Kannibálként maradtak életben a hangyák egy lengyel atombunkerben


kidsnews (124éves) - 1 hete

Atomfegyverek bunkerében rekedt erdei vöröshangyák túlélését tanulmányozták Lengyelországban, így kiderült: a rovarok elhullott társaik tetemét felfalva maradtak életben.

A Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál írása szerint a Wojciech Czechowski vezette kutatócsoport egy nukleáris fegyvereket tároló lengyelországi bunkerben fedezte fel 2013-ban a vöröshangyákat (Formica rufa), amikor az ugyanott a hibernáló denevérek éves számlálása folyt.

Akkor sok százra, akár egymillióra is becsülték a csak dolgozókból álló, hiányos hangyakolónia nagyságát. / képünk illusztráció

Úgy kerültek a bunkerbe, hogy a szellőzőcsövön át folyamatosan hullottak alá a tetőn lévő fészkükből, ahova nem tudtak visszatérni.

Évekkel később a kolónia még mindig létezett, noha a csapdában, ahová estek, se fény, se fűtés, se nyilvánvaló élelemforrás nem volt.

Az új kutatásban a varsói Lengyel Tudományos Akadémia Zoológiai Intézete és Múzeuma kutatói, köztük Maák István zoológus is részt vett, tanulmányuk ismét a Journal of Hymenoptera Researchben jelent meg. Arra keresték a választ, hogy más táplálék hiányában a vöröshangyák megeszik-e fajtársaik tetemeit, melyek a bunkerpadlón gyűltek.

A természetben nem ritka az ilyen viselkedés, különösen a fehérjeszegény tavaszi időszakban. Ezek az úgynevezett hangyaháborúk, amelyek kijelölik a szomszédos kolóniák területeinek határait, miközben a számos áldozat teteme élelemül is szolgál.

Az új kutatás azt is megmutatta, hogy az erdei vöröshangyák esetében a tetemevés gyakoribb, mint korábban gondolták, és a saját kolóniabeli társ teteme is lehet táplálék, ha más nem áll rendelkezésre.

képünk illusztráció / forrás: pixabay.com

A bunkerban, ahol gyakorlatilag nem volt más élőlény, amely elfogyasztotta volna a tetemeket, a kannibalizmus egyértelmű jeleire bukkantak, így nagy bizonyossággal következtettek arra, hogy a bunkerkolónia főként elhullott társaikat fogyasztva maradt életben.

“Az eset arra világít rá, milyen kitűnő a hangyák alkalmazkodási képessége a szélsőséges viszonyokhoz, ami kétségtelen evolúciós sikertörténetük kulcsa”

– magyarázták a kutatók.

2016 nyarán a tudósok elhatározták, hogy kiszabadítják a csapdába esett hangyákat. Először egy száztagú csoportot engedtek el a fészek környékén, hogy megállapítsák, a két, részben elszigetelt közösség, a lenti és a fenti kapcsolatban áll-e. A várakozásoknak megfelelően nem tapasztaltak agresszivitást.

Szeptemberben egy három méter hosszú, függőleges “utat” alakítottak ki, melynek egyik végét a bunkerkolónia építette halomhoz, a másikat a szellőzőcsőbe helyezték. Egy-egy hangya hamarosan elindult felfedezni az új utat. 2017 februárjára szinte teljesen kiürült az atombunker.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

MTI

kiemelt képünk illusztráció / forrás: pixabay.com

2017 Kidsnews | All rights reserved