban, de szerintem ő sem tudna megélni csak zenélésből, és nagyon jót nevetne, ha ezt egyáltalán felvetném neki. Ha olyan zenekar lennénk, aminek évente van nyolcvan koncertje, vidéken is stabilan le tud nyomni tavasszal és ősszel tizenöt-tizenöt koncertet, akkor lehet, hogy valamennyire meg tudnánk élni belőle.

Most mennyi ez a szám?

Jelenleg tavasszal és ősszel négy-öt koncertünk van, és azok enyhén szólva sem teltházasak. Mi elsősorban még mindig egy budapesti zenekar vagyunk. Ha megnézed a Spotify-statisztikáinkat, akkor látszik, hogy egy hónap alatt sokkal többen hallgatják a zenéinket Pesten, mint az összes többi városban összesen. Van egy-két hely – Szeged, Pécs, Győr, Debrecen –, ahol van táborunk, de ez is százötven embert jelent jó esetben. Mi olyan pozícióban vagyunk, hogy vidéken azért a legtöbb helyen nem túl sikeresek a koncertjeink, és lehet, hogy a fent elmondottak miatt soha nem is lesznek igazán azok. Nyáron, a fesztiválszezonban azért nem panaszkodhatunk, mindenhova el tudunk menni. Ilyenkor mellékesnek nagyon jó, úgy mondanám, hogy megélni nem tudnánk belőle, de ha hírtelen kiesne a munka mellől, akkor azért okozna gondokat.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved