30Y – Fantasztikus koncertekkel búcsúzott a nyártól a Budapestpark


Kovács Barna (17éves) - 1 hónapja

A nyári évszak szinte nélkülözhetetlen velejárói a szabadtéri koncertek, melyekből bizony színes kínálattal rendelkezik Budapest egyik szabadtéri koncerthelyszíne, a Budapestpark. A fülledt nyári esték, az igazi nagy meleg véget ért és a park is bezárta kapuit egy rövid időre, de nem akárhogyan köszönt el az szezontól. Három fantasztikus koncerttel zárta a szabadtéri bulik időszakát: volt Margaret Island, Brains és 30Y, utóbbin nekem is volt lehetőségem részt venni. 

Még a koncert előtt írtam egy ajánlót az eseményről, melyben megígértem, hogy beszámolót is olvashattok majd a késöbbiekben. Egy hét késéssel ugyan, de itt van és be kell, hogy valljam nehezen öntöm szavakba az élményeimet.

Fantasztikus volt, persze ebben bizonyára közrejátszik az is, hogy a 30Y az egyik kedvenc zenekarom. 

A Beck Zoli vezette formáció nem egyedül érkezett a fellépésre, két előzenekara is volt, az egyik az Árnyéknyúl, a másik pedig a Carson Coma. Előbbiről sajnos nem tudok túl sokat elmondani, ugyanis a koncertjük legvégére értem csak oda és nem ismertem őket korábbról, de az első benyomásom róluk egyértelműen pozitív. Biztos vagyok benne, hogy fogom még hallgatni a zenéjüket, ha lesz egy kis időm. Utánuk következett a Carson Coma, akiknek a fellépése igazi időutazás volt. A nagyrészt tánczene stílusú számaikkal bizony rendesen elnyerték a közönség tetszését, bár jelentős részük bizonyára már hallott a formációról, hiszen a zenekar korábban mind a Kikeltető, mind a Hangfoglaló nevű tehetségkutatón elindult, utóbbin az egyik kategória 20 nyertese közé is bekerült. 

A Carson Coma után nem kellett sokat várni, hamarosan elkezdődött az, amire minden jelenlévő epedve várt: a 30Y koncert. Én általában nem a színpad közelében szoktam tartózkodni, most mégis úgy döntöttünk, hogy az első sorokban fogunk bulizni – nem bántam meg. Elképesztő volt a hangulat ott elől (bár szerintem az egész parkban).

Telitorokból üvöltöttük Beck Zoli szövegeit és ugráltunk a feledhetetlen zenére. Természetesen a színpad közelében a pogó sem maradhatott el bizonyos számoknál. 

Mindig rájövök, hogy bizony fejlődhet akármeddig a technika, egy koncerttel soha nem fog felérni sem a legjobb hangfal, sem a legprofibb fejhallgató. Lehet akármilyen jó a hangminőség, ha nem látom az énekest és a mellettem lévők arcán az átszellemülést, a beleélést, ha nem ugrálhatok kedvemre a kedvenc dallamaimra és nem üvölthetem a kedvenc refrénjeimet az élő zene ellenállhatatlan és lehengerlő hangulatában. Ez a kétórás koncert számomra több tíz óra 30Y hallgatással felért. 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: wikimedia.org

2017 Kidsnews | All rights reserved