Még mindig tartja magát a női pápa legendája


Sz Marci (14éves) - 6 hónapja

Bár a katolikus egyház hagyományai szerint papi hivatást csakis férfi gyakorolhat, mégis a mai napig tartja magát a női pápa legendája, amely a 13. századtól jelen van a köztudatban annak ellenére, hogy kortárs tudósaink már egyértelműen elutasítják Johanna egykori létezését. 

A krónikák szerint egy magát férfiként bemutató, Johanna nevű hölgyet VIII. János néven 853-ban pápává választottak, és nagyjából két évig, vagyis egészen pontosan addig gyakorolta hivatását, amíg valamikor 855 körül le nem esett a lováról és meg nem szült azon nyomban ott a helyszínen.

Bár a katolikus egyházat akkoriban erős erkölcsi hanyatlás jellemezte, és maguk a pápák is ágyasokat tartottak a furcsa gyermekáldás mégis sokaknál kiverte a biztosítékot.

Innen már többfelé ágaznak a leírások. Az egyik történet szerint a szülésbe halt bele a pápa, míg más krónikások szerint a csaló Johannát menten megkövezték, illetve a lova farkához kötötték és az addig vonszolta, amíg bele nem halt a sérüléseibe.

Mindezek alapján talán nem meglepő, hogy a női pápa ezután évszázadokig beszéd- és vitatéma volt katolikus körökben, és bizony voltak olyan kutatások is, amelyek ráerősítettek erre a hihetetlennek tűnő történetre.

A legendákra támaszkodva a Lateráni bazilika lyukas márványtrónusáról a mai napig azt mesélik a római idegenvezetők, hogy abba minden Johanna után következő pápának bele kellett ülnie, ahol egy orvos megvizsgálta tényleg tetőtől talpig férfi-e a jelölt. A lyukas alkalmatosság eredeti funkciója és árnyékszékkénti bemutatása vélhetőleg kevésbé izgalmas, hiszen manapság már mindenkinek van otthon ilyesmi.

Egy ausztrál régész Michael Habicht 2018-ban állt elő azzal, hogy bizonyítékot talált a történet hitelességét illetően, mégpedig olyan korabeli vatikáni pénzérméket, amelyeken Johannes Anglicus nevű pápával összefüggésbe hozható szimbólumok vannak. Van ráadásul jónéhány teológus is, akik ragaszkodnak a női pápa történetének részletes vizsgálatához, mivel szerintük még számos kérdést nem sikerült megnyugtatóan tisztázni.

Napjaink kiemelkedő elméi, ennek ellenére túlnyomó többségében azt állítják, hogy Johanna legendája csak egy szatirikus mese, amellyel a kort jellemző erkölcstelenségre reagált a közbeszéd. Az általam megkérdezett katolikus lelkész szerint ráadásul ez nem is egyházi, hanem alapvetően történelmi kérdés.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és az Instagram-on! Elérsz minket a  Twitter-en és most már a YouTube-on is.



Forrás:

wikipedia.org, hvg.hu

képek: wikipedia.org

2017 Kidsnews | All rights reserved