A gyenyiszovai ember ujja a modern emberéhez hasonlított


kidsnews (124éves) - 2 hete

A gyenyiszovai ember ujja jobban hasonlított a modern emberéhez, mint a neandervölgyiéhez – állapította meg egy francia, kanadai és orosz kutatókból álló csoport, amely a Science Advances című szaklapban megjelent tanulmányában egy 2008-ban talált ujjfosszília elemzését írta le.

Korábbi kutatások arra mutattak rá, hogy mintegy 800 ezer évvel ezelőtt a neandervölgyi és a modern ember egy ismeretlen közös ősből fejlődött ki. Majd nagyjából 400 ezer éve újabb kettéválás következett be, amikor a gyenyiszovai ember csoportja kivált a neandervölgyiből.

A Gyenyiszova-barlang Oroszország szibériai részén.

Ez a csoport ezután Ázsiába vándorolt, míg a neandervölgyi ember nagyrészt Európában maradt – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. 

Mindhárom csoport esetében egyéni jellemzők fejlődtek ki, de eléggé hasonlóak maradtak ahhoz, hogy alkalmanként egymás közt szaporodjanak. 

A gyenyiszovai ember létezése 2010-ig ismeretlen volt. Akkor egy két évvel korábban az Altáj-hegységben fekvő Gyenyiszova melletti barlangban talált ujjperc alapján azonosították az új hominidát.

A gyenyiszovai ujj meglehetősen hasonlított a modern emberére.

Azóta csak kevés gyenyiszovai fosszíliát találtak a kutatók: egy állkapocscsontot, három zápfogat és egy ujjhegyet. A tudósok alaposan tanulmányozták az ujjhegyet és arra jutottak, hogy ugyanannak a kisujjnak a része volt, mint a másik töredék. Így összességében megismerhették, milyen lehetett a gyenyiszovai ujj.

Megállapították, hogy a gyenyiszovai ujj meglehetősen hasonlított a modern emberére, sokkal inkább, mint a neandervölgyi ember ujjára. Az eredmény meglepte a kutatókat, mivel a gyenyiszovai ember sokkal közelebbi rokonságban állt a neandervölgyivel.

A tudósok azonban hangsúlyozták, a felfedezés nem jelenti azt, hogy a gyenyiszovai ember általánosságban is jobban hasonlított a modern emberre. Erre nincs bizonyíték. Arra viszont utal a felfedezés, hogy a gyenyiszovai ember fejlődése során hasonló módon használta a kezeit, mint a modern ember.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

képek: upload.wikimedia.org

2017 Kidsnews | All rights reserved