Keszthelyi Vivien lett az év női autóversenyzője


kidsnews (127éves) - 7 hónapja

A szakma jeles képviselői Keszthelyi Vivient választották meg az év női autóversenyzőjének az Autósport és Formula Magazin szavazásán. A 19 éves pilóta az elismerést többek közt annak köszönheti, hogy az első Forma-3-as szezonjában két kontinensen versenyezve több rekordot is megdöntött.

A fiatal autóversenyző az év elején az FIA F3 Asian Championship Winter Seriesben vett részt, ahol kilenc versenyen szerepelt.

Ezzel ő lett az első magyar női pilóta, aki eljutott a nemzetközi F3-as kategóriáig. 

A szezont Európában folytatta, ahol az újonnan induló W Seriesben több mint száz versenyző közül választották be a világ 20 legjobb női pilótája közé. A nemzetközi sajtó által női Forma-1-ként emlegetett sorozatban Vivien szintén pontszerző helyen végzett, ezáltal pedig az első Forma-3-as szezonban gyűjtött pontok tekintetében ő lett a magyar autósport történetének legeredményesebb pilótája a kategóriában.

Köszönöm a megtisztelő elismerést. Igazán nagy öröm számomra, hogy a kevés Forma-3-as tapasztalatom ellenére sikerült ennyi pontot szerezve, eredményesen bemutatkozni a nemzetközi formula kategóriában

– mondta Keszthelyi Vivien. 

Az egyelőre még nem publikus, hogy a tehetséges versenyző melyik sorozatban folytatja a következő idényben, erről egy Magyarországon rendezett sajtótájékoztató keretein belül tesznek majd bejelentést.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

VRS Sport Group

2017 Kidsnews | All rights reserved