X-Men: Sötét Főnix – kritika


Nusi (15éves) - 3 hónapja

Kicsit sűrüre sikeredett a nyár: egymásra fűzve érkeztek a Marvel filmek, tombolt a fesztivál- és táborszezon, így a júliusi bemutató ellenére csak most jutottunk el az X-Men: Sötét Főnix kritikánk közreadásához.

Furcsa, de erre a szálra a Marvel jóval kevesebb energiát fordít, mint a bosszúállós vonalra. A Sötét Főnix 1992-ben, az Apokalipszis történései után veszi fel a történet fonalát, annak a közvetlen folytatása.

Azt már persze sejteni lehetett, hogy az írók miként fogják folytatni a történetet, hiszen Apokalipszis legyőzése közben mutatta meg magát először a Főnix.

A nyitókép a fiatal Jean Grey, aki akaratán kívül okoz balesetet a szüleinek, amibe édesanyja belehal, ennek következményeként találkozik Charles Xavierrel és költözik a már jól ismert és imádott iskolába, Westchesterbe. Majd váltunk az 1992-ben folyó történethez, amikor is egy űrhajó baleset rendezésére küldik az X-men csapatot. A mentés közben Jeanba költözik valamiféle idegen erő, (majd csak később tudjuk meg az eredetét), amitől Jean szinte legyőzhetetlen lesz.

A muriba egy idegen faj is beszál, aminek tagjai jó kis Marveles fordulatként ki akarják írtani az emberi fajt, bár remekül tudnának beolvadni a kultúrába, hisz feltudják venni az emberek alakját és a nyelvünket is pillanatok alatt elsajátítják (az angol, mondjuk tényleg elég egyszerű nyelv, de mindegy…). Ezt a klisét azért megbocsájtjuk, mert a filmen nem ront, nem is emel.

Mivel ez egy kritika/kibeszélő cikk, nem akarom részletezni a történetet, csak ki akarok emelni részeket, színészeket, aki olvassa az amúgy is látta már. (De, ha te mégsem láttad a filmet, és elkerülte a figyelmed a cím alatti megjegyzés, akkor most menekülj, mert kíméletlen leszek.)

Kezdjük mondjuk a cikk fő mondani valójával. Tudjátok, ami minden plakáton ott villogott: Every hero has a dark side.

Engem egy szuperhős mozi, egy X-men film ezzel a kettősséggel tud a legjobban levenni a lábamról. Az általunk úgy szeretett hősök emberi, gyarló oldalának megmutatásával azzal, hogy érzékeltetik, nem csak szimbólumok, sem tökéletes, hófehér márványszobrok, hanem emberek, akiknek ugyanúgy vannak vágyaik és hibáik mint mindenkinek.

Most szögezzük le, én imádtam a filmeket, a Kívülállóktól kezdve, Az eljövendő múlt napjai (de rohadt hosszú cím) c. filmig és most is úgy jöttem ki a moziból, hogy én megnézem ezt a részt még egyszer az hótziher.

Erre a sémára a mutánsok tökéletesek, a társadalom által kitaszított, az erejükkel küzdő emberek, akik hatalmasabbak mint az átlag. Szóval, itt egy remek alap, tehetséges színészek és egy olyan történet, amin százak nőttek fel, olyan hősök, akiket rengetegen szeretnek. Mit lehet ezen lerontani? Semmit. Valamit azért mégis csak sikerült.

Térjünk vissza most a fő témára és a Főnix viszonyára. Szerény véleményem szerint, Jean Grey nem a megfelelő személy erre az anekdotára. Persze, ha úgy vesszük, tényleg „gonosz” lett, és igen lakik benne egy sötét én a Főnix személyében, de lássuk be: a filmben végig manipulálják, amikor valami rosszat tesz és inkább tudom hibáztatni X professzort a történtekért mint Jeant. Greynek konkrétan annyi volt a bűne, hogy nem tudja irányítani az erejét, de ezért nem hibáztathatjuk, ahogy Vadócot sem hibáztattuk, amikor majdnem megölte Logent. De az ötlet nem volt rossz, sőt kifejezetten jól működött volna, ha mondjuk nem Jeanről van szó, hanem teszem azt Charlesról, vagy Magnetoról.

Ami a filmben tüske volt számomra, azok az idegenek.

Nekem az X-men mindig is az elfogadással és a belső ellenségekkel küzdő csapat (család) marad.  Ezért aggódtam is, hogy elrontják és semmi nem lesz megmagyarázva, de a dramaturgia elég korrekt volt. Az űrlények helyzete és a Jeant megszálló erő eredete is nyilvánvalóvá vált, sőt olyannyira összefonódott, hogy nem éreztük kínosnak az expozíciót, nekem legalábbis elég volt annyi magyarázat, hogy Jean vonzotta magához, hisz nem az erő a fontos, az csak egy eszköz, hogy érzékeltessék Főnix hatalmát. Emellett a film inkább a szereplők belső válságaira fókuszál – pont mint régen – és ez remekül áll neki. Talán nem a legjobb X-men film, de megállja a helyét a többi közt. A magával ragadó nosztalgia pedig még nagyobbá teszi az élményt, hisz ebben a filmsorozatban sosem a világ megmentéséért folyó gigászi küzdelem a lényeg, hanem az, hogy egy különc csoport, hogyan harcol meg a saját démonaival és menti meg az őket megvetőket.

A zene hihetetlen, hol lecsillapítja, hol az egekbe emeli az ember pulzusát, remekül illeszkedik ahhoz, amit látunk, így adva egy igazán maradandó élményt.

A kedvenc mondatom a filmből Mystique szájából hangzik el:

„Ebben a csapatban úgy is a nők mentik meg a férfiakat, hívhatnánk magunkat inkább X-womennek.”

Köszönöm Fox, ez kellett!

Kicsit a szereplőkről, elsőként Jean Grey. A lány és a professzor első találkozása, Charles vicces, de egyben véresen komoly példája az erőről úgy, hogy még a kislány is értse, engem megvett teljesen, főleg miután elhangzott az ikonikus mondat. „Neked nincsen semmi bajod.” Ez az ugyancsak a Főnixszel foglalkozó film Az ellenállás vége, fő üzenete. Talán jobb lett volna, ha a film kicsit többet operál ezzel a „jelmondattal”, de én inkább éreztem ezt fő mondanivalónak mint, amit a plakátok írtak. Sophie Turner kiválóan alakítja a szerepét, a rendezők megtalálták a tökéletes Jean Greyt.

Az új színészek sem okoztak csalódást, mind úgy hozzák a karaktereket, hogy természetesnek érződik. A karakterek is épp annyira vannak kibontva, hogy ne gabalyodjunk bele a történetbe, Scott bármit megtenne szerelméért. Ororo, mentora halála miatt érzett haragja nem írja felül a hűségét, de vannak kétségei. Kurtnak fogalma sincs mit keres a filmben – az igazat megvallva nekem sincs –, mivel erősítésen kívül tényleg nem csinál túl sok fontos dolgot, de legalább a jelleme fejlődik ijedt kisfiúból igazi x-menné.

A film nagyon elhanyagolja Higanyszál karakterét, mintha elfelejtené az előző filmben feldobott apa-fia szálat, amit elég jól ki lehetne játszani. Én személy szerint odavagyok a karakterért és egy apró ám annál fájdalmasabb szilánk volt a szememben az, hogy nem kezdtek jóformán semmit az egész szállal.

A már régebbről megismert szereplőpáros Charles és Erik ismét egymás ellen, majd egymást segítve harcolnak, mivel eddig kvázi fordítva volt, örülök a változásnak és elégedett vagyok a film lezárásával a két karakter szempontjából. Bár engem már egy cseppet frusztrál, hogy Magneto már negyedszer futja le ugyan azt a kört, valamicske változást is tapasztalhattunk. A két színész (James McAvoy és Michael Fassbender) remekül működik együtt és sikeresen idézik a régi Stewart & McKellen duót.

James McAvoy

A film talán legérzelmesebb, legszomorúbb jelenete Raven halála.

Mystique mindig is személyes kedvencem volt, míg az eredeti filmekben magabiztos, erős ellenállóként ismerhettük meg, az előzménytörténetekben a karakter egy másik oldaláról mutatta meg magát. Mielőtt ő lett Mystique, a rettegett orgyilkosnő, ő is csak egy lány volt, aki nem tudta elfogadni magát olyannak amilyen, aki bármit megtett volna azokért, akiket szeret. Végigkövethettük egy legenda születését és halálát, attól a naptól kezdve, amikor betört a Xavier házba ételt lopni, egészen addig a pillanatig, amíg egy barátjának való segítése során lelte halálát. Tökéletes lezárása egy megunhatatlan történetnek.

Raven halálából adódóan következett egy olyan pálfordulás, ami szerintem nem csak engem lepett meg. Bestia a barátai és tanítványa elleni fordulása az alkotók egyik legjobb húzása. A végletekig higgadt, bölcs Hank McCoy végre egy kicsit kivetkőzik magából szerelme halála miatt és itt jön vissza a fő mondani való, hisz Bestiát tényleg egy új, sötétebb oldaláról ismerhetjük meg. Ez egy olyan pozitívum volt, ami kétszer akkorát ütött, mint a film vége.

El is érkeztünk a fináléhoz. A végső csata, ha nem is volt olyan epikus mint az előző filmben, akkor is megdöbbentően jóra sikeredett. Bár számíthattunk Jean önfeláldozására, szerintem a búcsú nem végleges. A film végén látott jelenet – amiben az égen egy szárnyas, ragyogó lényt látunk – legalábbis nem erről tanúskodik. Az iskola átnevezését és X professzor nyugdíjjazását szükségtelen túlzásnak érzem, hisz nincs iskola professzor nélkül, szóval valószínűsíthető, hogy Charles visszatér vigyázni a következő x-men nemzedékre.

A film nem hoz újat, egy bevált sémával dolgozik, de mégis egy olyan élményt ad, hogy a rajongó nem üresen élmények nélkül hagyja el a termet. Én mindenkinek ajánlom, hogy nézze meg és vigyen magával egy fant, utána egész úton hazáig hallgathatja a filmelemzést és a rejtett utalásokat.

Szubjektív értékelésünk alapján X-Men: Sötét Főnix: 9/10

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved