Krízisben a Barca, nade mi a gond?


Naan (15éves) - 1 hete

Miután az FC Barcelona szombaton 3-1-re kikapott a bajnokságban a 11. helyezett Levantétól, nagy szenvedések közepette egy gól nélküli, unalmas döntetlent sikerült kierőszakolnia magából hazai pályán Ernesto Valverde csapatának.

Sok szurkolónál most telt be a pohár, de voltak, akik már egy ideje kongatják azokat a bizonyos vészharangokat. 

A legtöbb FCB szimpatizáns és szakértő nem is a párszor közbeeső gyenge eredmények miatt aggódik, hanem a mutatott játék képe miatt. A Barcelonát mindenki úgy ismerte eddig, mint a csapat, ami látványos, gyors passzokra épülő játékával jár túl ellenfelei eszén és szórja meg őket gyakran 4-5 góllal találkozónként. Az elmúlt 2-3 évben viszont láthatóan szürkült a katalánok játéka, az európai porondon sem jönnek úgy a kupák, mint azt a vezetőség elvárná. 

Érdekes megfigyelni, hogy az elmúlt időszakban több olyan mérkőzést is játszottak Messiék, melyeket nagyon rövid idő alatt, vagy biztos helyzetből vesztettek el, elég csak a Roma és a Liverpool ellen játszott BL egyenes kieséses szakasz második találkozóira gondolni, vagy éppenséggel a szombati bajnokira, ahol 7 perc alatt kapták a mindent eldöntő 3 gólt a gránátvörös-kékek.

Messi nem képes mindig egyedül megmenteni a csapatot a „pusztulástól”

A Bajnokok Ligájában rendre csúsznak be a gyengébb eredmények, legutóbbi, 2015-ben nyert trófeájukhoz tavaly, az elődöntőben voltak a legközelebb, amikor is jött a már említett Liverpool elleni blama, mely során a hazai 3-0-s siker sem volt elég, a Jürgen Klopp által irányított angolok otthon 4-0-ra verték ellenfelüket.

Többen elégedettlenek a játékoskerettel is. Sokak szerint Luis Suarez már nem elég a Barca szinthez, hiányoznak a La Masiáról kinevelt fiatalok, Griezmann nem találja a helyét a csapatban, Messi pedig nem képes mindig egyedül megmenteni a csapatot a „pusztulástól”. Igaz Frenkie de Jong leigazolásával jó üzletet kötöttek a katalánok, mivel a fiatal holland tehetség tökéletesen beleillik a játékszerkezetükbe és egy kis színt hoz a középpályára, ennek ellenére még mindig sok a hiba a játéktér középső részein, Busquets sem lesz már fiatalabb, Rakitic pedig már egy ideje a távozását fontolgatja. 

A dühödt és elégedettlen nagyközönség a vezetőedző, Valverde távozását követeli. Kíváncsian várjuk, meddig húzza még az FCB kispadján, de biztosan rezeg már a léc…

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: FrodeCJ, YaNiS2017

 

 

2017 Kidsnews | All rights reserved