Véget ért a SPAR Budapest Maraton


kidsnews (124éves) - 2 hónapja

Szombat reggel a 10 kilométeres Landliebe futással kezdődött meg a SPAR Budapest Maraton, a kétnapos őszi budapesti futóünnep.

A több hullámban rajtoló, több mint négyezer fős mezőnyből elsőként Szemerei Levente, a Szekszárdi Sportközpont versenyzője ért célba, 31:45 perces eredménnyel. A nőknél a távot 36:49 perc alatt teljesítő belga Jenna Wyns szakította át elsőnek a célszalagot. A tíz kilométeres mezőnyben ott volt az Aktív Magyarország színeiben többek között Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is. Az első napon családi programok, így például minimaraton, sulifutamok, családi futás és esélyegyenlőségi futam is színesítették a rendezvényt.

A fesztivál második napján, vasárnap reggel kilenc órakor rajtolt a SPAR Budapest Maraton, amelyet egyéniben, párban vagy váltóban lehetett teljesíteni.

Egyéniben Jenkei Péter 2:23:22, míg Gyurkó Fanni 2:42:54 óra alatt teljesítette a 42,195 kilométeres távot. A férfiaknál Jenkei mögött a címvédőként rajthoz állt Csere Gáspár a második, Fehér Márk pedig a harmadik helyen végzett. A nőknél szintén az előző évben győztes lett a második a pécsi Szabó Tünde személyében, míg harmadikként a brit Georgina Fenn (2:56:49 ó) követte Gyurkót.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.




Forrás:

MTI

képek: MTI/Mohai Balázs

2017 Kidsnews | All rights reserved