Asszertivitás – Hogyan érvényesítsük sikeresen az érdekeinket?


D.Barbara (18éves) - 1 hete

A szabadság szó hallatán sokunk arra asszociál: „azt csinálok, amit csak szeretnék”. És persze mi lehetne annál jobb, ha azt csinálhatom, amit akarok? Az, hogy mások is azt teszik, amit én szeretnék – gondolják a legtöbben. 

De valóban az lenne a legjobb mindenki számára, ha minden valaki akaratának alárendelve történne?

Sőt az is egy kérdés, hogy ha valakinek sosem mondanak ellent, sosem vesz részt konstruktív vitában, vagy kap építő kritikát, az valóban objektív mércével nézve hosszútávon jó döntéseket fog hozni, amely számára és a közösség számára is előremutató?

Persze nem árt figyelembe venni azt sem, hogy a vitapartnerünk mit szeretne. Az asszertív kommunikáció esetében nem arra gondolok, hogy legyünk zsarnokoskodók embertársainkkal és kényünk kedvünk szerint ugráltassuk őket, hanem arra, hogyan lehetne mindkét, illetve a résztvevő összes vitapartner számára is megnyugtatóan rendezni a helyzeteket.

Olyan kompromisszumra jutni, amely mindenki számára előnyös és elfogadható.

Bizonyára sokatokat ért már az életetek során valamiféle kudarc abból adódóan, hogy nem tudtátok érvényesíteni az érdekeiteket. Nem tudtad elmagyarázni az anyukádnak, hogy miért kell először kimenni a barátokkal játszani és utána tanulni, miért nem volt együttműködő a mogorva ügyintéző a hivatalban?

Nos, ez a könyv épp ebben nyújt számodra nagy segítséget. Először is elmagyarázza magát az asszertivitás fogalmát és bemutatja a különböző érdekérvényesítési módszereket, azok előnyeit és hátrányait. Mindenki számára érthetően, hétköznapi megfogalmazásban adja a kezedbe az asszertiv kommunikáció kulcsát lépésről lépésre a megfelelő tudományos háttérrel alátámasztva.

Ez nem azt jelenti, hogy mostantól jediként elég egyetlen szó, vagy mozdulat a körülötted élők jobb belátására térítésére, hanem sokkal inkább azt, hogy segít majd megérteni a másik álláspontját, segít magabiztosan feltárni gondolatainkat és véleményünket a másik fél megbántása nélkül.

Legyen szó egy iskolai bullying helyzetről, esetleg a tanárod meggyőzéséről egy újabb javítási lehetőség esetében, vagy akár a szüleidre való hatásról amikor nem akarsz lemaradni az év bulijáról. Egyszóval bárhol és bármikor jól jöhet.

A könyv végére garantáltan sikerül majd megtanulnod, hogyan érvényesítheted sikeresebben az érdekeidet, hogyan állhatsz könnyebben helyt az életben! Segítségével olyan készségeket sajátíthatsz el, amellyel magabiztosan tudsz megnyilvánulni érzelmileg nehéz szituációban is, anélkül, hogy túlságosan agresszív, vagy épp meghunyászkodó lennél.

Ne feledd: az asszertívan viselkedő ember kommunikációjának és viselkedésének a célja a konfliktus megoldása.

A olvasás élményét a Scolar kiadó támogatásának köszönhetjük.


Támogatott tartalom

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved