Kvantumfölény: a Google és a NASA mindennél gyorsabb számítógépet épített


kidsnews (124éves) - 2 hete

Egy friss bejelentés szerint a Google a NASA-val és az Oak Ridge Nemzeti Laboratóriummal együttműködve egy olyan szuperszámítógépet helyezett üzembe, amely másodpercek alatt képes kiszámítani azt, amit mostanáig a legnagyobb és legfejlettebb számítógépnek évezredekbe került volna. Ezt az új, igazolt helyzetet kvantumfölényként említik a szakemberek, és a tudományos világ már évtizedek óta várt a bekövetkeztére.

A „kvantum” a fizikai dolgok olyan minimális mennyisége, amely ahhoz szükséges, hogy valami mással kölcsönhatásba lépjen. Szinte lehetetlen megfigyelni, de a kvantummechanika mögött rejlő matematika jól érthető és következetes, annak ellenére, hogy nem értjük miért.

A kvantumszámítógép olyan számítóeszköz, amelyik úgy végez számításokat, hogy kvantummechanikai jelenségeket használ, mint a kvantum-szuperpozíció és a kvantum-összefonódás.

1980-ban merült fel először, hogy a kvantummechanikát számításokra lehetne használni, a most debütált szuperszámítógép, a Summit pedig már 2013-óta épült.

A forradalmi technológia jelentősége azoknak a feladatoknak a megoldásában rejlik, amelyekhez a hagyományos számítógépes technológia használhatatlan és elvileg soha nem is lenne alkalmas.

Egy kvantumszámítógép ugyanis egy speciális programnyelv alapján, párhuzamosan futtatja le a szükséges számításokat. A működési sajátosságok miatt a rendszert abszolút 0, azaz -273 Celsius környékén kell tartani, az adatokat pedig mikrohullámú impulzusokkal lehet bevinni. A fejlesztés a jövőben teljesen átalakíthatja az informatikát, és a remények szerint olyan feladatok megoldására is használható lesz majd, mint a földön kívüli élet kutatása vagy a rák gyógyítása.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

nasa.gov, hvg.hu, wikipedia.hu

képek: NASA/Ames Research Center/Dominic Hart

2017 Kidsnews | All rights reserved