Fradi Fair Play díjátadó gála: elismerték a zöld-fehér hősöket


Naan (15éves) - 2 hónapja

Csütörtök délután, az Elek Gyula Arénában került megrendezésre a 3. Fradi Fair Play díjátadó gála, amin a csapat megsüvegelendő tettet elkövető tagjait díjazták.

Az Igazi Zöld-Fehér Hős” kategória díját Goschi Anna vehette át, aki az országos bajnokságon tanúsított rendkívül sportszerű magatartásáért kapta meg ezt az elismerést.

Az ominózus versenyen hármasugrásban indult, és az eredményét elmérték, egy méterrel hosszabbnak ítélték, mint amilyenre valójában sikeredett. Mikor meglátta a sorsfordító hibát, azonnal eldöntötte, hogy bronzérmét átadja az őt követő versenyzőnek. A másik elismerést, aFradi Szív” névre hallgató díjat Karácsonyi Vazul vízilabdaedző vehette át, aki egy vízilabdás kislány életét mentette meg az uszodában.

Ezután lehetőségünk nyílt megismerkedni a sikethokival, az FTC egyik, hazánkban egyedülálló kezdeményezésével is.

A zöld-fehér klub ugyanis már évek óta tart jégkorong edzéseket hallássérült gyerekeknek, akik fogyatékosságuk ellenére élvezhetik a sport nyújtotta öröm érzését.

A jégen már a legkisebbek is lelkesen ütik a korongot, sok fiatal játékos pedig csak azért tanult meg jelelni, hogy kommunikálhassanak hallássérült társaikkal.

Egy jeltolmács segítségével mi is beszélgetnünk a halláskárosult fiatalokkal, akik készségesen és lelkesen válaszoltak kérdéseinkre. Elmondták, hogy halló társaik nagyon kedvesen bánnak velük és segítenek, ahol tudnak, a jelnyelv használatát pedig kifejezetten élvezik. Persze azért azt is elismerték, hogy vannak hátrányai a siketségnek a hokiban, például sisakban csak nehezen tudnak szájról olvasni, kesztyűben pedig a különböző jelek elmutogatása sem egyszerű feladat, de nem érzik magukat hátrányosan ép társaikkal szemben.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



2017 Kidsnews | All rights reserved