Az avarégetés nagy veszélyt jelent a sünökre!


kidsnews (124éves) - 2 hete

Figyelemfelhívó kampányt indított a sünök védelme érdekében, többek között az őszi avarégetéssel kapcsolatban a Fővárosi Állat- és Növénykert.

A kis állatokra a legnagyobb veszélyt ebben az időszakban az avarégetés jelenti, mivel “máglyahalállal” fenyegeti őket. A probléma az, hogy a szezonvégi kerti munkák ideje egybeesik a sünök telelőhely keresésével, amikor leginkább pont az ilyen avarkupacokba vackolják be magukat.

A Fővárosi Állat- és Növénykert, ahogy minden ősszel, ezúttal is felhívja a figyelmet az avarban rejtőző sünökre. Így minden érintettet arra kérnek:

avarégetés előtt forgassák át az avarkupacokat, hogy biztosan kiderüljön, nem rejtőzik-e benne egy téli álomra készülődő sün.

Emellett a városligeti intézmény az avarégetés helyett mindenkit bíztat az avar hasznosítására, komposztálására is.

Az ősz másik kihívása a sünök számára a téli nyugalmi időszakra való felkészülés. Ezek az állatok ugyanis késő ősztől kora tavaszig téli álmot alszanak, nem is annyira a hideg, hanem inkább a táplálék szűkössége miatt. A télre való felkészülés jegyében ilyenkor annyit esznek, amennyit csak tudnak, hogy elegendő tartalékot halmozzanak fel a szervezetükben a téli álom időszakára.

A szakembereknek az a tapasztalatuk, hogy november elejére legalább 350-400 grammot kell nyomniuk az állatoknak. Ha ezt nem érik el, akkor mindenképpen érdemes segíteni nekik – tették hozzá a szakemberek. Ezzel együtt kiemelték: a házilagos “sünmentést” senkinek sem javasolják.

Ráadásul a Magyarországon honos sün természetvédelmi oltalom alatt áll, így otthoni tartása még akkor is a jogszabályokba ütközik, ha az a legjobb szándékból történik.

Az állatkerti szakemberek így azt javasolják, hogy a segítségre szoruló állatokat inkább az állatkert bemutató mentőközpontjába, a “Sünispotályba” vigyék be.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

képek: pixabay.com/Alexas_Fotos, congerdesign

2017 Kidsnews | All rights reserved