Dujuan Hoosan: elég a 10 évesek bebörtönzéséből Ausztráliában!


kidsnews (124éves) - 2 hónapja

Minden bizonnyal a 12 éves Dujuan Hoosan lett a legfiatalabb ember, aki hivatalosan felszólalt az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik ülésén. A bennszülött srác az Emberi Jogi Bizottság előtt megtartott beszédében az ausztrál őslakosok helyzetére szerette volna felhívni a nemzetközi grémium figyelmét a napokban, és egyben felszólította Ausztrália kormányát: emeljék meg a sokat kritizált büntethetőségi korhatárt, hiszen jelenleg akár egy 10 éves gyermek is börtönözhető az országban.

„Dujuan vagyok, 12 éves és azért jöttem, hogy beszéljek önökkel, mert a kormányunk nem hallgat ránk. A felnőttek soha nem hallgatnak gyerekekre, főleg az olyan gyerekekre, mint én, pedig fontos dolgokat szeretnék mondani.”

– kezdte mondandóját, majd a saját gyermekkorán keresztül mutatta be a hozzá hasonló fiatalok életét és problémáit. Elmondása szerint a tizenévesek fogvatartása, és a bűntethetőség alsó korhatárának emelése nem csak jogelméleti vita Ausztráliában. A helyi hatóságok előszeretettel alkalmazzák a kritizált jogszabályokat, így évente legalább 800 tizenéves kerül börtönbe, akiknek több mint az 50 százaléka bennszülött.

Korábban egyébként már több helyi és nemzetközi szervezet is kampányolt azért, hogy a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően legalább 14-évben határozzák meg a jogi felelősségre vonás alsó korhatárát az országban, de ezidáig még nem jártak sikerrel.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

abc.net.au

kiemelt képünk illusztráció/pixabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved