A NASA tudósa szerint hamarosan idegen életet találhatunk a Marson


kidsnews (124éves) - 2 hete

Dr. Jim Green a NASA egyik vezető tudósa azt jósolja: két éven belül idegen életet találhatunk a Marson, egészen pontosan a Mars felszíne alatt- írta meg a Dailymail. A kutató egyben aggodalmának is hangot adott, szerinte ugyanis egy ilyen forradalmi felfedezésre egyszerüen nem vagyunk felkészülve lelkileg.

A Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal az Atacama sivatagban már teszteli is az ExoMars Roverre fejlesztett fúrószerkezetet, amely a tervek szerint a jövő nyáron érkezik majd meg a vörös bolygóra.

A projektben, amelyben az Európai Űrügynökség is részt vesz két ilyen marsjáróval, mélyen a felszín alá fúrva próbálják majd kideríteni, van-e valamilyen élet a Marson.

forrás: NASA/Campoalto/Victor Robles

A mintavételezés során egyébként kifejezetten azon 300 ásványi anyag jelenlétének igazolására öszpontosítanak majd, amelyeket kizárólag az élet hozhat létre.

A kutatók bizakodók, mivel ismereteink szerint ha valahol elviselhetetlenné válnak a felszíni időjárási körülmények, az élet automatikusan a föld alatt kezd terjeszkedni. Fontos információ az is, hogy a Marson rengeteg víz van felszín alatt, ami a földi körülmények között gyakorlatilag garancia az élet kialakulására.

forrás: NASA/MSFC

Bár a küldetés az emberiség legjobb lehetősége arra, hogy megtudjuk egyedül vagyunk-e az univerzumban, a felfedezésnek nem várt következményei lehetnek figyelmeztet a tudós. A világ ugyanis egyszerüen nem érett meg erre a tudásra- vélekedett Dr. Green.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

dailymail.co.uk, nasa.gov

 

2017 Kidsnews | All rights reserved