U17-es labdarúgó-vb: Sokáig vezettünk, de Nigéria nyert a torna nyitómeccsén


kidsnews (124éves) - 3 hete

Bár a 79. percig náluk volt az előny, a magyar válogatott vereséggel kezdte szereplését a brazíliai U17-es labdarúgó-világbajnokságon, Goianiában.

Nagyon jól kezdett a magyar csapat, egy bal oldalról érkező ívelés után Komáromi György már a 4. percben megszerezte a vezetést, közelről passzolva a kapuba.

László Dávid futott fel a bal oldalon, az alapvonal közelében kapott labdát, majd pontosan ívelt középre, a hosszú oldalon érkező Komáromi György pedig higgadtan a hálóba belsőzött / kép: MLSZ

A gól után egy veszélyes szabadrúgással jelentkeztek a nigériaiak, majd igyekeztek kézbe venni a játék irányítását, elsősorban csapatkapitányuk, Tijani hosszú labdáiból alakultak ki veszélyes akcióik.

A továbbiakban inkább ők voltak a kezdeményezőbbek, de időnként a magyarok is feljebb jöttek már, és csakhamar Major Sámuel egy távoli lövéssel újra előnyhöz juttatta csapatát. A szünetig nem változott az eredmény, 45 perc után győzelemre álltunk Nigéria ellen.

kép: MLSZ

A második játékrészben nagyobb mezőnyfölényben futballoztak az afrikaiak, de sokáig nem változott az eredmény, mert a jól cselező és sokat futó nigériaiak lövései pontatlanok voltak. Aztán a mérkőzés vége felé közeledve egy bal oldali szögletnél Hegyi Krisztián kimozdult a kapuból, de nem találta el a labdát, amelyet Ibrahim közelről befejelt. Bő egy perccel később újabb nigériai fejes gól következett, majd az afrikaiak egy megpattanó szabadrúgásból állították be a végeredményt.

A meccs vége 4-2 lett.

“Mindenki elfáradt a végére, az ellenfél is. Mi rengeteg energiát fektettünk abba, hogy megóvjuk a kapunkat a góltól, hiszen dinamikusabb csapattal találkoztunk. Két nagy egyéni hibából fordított Nigéria, és ez megfogta a csapatot, innen már nem tudtunk felállni. Fel kell emelnünk a fejünket, van még két mérkőzésünk rá, hogy megszerezzük a csoportból való továbbjutáshoz szükséges pontokat”

– értékelt a találkozót követői Preisinger Sándor szövetségi edző.

A 24 csapatos brazíliai tornán a hat négyes csoportból az első kettő mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe, onnantól egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.

A csoport további programja:

2. forduló:

  • kedd: Nigéria-Ecuador, Goiania 21.00
  • szerda: Ausztrália-Magyarország, Goiania 0.00

3. forduló:

  • péntek: Ausztrália-Nigéria, Brazíliaváros 21.00
  • péntek: Magyarország-Ecuador, Goiania 21.00

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI, MLSZ

képek: MLSZ

 

2017 Kidsnews | All rights reserved