A Müpa keni-vágja: az élmény jó, az élmény kell, az Élmény marad


Poscher Dominik (20éves) - 6 hónapja

A karácsonyi ünnepek alkalmával minden, emberek ezrei által figyelt és kedvelt, magára adó entitásnak elő kell rukkolnia valami fogyaszthatóval, hiszen az ilyen volumenű eseményeket kötelező meglovagolni, és újabb követőket a cég, a vállalat vagy a társaság (legyen szó akármiről) mellé állítani.

Ez a fajta izzadságszag azonban egyáltalán nem érződik a Müpa “Élmény marad” névre keresztelt projektje kapcsán, amely a kulturális rendezvények fontosságára, és az azok későbbiekben betöltött kulcsszerepére kíván rávilágítani.


Meg úgy általánosságban arra, hogy az emlékek mennyire jelentősek, hiszen azokból lehet építkezni, tanulni, meríteni. Egy koncert, film, színházi előadás (melyekkel a Müpa nap mint nap várja a látogatókat) összehozza az embereket, és értékét teremt számukra az alkotó által.

Azonban kettőn áll a vásár, a néző érdeklődése, témában való elmélyülése, illetve az új tapasztalatok megszerzésére, tudásának bővülésére való hajlandósága is szükséges ahhoz, hogy valóban emlék maradjon a befogadott látvány. Amennyiben ezek a feltételek adottak, élménnyel gazdagodhat az ember, de nyilván egy művet nem ugyanúgy fogad be mindenki, a jelenlévők mást és mást visznek magukkal.

A Müpa kisfilmje is erre hívja fel a figyelmet, valamint arra az érdekes témakörre, hogy a művészetek miképpen hatnak egymásra.

Valaki egy zenemű közben rajzolásba fog, más szoborra viszi a hallottakat. Egymásból inspirálódnak, amivel a befogadó réteg jár a legjobban.

A Fazekas Péter (Drága örökösök, 200 első randi, Társas játék) rendezésével készült mozgóképes anyag emellett a karácsonyi ajándékozás tekintetében is ad egy jó tanácsot, méghozzá a következőképpen: lehetőleg olyasmivel lepjük meg szeretteinket, amit mindig mosolyogva, és úgy vesznek a kezükbe, hogy azonnal mi, az ajándék elkészítője, alkotója, vásárlója jussunk eszükbe, egy szóval valami emlékezetessel szolgáljunk.

A Müpa projektjének két része kapcsolódik egymáshoz, hiszen az apa meglepetése már a szobor kiállítás egyik összetevője. A filmben láthatón kívül még 22 kis faplasztika, illetve egy 5 méteres, afféle csúcsdíszként funkcionáló elem lett felfüggesztve a Müpa Zászlóterében.

Az összesen tehát 24 egység különböző távolságokra lett elhelyezve a helyiségben, valahol látszólag vidám baráti társaságok alakulnak ki, máshol pedig magányosan, messze mindenkitől várja a figyelő szempárok nyújtotta törődést a kis faplasztika. Elképzelni se mérjük, mivel vívhatta ki sorstársai haragját. Továbbá észrevétel, hogy egyes elemek csatlakoznának az emberi fajhoz, már-már a padlót nyaldossák, míg némelyik inkább menekülőre fogja, és csak a plafon állít akadályt közte és a hőn áhított szabadság között.

Az év utolsó hónapjára tisztázódott a 2019-es fashion. A szerencsés kiválasztottak többek között bükkbe, fenyőbe és meggybe burkolózva mutatták meg magukat a kritikus tömegnek. Nem voltak szégyenlősek.

Az idei legnépszerűbb anyagokat a tiszaburai asztalosműhely biztosította. A styliste feladatokat pedig a hely hátrányos helyzetű dolgozói végeztek el, a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából. Micsoda kooperáció!

A Naprendszerre emlékeztető térinstallációért Baditz Gyula felelt. A szobrászművész ezzel a megoldással, a háttértudás nélkül érkezők közül sokakra hozhatta a frászt, hiszen nézhetett az ember jobbra-balra, vagy épp a lába elé a helyiségben, szobroknak se híre se hamva. Talán már a műkincsrablás gondolata is felvetődik egyesekben, mígnem az épeszűek a fejükre nem szólnak:

“hát fölfelé nézett -e már kend?”

“Ja tényleg, köszi” – érkezik a hála.

Ezután pedig már leesett állal pásztázhatja végig a műveket az addig elveszett látogató. Az elrendezés tényleg nagyon különlegesre és látványosra sikerült, az összkép csodás, az egyetlen hátulütő, hogy a plasztikák messze helyezkednek el, így az ember által formált alkotás részletei kevésbé kivehetőek. Valószínűleg ezzel a készítők is tisztában voltak, amikor további két darabot a felszínre hoztak a megnyitón. Így már nem érhette akkora panasz a ház elejét.

Na de ami az igazán lényeges, az alkotások a Müpában 2019-ben fellépő világsztárok (többek között Marcus Miller, José Cura, Charlotte Gainsbourg. Fischer Ádám, Fischer Iván, Eötvös Péter) egy-egy zeneművének hanghullámait jelenítik meg. Az újraformálás és -gondolás önmagában komoly veszélyt jelenthetne. Ugyanakkor ez a megjelenítés szerencsésnek mondható, mert nem akarja átalakítani vagy befolyásolni az élményét annak, aki megélte a 23 koncert valamelyikét, csupán egy másik művészeti ágban formálja meg, tárgyilagos módon. Egyfajta gesztus, és nem utolsó sorban felhívás.

Az előadók egy-egy képen köszönnek vissza a kiállítás helyszínén. Itt az okostelefon segítségével lehetőség van a QR kód leolvasására, így a megformált dal meghallgatására.

El lehet képzelni, egy csapásra hatalmas party-k színhelyévé is válhatna a Zászlótér. A megnyitón azonban inkább csak óvatosan, a lehető leghalkabb módban emelték fülükhöz mobiljukat a muzikális egyének.

Összességében a nevesebb zenészek hozzájárulása talán csak egy plusz tényező, a hangsúly a dalok kézzelfoghatóvá tételén van, és azon, hogy akik részesei voltak a koncerteknek, most egy újabb szeletet kaptak, más megközelítésből. Akik pedig nem vették részt egyik művész fellépésen sem, azok egy remek üzenettel találkozhattak.

Az “Élmény marad” projekt nekik is élmény marad.

Támogatott tartalom

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

képek: Müpa

2017 Kidsnews | All rights reserved