A helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezés nagyjáért


kidsnews (124éves) - 3 hete

Nem tudom ki hogy van vele, de engem meglehetősen felingerel amikor a környezetünkben élők azért, hogy megspórolják a zöldhulladékos zsák néhány forintos árát egész álló nap tüzelik a leveleket. Persze nálunk itt falun ilyenért nem nagyon lehet szólni, mert ez a fajta eljárásmód annyira beleívódott az emberek mindennapjaiba, hogy még a környezetvédelem említése is indulatokat vált ki.

Mi nyeljük a füstöt, a kisebb gyerekek néha “lézerkardoznak” a ledlámpákkal és ha valaki esetleg szólni mer akkor jön a hetekig tartó besértődés, hiszen “az X utcában a Béla az parkettával fűt annak persze nem szólnak”.

Pedig a szálló por miatt a hétvégén is több magyarországi városban volt rossz a levegő minősége.

Megdöbbentő, de egy a témában tavaly végzett közvélemény-kutatás szerint: az emberek úgy vélik, hogy az egészségünkre meglehetősen veszélyes szennyezés leginkább az iparból és a közlekedésből származik. A tények ennek ellenére azt mondják, hogy ezek valójában csak 25 százalékban “felelnek” a légszennyezettségért, mert nagyobb részt a lakosság maga okozza azt.

Itt tökéletes az égés, ez nem hulladék.

Hogy ez mennyire így van mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a közvélemény-kutatás válaszadóinak 14 százaléka be is vallotta: ő bizony hulladékkal is tüzel otthon, miközben tudja, hogy azt jogszabály is tiltja.

A korlátozás azonban nem véletlen, nem egy a minőségi tüzelőanyagot forgalmazó titkos társaság, és nem a zöldhulladék vagy a szemét elszállításában érdekelt vállalkozók találták ki!

Az “elééég az” vagyis a háztartási, a kerti hulladék égetése, a farostlemezzel, laminált lapokkal való fűtés ugyanis meglehetősen káros az egészségre. Még egy átlagos kerti tűz is – amelyben avart, fűnyesedéket és gallyakat éget el valaki- óriási légszennyezést okoz, a hulladékok tűzre dobása pedig egyenesen életveszélyes. A bennük található, vagy a felületükre felhordott mérgező anyagok az égést követően az általunk belélegzett levegőbe és a hamuval az élelmiszernövényeinknek otthont adó talajba kerülnek.

Ma bejelentették: elindult a “Fűts okosan!” kampány, amely célja a légszennyezettség, valamint a fűtési költségek csökkentése hazánkban. A www.futsokosan.hu oldalon lehet tájékozódni a helyes lakossági tüzelési módokról.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.




Forrás:

MTI, Webbeteg

képek: pixabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved